Nem csak egy csinos arc

Vágólapra másolva!
"Ez az üresfejű cicababa minek erőlködik a színészkedéssel?", "Mit keres ez a bumburnyák izomagy egy filmben?" - bár a nézők általában elvárják, hogy a filmvásznon látható emberek mutatósak és tehetségesek is legyenek, gyakran mégis ehhez hasonló reakciókkal fogadják korábbi modellek vagy a külsejükkel befutott sztárok színészi próbálkozásait. Összeállításunkban bemutatjuk azokat a szép színészeket, akik juszt is felülemelkedtek az előítéleteken.
Vágólapra másolva!

Penélope Cruz

Előítéletek: Bár hazájában már tizenévesen is kapkodtak érte a neves rendezők (Bigas Luna, Fernando Trueba, Alejandro Amenábar), a nemzetközi mozivilágba mégis vaskos angol akcentussal és szereplőtársainak ágyain keresztül (Tom Cruise-hoz, Matt Damonhoz és Matthew McConaughey-hez is gyengéd szálak fűzték) érkezett meg. Első hollywoodi próbálkozásai a neves partnerek ellenére is sorra (Vad lovak, Corelli kapitány mandolinja, Vanília égbolt) elhasaltak és Penélope-pal kapcsolatban legalább olyan gyakran kezdték használni a "tehetségtelen" jelzőt, mint a "kacsaszájút".

Sorsforduló: A segítség otthonról érkezett egy nemzetközileg elismert rendezőzseni, Pedro Almodóvar személyében, aki előbb kisebb szerepekkel (Eleven hús, Mindent anyámról) javított Penélope hitelén, majd első számú múzsájává léptette elő. A Volver-beli anyatigris Oscar-jelölést, díjesőt és Sophia Lorenhez, illetve Anna Magnanihoz való összehasonlításokat is eredményezett az egyre szebb és karizmatikusabb színésznőnek.

Azóta: Almodóvar és az anyanyelv biztonsági hálója nélkül is sikerült a bizonyítás a keserédes Elegy-ben, majd Woody Allen barcelonai sztárparádéjában, a Vicky Cristina Barceloná-ban. Fél év alatt két ilyen erőteljes alakítás fényében az tűnik most tehetségtelennek (és persze kacsaszájúnak), aki 7-8 évvel ezelőtt még megkérdőjelezte a spanyol bálvány pályaválasztását.

+ + +

Mark Wahlberg

Előítéletek: Az egykori Marky Mark meglehetősen könnyű célpont volt a szkeptikusoknak, hiszen karrierjét gatyamodellként és Vanilla Ice óta a legrosszabb fehér rapperként alapozta meg. Első filmszerepeiben (Reneszánsz ember, Rettegés) sem halmozták el nagyobb kihívásokkal, mint a klipekben vagy a reklámokban: pólót le, bicepszet ki! Aki viszont odafigyelt, az Egy kosaras naplójá-ban már láthatta, hogy nem teljesen alaptalan az őstehetségnek tartott Leo DiCaprioval együtt szerepeltetni.

Forrás: Getty

Sorsforduló: Érdekes módon pont DiCaprio helyett kapta meg a Boogie Nights legendás adottságokkal rendelkező főhősének szerepét, ami első hallásra remekül beleillett az ellene irányú negatív előítéletek sorába "Na tessék, az izomagyú rapper egy egész filmet kap kitömött alsógatyában!" - gondolták rengetegen. Szerencsére a pornó világának fénykoráról és hanyatlásáról szóló eposz sokkal több lett, mint egy műbráneres idétlenkedés és rendezőjénél (Paul Thomas Anderson) talán csak sztárjának hozott fényesebb jövőt.

Azóta: A póló fokozatosan visszakerült Markra, a Marky Mark név már csak nosztalgikus poén és egy pár mellélövés/remake (Rocksztár, A majmok bolygója, Charlie kettős élete) után Wahlberg jobbnál-jobb szerepekben tündököl. A legmeglepőbb talán az I Heart Huckabees-beli szereplése volt, a legelismertebb pedig a Scorsese kamerája előtt, újra DiCaprio partnereként nyújtott (A tégla). Ráadásul producerként saját fiatal sztárpalánta-éveit is feldolgozta egy parádés hollywoodi bennfentes-sorozat (Törtetők) formájában, és ő bábáskodik egy másik szuper sorozat, az In Treatment fölött is.

+ + +

Halle Berry

Előítéletek: Itt Magyarországon nem sokat érzékelünk a színesbőrű színészeket sújtó előítéletekből, de az tény, hogy Spike Lee nélkül a csinos Halle nem jutott volna komoly lehetőségekhez. A Dzsungelláz sem nyitott meg annyi ajtót, mint kellett volna, és a színésznő inkább csak mutatós díszletként tűnt fel a Flintstone-család-ban, a Bumeráng-ban, a Tűzparancs-ban és még egy rakás olyan filmben, amire senki nem emlékszik. Első komolyabb filmszerepe a Bármi áron volt, amelyben egy drogfüggő anyát játszott, aki életmódja miatt elveszíti gyermekét - a filmet Stephen Gyllenhaal, Jake és Maggie édesapja rendezte. A televízióban pedig Dorothy Dandridge megformálásával (Fekete csillag) aratott sikert, aki az első Oscar-jelölt afro-amerikai színésznő volt - milyen találó a későbbiek ismeretében.

Forrás: Getty

Sorsforduló: A Szörnyek keringője főhősnője olyasmi szerep, ami jó, ha egy életben egyszer adódik egy színésznőnek. Halle megragadta a lehetőséget és szívfacsaró, de szimpátiáért egy percig sem esdeklő alakítása filmtörténelmet írt: ő lett az első színesbőrű színésznő, aki a főszereplői kategóriában Oscart nyert. Köszönőbeszéde majdnem akkora hullámokat vert, mint az alakítás maga és valóban elhittük neki, hogy új időszámítás kezdődik a hollywoodi színésznők számára.

Azóta: Sajnos ez az új időszámítás számára leginkább a gázsiján látszott; szinte válogatás nélkül vállalta el a rosszabbnál-rosszabb, de jól jövedelmező szerepeket. Szerencsésebb választásai (X-Men, Halj meg máskor!) sem állították különösebb színészi kihívások elé, de az igazi mélypont a Macskanő-vel érkezett el, ami két évvel az Oscar után a legrosszabb színésznőnek járó Arany Málnát is meghozta neki. Van humorérzéke: Oscarjával a kezében személyesen átvette a díjat. Azóta mutatkozik némi reménysugár; a nálunk csak DVD-n megjelent A tűz martaléká-ban ismét drámai tehetségét fitogtatta igen meggyőzően.