Cannes: A családban marad

2008.05.17. 15:55

Családnak nevezhetnénk akár a cannes-i versenyprogramban már bizonyított rendezők elit klubját is, hiszen akiket egyszer megszerettek az itteni szemle szervezői, szinte minden filmjükkel automatikusan belépőt nyernek a fő szekció programjába. Hiába cseng ismeretlenül az átlag mozinéző számára például Nuri Bilge Ceylan (Messze) vagy Arnaud Desplechin (Ha te nem lennél) neve, nekik bérelt helyük van Cannes-ban és ha újdonságaik nem is közelítik meg korábbi, magyar forgalmazásba is bekerült filmjeik színvonalát, itt bizony telt házas mozitermek és nagy remények várták az Üc Maymun (Három majom), illetve az Un conte de Noel (Karácsonyi történet) vetítését.

Forrás: [origo]
Hatice Aslan és Yavuz Bingöl az Üc Maymun című filmben

A török rendező jól ismert témához nyúlt: titkok és hazugságok családon belül - a családfő pénzért börtönbe vonul főnöke helyett, majd mire kikerül, az asszony szíve már másé (na vajon kié?). Minden filmrajongónak vagy tizenöt hasonló témájú dráma ugorhat be erről a szinopszisról, de Ceylan szerencsére egyedi látásmóddal és egy ókori görög dráma komolyságával közelít a sablonos témához, komikus színfoltot csak egy mobiltelefon jelentőségteljes csengőhang-dala jelent. A család három tagját a fináléig sohasem látjuk együtt; az apa-anya, anya-fiú és apa-fiú viszonyok pedig remekül kidolgozottak és számos párhuzamot mutatnak. A modernnek semmiképp sem nevezhető férfi-nő kapcsolatokban érdekes és bátor megoldás, hogy a középkorú asszony (Hatice Aslan méltóságteljes alakítása) leghatékonyabb fegyvere a szexualitása marad minden férfi irányában. A képek hipnotikusan gyönyörűek, bár Ceylan korábbi filmjeihez hasonlóan, a játékidő háromnegyedére már kissé álmosítóak.

Forrás: [origo]
Mathieu Amalric az Un Conte de Noel című filmben

A három francia versenyfilm közül elsőként bemutatott melodrámában (Un Conte de Noel) feltűnő, hogy a rendező már maga is egy kis családot alakított ki színészeiből; népes szereplőgárdájában majdnem mindenki visszatérő vendég. Más kérdés persze, hogy Cannes egyébként sem az igazi Catherine Deneuve, Mathieu Amalric vagy éppen Chiara Mastroianni (kivételesen nem anyja, Deneuve lányát, hanem menyét alakítja) nélkül. Unalomig ismert filmes alapszituáció az is, hogy a család összegyűlik az ünnepekre, és felszínre kerülnek a régi sérelmek. Ebben a famíliában ráadásul igen magas az egy négyzetméterre eső fura alakok száma, és ezek a karakterek vannak annyira érdekesek (különösen Amalric fekete báránya, és Deneuve, a jéghideg mater familias), hogy akár egy tévésorozat keretében is elnézné őket az ember - amolyan franciás, "glamúr-Barátok közt", amibe belefér, hogy a férj jóindulatúan kölcsönadja feleségét az unokatestvérének, a nagyi pedig sorrendet tesz kedvenc gyermekei között. A túl hosszú játékidő során viszont nem sikerül kibogozni a szálakat és eluralkodik a nézőn a mesterkéltséggel szembeni türelmetlenség. Mégis, sokáig ott motoszkál utána az emberben a sajtótájékoztatón találóan összegzett tanulság: "Ha egy családtagodnak azt mondod, hogy nem szereted, valójában az is azt jelenti, hogy szereted, mert törődsz vele."