Szeptember 18-án mutatják be a hazai mozik A klónok háborúját, a Csillagok háborúja-saga legfrissebb darabját. Na jó, nem a szó szoros értelmében. Három szempontból sem. Az első, hogy ezúttal hús-vér színészek helyett számítópéppel animált szereplőkön keresztül mesélik el a történetet. A másik, hogy ez a film igazából egy nemsokára induló, a fiatalabb korosztály számára készített animációs tévésorozat pilotja, amit George Lucas és a többi készítő méltónak talált arra, hogy moziban is bemutassák egész estés filmként. A harmadik ez utóbbi kettőből adódik: ha lehet, az előzmény-trilógia célközönségénél is kisebbeket céloztak meg. Ami nem jelenthet problémát az olyan gyermeklelkű felnőtteknek, mint amilyenek mi is vagyunk.

Mivel a magyarországi bemutató néhány héttel későbbre került az amerikai vagy az angol premierhez képest, a hírekből és a külföldi jegybevételi adatokból már nagyjából sejthető volt, hogy nem tülekszik a nép a filmre. A készítőket állításuk szerint nem annyira lepte meg a hír, bár nyilván jobban örültek volna a magasabb nézettségnek, de nem is olyan meglepő ez egy olyan filmtől, amelyet eredetileg csak a Cartoon Network sorozatának szántak. Mindezek ellenére kicsivel több érdeklődőre szamítottunk a sajtóvetítésen - szerencsére az odacsődített kétóvodányi gyerek rendbe rakta a hangulatot. A kicsik szélsebesen elfoglalták a koktélpartikon ragadt celebek székeit, a gyerekzsivaj pedig elnyomta a fintorgók okosodó megjegyzéseit.

A film, ahogyan azt már az előzetessel kapcsolatban említettük, a klón háborúk idején, azaz a II. és a III. rész között játszódik, és tovább gazdagítja ezen időszak történetét, amit megkezdett a 2003-as Genndy Tartakovsky-féle (Dexter laboratóriuma, Szamuráj Jack, Pindur pandúrok) hagyományos, kétdimenziós Clone Wars, és tovább bővített számtalan képregény, regény és játék. Az új, 3D-s verzióban Lucas is tevékenyebben részt vett. Kifejezetten a sorozat készítése miatt, nemzetközi animációsfilm-szakemberekből létrehozta a Lucasfilm Animation Singapore-t, ami a jövőben elvileg további rajzfilmeket fog gyártani.

A sztori, ha kissé elnagyoltan és leegyszerűsítetten is, de követi a nagyfilmek történetszövését: Darth Sidious és Dooku gróf már megint gaz intrikával, a háttérből próbál keresztbe tenni a Köztársaságnak, Mace Windu és Yoda szokás szerint csak későn jönnek rá erre, de szerencsére az Anakin Skywalker-Obi-Wan Kenobi-szuperpáros kerül az események forgatagába, úgyhogy van némi esély a pozitív kimenetelre. Segítségükre van ebben egy új szereplő is, a gyerekközönséggel sorsközösséget vállaló és épp ezért a kicsiknél biztos befutó Ahsoka Tano. Sok mindenben hasonlít a csökönyös és izgága Anakinre, és talán épp ez az oka, hogy Yoda és Obi-Wan első tanítványként az ő gondjaira bízza a togrita "kislányt". Az éles nyelvű, vagány Ahsoka a nyugati sajtó szerint visz egy kis "girl powert" a rajzfilmbe, mindenesetre tényleg jól áll neki, mikor hatalmas ártatlan szemeit elszántan összehúzza. A többi karakterre sem lehet panaszunk: Yoda hozza a formáját, Obi-Wan is megvillantja néha az előzmény-trilógiából ismert, frissítő humorú vagányt, bár reméljük, a tévésorzatban még gyakrabban találkozhatunk ezzel az oldalával. A rajzfilm-Dookuba is sikerült átmenteni a vérgenyát, és tanítványa, Asajj Ventress is kellően hűvös, mikor kell, és igazi méregzsák, mikor arra van szükség. Padmé Amidala érdekes módon csak film utolsó negyedében kerül elő, de neki sincs oka szégyenre a már említett két női karakter mellett: A klónok támadásá-ban látotthoz hasonlóan karakán, bátor, és rajzfilmhős letére kifejezetten szép.


Egyszóval a figurák jól eltaláltak, a sztori se rossz, egyedül azokban az esetekben húzza el a száját a tizenkét évesnél idősebb közönség, mikor egy-egy gügyébb mondat kerül a párbeszédekbe. Nehéz eldönteni, hogy ugyanolyan ciki-e Anakint a magyar szinkronban Sky srácnak hívni, mint az angolban Sky Guynak, de gyanítom, hogy ez nem a szinkron hibája, hanem egyszerűen a készítők szerint ennyi belefért a stílusba. Meg valószínűleg a "Jaj, de édi!" mondat és a büfiző huttlárva sem férne bele egy hagyományos Star Wars-filmbe - bár erre ne vegyünk mérget: láttunk mi már bélgázt eregető eopie-t a Baljós árnyakban, és Jabba se hoz szégyent fiára büfögés tekintetében A Jedi visszatér-ben.


