A héten mutatják be itthon a mozik Martin McDonagh első egész estés filmjét, az Erőszakikat (In Bruges). Érdemes megnézni, mert Martin McDonagh nem akárki. Huszonévesen, bolti eladóból lett a britek első számú kortárs színdarabírója, aki aztán 2004-ben filmezni kezdett, és rögtön az első próbálkozását Oscarral jutalmazták. Az Erőszakik kapcsán Londonban ültünk le beszélgetni.

A harmincnyolc éves, ír származású londoni színdarabíró jó tíz éve a semmiből robbant a brit színházi élet közepébe. Apja építőmunkás, anyja takarítónő volt, ő maga sosem járt egyetemre, inkább bolti eladóként dolgozott. Ma már kötelező mondat bármilyen róla szóló írásban, hogy igen, ő Shakespeare után az első drámaíró, akinek Londonban négy darabját is játszották a színházak egyszerre, ugyanabban az évadban.

Még megdöbbentőbb az a tény, hogy ezeket a darabokat - és még hármat - huszonnégy évesen írta, kilenc hónap leforgása alatt. Minden reggel evett egy tál zabpelyhet, aztán leült a gyerekkori íróasztalához, kinézett a komor betonudvarra néző ablakon, fogta a ceruzáját, és minden nap írt két oldalt a spirálfüzetébe. Kilenc hónapig nem ment sehová, alig beszélt valakivel. Aztán elküldte a darabjait a színházaknak, és az egyik azonnal megvette az első hármat, egy csokorban. A darabjait nálunk is játsszák - ezekben a napokban Piszkavas címmel, Parti Nagy Lajos fordításában megy például a The Beauty Queen of Leenane a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

2004-ben McDonagh a mozi felé fordult, és megrendezte első filmjét, a huszonhét perces Six Shooter-t, amiért aztán nyert is egy Oscart. A Six Shooter főszereplője Brendan Gleeson volt, akire az Erőszakik egyik főszerepét is osztotta, a másik Colin Farrell lett. A történetben egy rosszul elsült megbízás után két ír bérgyilkos a belgiumi Bruges városában húzza meg magát. A már fiatalon is ezüstös hajú McDonagh egy londoni hotelszobában kortyolgatja a tejeskávéját, itt beszélgetünk a filmről. Élénk tekintetű, nyugodt hangú férfi, derűsen válaszolgat a kérdésekre, alaposan eltűnődik mindegyiken.

Az első és legkézenfekvőbb kérdés persze az, honnan jött az ötlet, hogy éppen Bruges-ben forgasson. "Olyan helyet kerestem, ami a tökéletes ellentéte annak, ahonnan ezek a fickók jönnek. Egy mesebeli városka, ahová megérkezik ez a két bérgyilkos, és nem találják a helyüket. Igaz, az egyikük, Brendan Gleeson karaktere, egész hamar elkezdi értékelni a helyi kultúrát - egy kicsit olyan, mint te vagy én, szereti az ilyesmit - de Ray, akit Colin Farrell játszik, tiszta szívéből gyűlöli az egészet. Három-négy éve jártam ott először, és lenyűgözött a látvány, hogy mennyire filmszerű ez a tér, és azon tűnődtem, hogy vajon miért nem forgattak még itt sose filmet. Ezért is csináltam meg az Erőszakik-at: úgy akartam megmutatni Bruges-t, ahogy Roeg forgatta a Ne nézz visszá!-t Velencében - a város nem csak egyszerűen helyszín, háttér, hanem a történet fontos szereplője. Hogyan kerültem egyáltalán Bruges-be? Néha szeretek felülni a repülőre vagy a vonatra és elmenni olyan helyekre, ahol még sose jártam, amelyekről fogalmam sincs. Ilyenkor mindig egyedül megyek, és néhány napra elképzelem, hogy ezekben a városokban élek, megpróbálom kitalálni, hogyan élnek ott az emberek. Volt egy jegyem Brüsszelbe, ott átszálltam, aztán Bruges-ben kötöttem ki. Elkezdtem sétálni az utcán, és aztán meghallottam ezeket a hangokat a fejemben, ahogyan azon veszekednek, hogy akkor most végül is milyen hely ez... Az egyik felem múzeumokba, templomokba akart menni, a másik meg csak el akarta engedni magát, jól be akart rúgni valami kocsmában, csajozni, ilyesmi. Na jó, végül nem csajoztam be, de ittam egy jót... A lényeg, hogy aztán többször visszatértem, és egyre jobban megismertem a helyet. Elejétől fogva ott feszül az ellentét a sötét, bűntől átitatott történet és a mesebeli, gyönyörű városka között. Nem zavart, hogy Bruges ennyire idilli, csodaszép hely; éppen erre volt szükségem, hogy ellensúlyozni tudjam valamivel a szereplők lelkében dúló súlyos viharokat. Amikor elkezdtem írni a forgatókönyvet, egészen pontosan elképzeltem, mi hol történik; ha az egyik szereplő ül egy padon, az nem egyszerűen csak egy pad volt, hanem az a bizonyos pad a Van Eyck téren. Minden jelenetet megrajzoltam a storyboardban, minden torony, minden csatorna, minden vízköpő a helyén van. Tudtam, hogy ha valami oknál fogva nem engedélyezték volna a forgatást Bruges-ben, leálltam volna az egész filmmel. Nem írtam volna át Prágára vagy Velencére - sehol máshol nem tudtam volna megcsinálni, csak itt. "

Forrás: [origo]
Brendan Gleeson, McDonagh és Colin Farrell az Erőszakik forgatásán


Ez az a film, amelyben Colin Farrell folyamatosan arról beszél, micsoda egy "lepratelep" ez a Bruges. "Nagy szerencsénk volt a helyiekkel, nagyon segítőkészek voltak mindenben. Szabad kezet kaptunk. A polgármester és a helyi turisztikai hivatal rögtön az első napokban adott egy vacsorát a tiszteletünkre, ahová Colinékkal elmentünk, és ott felajánlottam, hogy olvassák el a forgatókönyvet. Nem akartam, hogy később úgy érezzék, átvertem őket. De nem akarták elolvasni, azt mondták, megbíznak bennem. Néhány hete levetítettük nekik a kész filmet, és hál1 istennek tetszett nekik, nem bánták, hogy Ray hosszú perceken át szapulja a városukat. Megértették, hogy azért, mert Colin karaktere szerint ez egy lepratelep, még nem jelenti az, hogy ez a személyes véleményem..." - neveti el magát McDonagh. "Azt hiszem, nekik az számított, hogy a városuk szerepel a filmben, sőt, az angol címben is még a neve is benne van. Egyébként az amerikai bemutató után sokan odajöttek hozzám, hogy életükben nem hallottak erről a helyről, de most, hogy látták, milyen gyönyörű, el akarnak menni Bruges-be. Úgyhogy azt hiszem, mindenki jól járt."

Arra a kérdésre, kit tekint példaképének, milyen filmekből merített a saját nagyjátékfilmjéhez, McDonagh gondolkodás nélkül sorolni kezdi: Ne nézz vissza!, A gonosz érintése, Performance, A harmadik ember, A vadász éjszakája, Scorsese és De Niro közös filmjei, a Terence Malick-filmek és Sam Peckinpah westernjei - "Peckinpah megtanított arra, hogyan mutassam be az erőszakot és az erőszakot körülölelő szomorúságot őszintén" - teszi hozzá. Aki nem ismeri McDonagh darabjait, megdöbbenhet az Erőszakik sokszor fájdalmas, sokszor vadul röhögtető, szókimondó brutalitásán - ez az egyik legkevésbé politikailag korrekt film, amit jó ideje láttam. "Érdekes, hogy nem volt ebből gond, a stúdiótól nem szóltak rám a káromkodások, a törpe-poénok, a drogok vagy Colin karakterének enyhén homofób vonása miatt... Bár nekem mindig izgalmas feladat olyan szereplőket írni, akik nagyon mások, mint én vagyok, azt hiszem, ebben a filmben egyik karakter sem kifejezetten gonosz, megvetendő, velejéig romlott ember. A másik fontos elem, hogy a gyártó Focus Features egyébként is hajlik a függetlenfilmes, kevésbé hollywoodi irányba, és szerették volna meghagyni a forgatókönyv eredeti hangulatát... Kíváncsi vagyok, hogy az egyes országokban hogyan fogadják majd, mennyire lesz sokkoló vagy elfogadott mindaz, ami ebbe a filmbe belekerült."

Forrás: [origo]
McDonagh, Colin Farrell és Brendan Gleeson az Erőszakik forgatásán


Kész a film, kérdés, hogy visszatér-e a színházhoz, vagy inkább a kameránál marad. Megrázza a fejét. "Azt hiszem, egy darabig nem akarok most dolgozni. Szünetet tartok, egy-két évig utazgatni szeretnék. Van néhány kész filmforgatókönyvem, de nem most fogom őket megcsinálni. Elég lusta ember vagyok egyébként, úgyhogy most pihenek egy kicsit. Utazom és írok, de nem rendezek. Látni akarom a világot, felnőni még jobban, megtapasztalni, milyen író is lett belőlem, és aztán újra írni. Valószínűleg színdarabot fogok írni legközelebb, nem filmet. Meglátjuk. Szabadságra megyek."

A film vége nyitva marad. Gondoltam, megkérdezem, hogy maga McDonagh milyen jövőt képzelt el a főhősének. Elmosolyodik. "Ó, hát persze, hogy tudom, mi történik vele, itt van a fejemben. De itt is marad. Sajnos, ezt nem árulhatom el." Még elpoénkodunk kicsit azon, hogy akkor talán készül a második rész, a továbbra is Bruges-ben vergődő kárhozott lelkekről: "Persze, Még mindig ebben a rohadt Bruges-ben címmel" - nevet McDonagh, aztán feláll, búcsúzik. Kezdődik a szabadsága.