A lányok csak szórakozni akarnak

2008.08.02. 15:21

A 2007-es év tanulságai alapján egy hollywoodi producer kijelentette: a nőkre nem lehet alapozni a moziban. Reméljük, azóta kirúgták, hiszen idén kiderült, hogy igenis van Julia Robertsen kívül más hollywoodi színésznő is, aki egyedül elvisz a hátán egy filmet, ráadásul a Mamma Mia! és a Szex és New York sikere arra utal, a gyengébbik nemre lehet számítani a mozipénztáraknál.

Jeff Robinov a neve annak az úriembernek, akiről az terjed, hogy a Warner Bros (az idei legnagyobb mozisiker, A sötét lovag stúdiója) gyártási részlegének elnökeként arra a kijelentésre ragadtatta magát, hogy Julia Roberts óta egyetlen hollywoodi színésznő sem volt képes arra, hogy egyedül elvigyen a hátán egy filmet és a stúdió a jövőben tartózkodni fog attól, hogy filmjeik egy szál A listás színésznőre hagyatkozzanak. Az állítólagos kijelentés (hivatalosan cáfolták) apropója a 2007-es ősz volt, amikor is egy-egy Jodie Foster (A másik én), Hilary Swank (A tíz csapás) illetve Nicole Kidman (Invázió) nevével fémjelzett thriller is csúfosan elhasalt a mozikasszáknál. Mielőtt dühösen elkezdenénk sorolni Sandra Bullock, Reese Witherspoon vagy Cameron Diaz diadalait az utóbbi évekből, nem árt, ha vetünk egy pillantást az első félév legnagyobb sikereire. Kiderül, hogy nem csak a Warnernél juthattak hasonló következtetésre.

Az idei Oscar-díjak többségéért két film versengett: a Nem vénnek való vidék és a Vérző olaj. Egyik sem vonultatott fel apró mellékszereplőknél jelentősebb női színészi alakítást, sőt, a legjobb női főszereplők mezőnyét pármilliós bevételű független filmek (Egyre távolabb, Piaf, Apu vad napjai) színésznőivel kellett feltölteni. Nyáron persze még rosszabb a helyzet: A Vasember, A hihetetlen Hulk, A sötét lovag, Indiana Jones, Hancock, Trópusi vihar, Pineapple Express, Hellboy 2, stb. - mindegyiknél többet költöttek digitális trükkökre, mint női szereplőkre.

Forrás: [origo]
Christine Baranski és Meryl Streep a Mamma Mia! című filmben

A jelenség persze nem újkeletű. Ha Hollywood el is tartott 15-20 A listás színésznőt az utóbbi tíz évben, általában nem tudtak mit kezdeni velük. Halle Berry (Macskanő) és Charlize Theron (Aeon Flux) példája alapján nyilvánvaló, hogy a hölgyekkel nem lehet ugyanazt a receptet alkalmazni, mint férfi kollégáikkal (pl. Nicolas Cage, Jamie Foxx, Russell Crowe stb.), hogy "nyertél egy Oscart, szuper, akkor most nesze egy rakás pénz, szerepelj akciófilmekben!". A jó szerepek hiánya és a férfiakénál jóval rövidebb szavatossági idő pedig drasztikus karrier-újraértelmezésekhez vezetett. Nem egy esetben a tévéképernyőre menekülés jelentette a megoldást, hiszen ott máig sikeres tud lenni egy női hősökre alapozott sorozat, szinte bármely műfajban. Nem véletlen, hogy jobbnál jobb szériákban kötöttek ki olyan régi nagy nevek, mint Geena Davis (Az elnöknő), Mary-Louise Parker (Nancy ül a fűben), Jennifer Beals (L), sőt tavalyi Oscar-díja előtt Helen Mirren (Prime Suspect) is.

Virágzottak/virágoznak a szinte kizárólag női főhősökkel dolgozó tévésorozatok, mint a Szex és New York, a Született feleségek, vagy a heteroszexuális nők körében is igen népszerű L. A feltételezés, hogy a főleg nőkből álló közönség azért tartja el ezeket a sorozatokat, mert a felnőtt hölgyek moziba viszont nem járnak, elkeserítő követeztetés lenne. Mégis, figyelemreméltó, hogy a nők mozikból való kiszorulásának idén nyáron elsőként két olyan film vetett véget, amelyek gyökerei egyértelműen a televízióban keresendők. Április végén, még pont a nagyágyúk előtt debütált Amerikában a Bébi mama című vígjáték a Saturday Night Live heti humorparádéból ismert Tina Fey főszereplésével. A tavalyi terhes-komédiák (Felkoppintva, Juno) hagyományait folytatva, egy fergeteges női párossal hengerelte le a közönséget a jellegében inkább kis képernyőre, mint nagy vászonra kívánkozó film. Csak hazájában 60 milliót (gyártási költségeinek dupláját) hozott, előrevetítve, hogy igenis elmennek a csajok a mozikig 2008-ban.