A film erőssége azonban még hátra van: a látvány. Egy animációs film esetében a képi világ nyilván elég szubjektív dolog. Van, aki A kockásfülű nyúl-ra esküszik, míg más nem adja alább a Shrek-nél. Megint másoknak minden, ami CG, az felejtős, de elégedetten csettint a Mirr Murr közben, hogy lám, ekkor még tudtak mesét csinálni, de mindezt hiába magyarázza a Boci és Pipi-n felnőtt bakfisnak, aki már az új utak követője, és a drótvázas plüss egyszerűen nem tud olyan vicces lenni, mint egy fickándozó tehéntőgy. Úgyhogy számomra is csak az maradt, hogy a saját véleményemet írjam le. Talán annyit valamennyire árnyal a dolgon az, hogy mind én, mind mozipartnerem rajzfilmezett és 3D-zett is valamilyen szinten, és a műfaj rajongóinak is mondhatjuk magunkat. Hát mindketten elképedve néztük a megjelenített képi világot. Tízpercenként sugdostunk egymásnak olyanokat, mint "Láttad Dooku szakállát? Mint egy kopott festésű gipszfigura" vagy "Úúh, az milyen textúra volt már!" és "Ááh, az a festék Jabba droidjának az arcán!". Ezt nevezhetjük túlzott szakizásnak, de a lényeg akkor is átjön, ha csak egyszerű nézőként látjuk a filmet: a képek nagyon plasztikusak, a szereplők arányai jólesnek a szemnek, a fények bábfilmszerűvé teszik a jeleneteket, a letisztult, de nagyon jól eltalált textúrák és a rajzfilmes ívek egy percig sem hagyják, hogy elfelejtsük: egy mese részesei vagyunk. Megint máskor a mindenféle extrém szögben álló kamerabellításokat dícsértük, ami szokatlan lenne egy rendes Csillagok háborúja-filmben, de jól állt A klónok háborújá-nak. Több helyen szidták a karakterek mozgását, én megint csak úgy gondolom, hogy egy ilyen stílusú rajzfilmhez jobban illik a kézi animáció, mint a túl sok motion capture, úgyhogy néhány kiugró példától eltekintve nekem nem volt ezzel gondom.


Még egy pozitív meglepetés ért a filmmel kapcsolatban: a hangeffektek és a zene. Azelőtt el nem tudtam volna képzelni, hogy egy Star Wars-film alatt ne szimfonikus zene szóljon (aláfestő zenére gondolok, nem a Mos Eisley Cantinára vagy a Max Rebo Bandre) Még A Sith-ek bosszújá-ba is jól befért a tragikus vokál Anakin ás Padmé szótlan jelenete alatt, de az meglepett, hogy természetesnek veszek távol-keleti motivumokkal fűszerezett dobgroove-okat. Pedig ez történt: tökéletesen összesimult a zene a képekkel. Ugyanígy illett a harcoló klónokhoz a torzított gitár. De ehhez nyilván szükség volt arra, hogy ez egy más hangvételű és műfajú film legyen - hagyományos Star Wars-film esetében valószínűleg szőrősszívű maradtam volna. A Skywalker Sound pedig hozta a tőle megszokott színvonalat: a sistergő fénykardok, a hajtóművek és a hatalmas lövegek hangjai megegyeznek a nagyfilmekben hallhatókkal.


Mégis, kiknek szól akkor ez a film? Gyerekeknek (azért nagyon kicsiket ne vigyünk, a Star Wars-univerzum békés lényei is elég rémisztőek lehetnek egy felkészületlen gyereknek), családoknak és gyermeklelkű felnőtteknek, akik lehetőleg hagyják otthon bigott Star Wars-rajongó énjüket. Ha felkészülten lépünk a moziterembe, valószínűleg élvezni fogjuk a filmet, mint ahogy mi sem unatkoztunk rajta egy percet sem, de nyilvánvaló, hogy mi a korosztályunk egy elég szűk rétegét képviseljük, és a tapasztalatunk meg a külföldi "komoly" kritikák alapján sejthető, hogy túl sokan fogják az idősebbek közül bugyutának találni a filmet. Mi nagyon várjuk a sorozatot a tévében. Végezetül pedig álljon itt egy olyan ember ajánlója, akinek a véleménye igazán számít: egy nyolcéves angol kisfiúé: "A film gyerekeknek való, de azok a felnőttek is élvezni fogják, akik szeretik a Star Wars-t. Mindenképp maradjatok a stáblista végéig, mert van ott egy kis meglepetés."