Amerika szolidan dominál Velencében

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták az augusztus 27-én kezdődő 65. velencei filmfesztivál programját. A versenyprogramba idén 21 film került, ezek közül 19 világpremier. A válogatásba a szokásosnál kevesebb észak-amerikai film került, de még így is az Egyesült Államok dominál öt filmmel, a második legnagyobb súlyt pedig Olaszország képviseli négy alkotással.
Vágólapra másolva!

Amerikát képviseli Darren Aronofsky The Wrestler című, sztorija alapján a Rocky Balboá-ra hajazó filmjével, amely egy visszavonult birkózóról (Mickey Rourke) szól, aki még egyszer utoljára visszatér a ringbe, hogy leszámoljon régi ellenfelével. Jonathan Demme, aki tavaly a Jimmy Catrerről szóló dokumentumfilmjével vett részt a fesztiválon, idén új nagyjátékfilmjével, a Rachel Getting Married-del tér vissza a Lidóra. A "dramedy" főszerepében Anne Hathaway-t láthatjuk mint függőségeivel küzdő fiatal nőt, aki felforgatja családja életét, amikor hazalátogat nővére esküvőjére.

A legtökösebb női rendezőnek, Kathryn Bigelow-nak (Holtpont, Strange Days) utoljára 2002-ben mutatták be filmjét, most az eddigi alkotásainál semmivel sem lágyabbnak tűnő Hurt Locker-rel érkezik. Az iraki háborúban játszódó film szereposztása ígéretes: Ralph Fiennest és Guy Pearce-t láthatjuk a főszerepekben. Az Egyesült Államokat képviseli még a mexikói Guillermo Arriaga, aki Alejandro González Inárritu forgatókönyvírója volt, míg nagy nyilvánosság előtt össze nem vesztek. Első rendezése a The Burning Plane címet viseli és a Bábel-hez hasonlóan több különböző helyszínen játszódó családi-párkapcsolati konfliktusokat mesél el. Népes szereplőgárdájában megtalálható Charlize Theron és Kim Basinger is. Szintén amerikai filmmel - Vegas: Based on a True Story - jelentkezik az iráni Amir Naderi is.

Forrás: [origo]
Anne Hathaway a Rachel Getting Married forgatásán

Kitano Takeshi rendszerint a velencei filmfesztiválon debütál filmjeivel, ez így volt tavaly is (Kantoku Banzai!) és nem lesz másként idén sem: saját főszereplésével készült Achilles to Kame (Achilles és a teknős) című vígjátékával szerepel a versenyprogramban. Az egy ideje már olasz filmeket gyártó török Ferzan Özpetek Un Giorno Perfettó-ja (Egy tökéletes nap) is itt debütál. Miyazaki Hayao új animációs filmjét, a Ponyo on the Cliff by the Sea-t japánban már bemutatták, európai premierje Velencében lesz. A Yellá-val tavaly nagy sikert aratott Christian Petzold ezúttal nem Berlinbe, hanem Velencébe viszi a filmjét, a szintén Nina Hoss főszereplésével készült Jerichow-t.

A további versenyfilmek: Pupi Avati: Il papa di Giovanna, Marco Bechis: Birdwatchers, Patrick Mario Bernard, Pierre Trividic: L'Autre, Pappi Corsicato: Il seme della discordia, Haile Gerima: Teza, Alekszej German: Bumazsnyij szoldat, Semih Kaplanoglu: Süt, Oshii Mamoru: The Sky Crawlers, Barbet Schroeder: Inju, Werner Schroeter: Nuit de chien, Tariq Teguia: Gabbla, Yu Lik-wai: Dangkou.

Ahogy korábban már nyilvánosságra hozták, fesztivál nyitófilmje a Coen testvérek Brad Pitt és George Clooney főszereplésével készült, versenyen kívül vetített Burn After Reading-je lesz. A fesztivál teljes programja itt tekinthető meg.