Forrás: [origo]
Tina Fey és Amy Poehler a Bébi Mama című filmben

Egy hónappal később pedig nem hogy elmentek, egyenesen tódultak! A péntek esti Cosmopolitan-ízű csajbulik átköltöztek a nappaliból a filmszínházakba és a Szex és New York-ból a lesújtó kritikák ellenére is az év első esemény-jellegű mozibemutatója lett, ahol maga a film kevésbé fontos, mint a köré szervezett programból adódó felhőtlen szórakozás. A négy manhattani grácia puccos hacukákba öltöztetett kalandjai 151 millió dollárt termeltek az USA-ban, 221 milliót máshol, jócskán túlszárnyalva a várakozásokat. Európában - így nálunk is - jót tett a filmnek az ellenidőzítés, hiszen pont a foci EB-vel egyidőben startolt, így nem csak Mikola István kedvenc demográfiai csoportjára, a szinglihordákra számíthatott, hanem a meccset néző férfiakat otthon hagyó háziasszonyokra is. Hasonló ellenidőzítés hajtotta pár hete a Mamma Mia! malmára a vizet az Egyesült Államokban, hiszen Meryl Streep ABBA-nosztalgiájának minden idők legerősebben startoló mozifilmje, A sötét lovag sem tudta útját állni, a vidám musical szépen begyűjtötte a szuperhősökre allergiás (feltehetően főleg női) nézőket - no, meg azokat, akik Batmanre már nem kaptak jegyet.

A Mamma Mia! egyébként nálunk is kiválóan teljesített, sőt, még a Szex és New York-ot is lekörözte, de ez talán kevésbé tudható be az alapul szolgáló musical ismertségének, mint az ABBA generációkon átívelő mindenhatóságának. No meg ne feledjük a tévés párhuzamokat se: a magyar egy muzikális nemzet, nálunk a Megasztár vagy A társulat bármikor több nézőt ültetne a képernyő elé is, mint holmi szexéhes New York-i vénkisasszonyok. Plusz fegyvertény még a Mamma Mia!-val kapcsolatban, hogy az 59 éves Meryl Streepnek két éven belül ez a második meglepetéssikere (Az ördög Pradát visel után), így a nemi előítéleteken felül a korra vonatkozóakra is fittyet hány. Valószínűleg az ő nevét mormolva imádkozhat mostanában Annette Bening és Meg Ryan, hiszen szeptember elején ők készülnek hasonló bravúrra, bár helyzetüket nehezíti, hogy a The Women se tévés, se abbás hátszéllel nem rendelkezik, "csupán" George Cukor 1939-es eredetijének a vonzerejére számíthat az Eva Mendesszel, Bette Midlerrel, Jada Pinkett Smithszel, Carrie Fisherrel és Debra Messinggel is megerősített asszonyhad.

Forrás: [origo]
Jelenet a Szex és New York című filmből

Nem beszélhetünk persze igazi diadalról addig, amíg a nőket szinte csak nők nézik a moziban. A 2008-as nyár azonban hosszú idő óta az első sikeres akcióhősnőt is kitermelte, mégpedig Angelina Jolie személyében. Az egykori Lara Croft kapott ugyan némi segítséget a feltörekvőben lévő James McAvoytól és a megbízható nagy öreg Morgan Freemantől, de a promóció lényegében a kőkemény Angelinára alapult. Ilyenformán, ha a Wanted sikerét nem az ő személyének tulajdonítanánk nagyobbik részben, akkor igazságtalanság lett volna tavaly az Invázió sikertelenségét is Nicole Kidmanre kenni, akinek az oldalán még maga James Bond, azaz Daniel Craig is ott futkározott. A lényeg, hogy a dúsajkú, agyontetovált bérgyilkosnő 130 millió dollárt termelt Amerikában és 95 milliót a világpiacon és igazolta, hogy Hollywood túllépett Julia Robertsen, és a jelenlegi leghatalmasabb női sztárnak lehet, hogy a háztartásában szüksége van egy még hatalmasabb férfi sztárra, de a mozivásznon már egyáltalán nem szorul rá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK