Cannes: Franciák fent és lent

2008.05.23. 17:28

A házigazdák minden évben három filmet indítanak a cannes-i versenyprogramban, de a fődíjat utoljára 21 éve (1987-ben A sátán árnyékában) tudták megcsípni. Idén az a különleges helyzet állt elő, hogy a szemle utolsó napjaiban a legjobb és a legsiralmasabb filmet is a gallok adták.

Philippe Garrel neve ugyan nem lehet túl ismerős a magyar mozinézők számára (a Filmklik francia filmhónapja keretében azonban látható a Velencében díjazott Szabályos szeretők), pedig sokan benne látják a francia újhullám örökösét, bár ezt inkább ne firtassuk új munkája, a La Frontiére de l'Aube kapcsán. Garrel ismét csodaszép fekete-fehér, divatfotószerű képeken csinál szexistent a saját fiából, Louis-ból, de a történet fájóan banális, romantikus "fordulatai" pedig egy Romana-füzet szintjén vannak. A mesterkélt párbeszédek kacagtatóak, az elveszített nagy szerelem B-kategóriás horrorfilm-szellemként való visszatérése nemkülönben. A sajtóvetítés közönsége már a film kétharmadánál türelmetlenül siettette a még igen sokára elérkező végefőcímet, és csak a nem szándékos humorforrások segítettek ébren tartani legtöbbünket.

Forrás: [origo]
La Frontiére de l'Aube | Laura Smet és Louis Garrel


Az égést azonban gyorsan sikerült korrigálni a franciáknak, mégpedig egy olyan filmmel, amit története alapján (és az utolsó napra száműzött sajtóvetítése miatt) sokan eleve kihagytak volna a programjukból. Amikor a "Veszélyes kölykök francia módra" összefoglalót hallottam valakitől, én is azonnal szkeptikussá váltam, de szerencsére az Entre les Murs-nek (A falak között) semmi köze a hollywoodi gettóklisékhez, noha valóban egy olyan külvárosi iskolában játszódik Párizsban, ahol a diákok többsége bevándorló. Nehezen kezelhetőek, anyanyelvük többnyire nem is a francia és első megközelítésben nem sok esélyük van a környezetükből való kitörésre. Szerencsére olyan osztályfőnökük van, mint Francois (Francois Begaudeau), aki nem egy elvakult idealista, hanem egy szakmáját konstans kihívásnak tekintő, jóindulatú, intelligens ember, akitől nem idegen a cinizmus, és ugyanúgy hajlamos hibázni munkája ellátása során (egyik ilyen hibájából fejlődik ki a film alakpkonfliktusa), mint bárki más.

Forrás: [origo]
Entre les Murs


Amint már említettem, a film inspirációját hiába keresnénk a Veszélyes kölykök vagy akár a Holt költők társasága tájékán, a játékidő első fele sokkal inkább televíziós hatást mutat; a korlátozott játéktérről (amire a cím is utal), illetve a tanári értekezletek kínosan vicces pillanatairól eszünkbe juthat A hivatal, a diákok fergeteges aranyköpéseiről pedig a Gyerekszáj-típusú szórakoztató műsorok. A cannes-i versenyfilmek többségével ellentétben az Entre les Murs feszes tempójú és egy pillanatra sem ereszti el a néző figyelmét. Tökéletesen megtestesíti a francia filmekről alkotott (nem alaptalan) sztereotípiák ellentétét is, a főhősök ugyanis nem arisztokratikus, bohém, könnyűvérű glamúr-karakterek, hanem hús-vér emberek, akik ráadásul hűen tükrözik a francia főváros etnikai sokszínűségét és a folyamatos társadalmi feszültségek gyökerének is tekinthető oktatási rendszer egyenlőtlenségeit. Sokkolás, erőszak, fegyverek, drogok és szociális propaganda helyett hál' istennek egy olyan filmet kapunk, amit élvezet megnézni és még nagyobb élvezet utána megvitatni. Nem tudom megjósolni, hogy az idei viszonylag erős versenyprogramból mennyire díjesélyes ez az apró és látványosnak éppen nem nevezhető film, de számomra mindenképpen az idei cannes-i fesztivál legjobbja volt.