Vágólapra másolva!
Szeptember 25-28. között rendezik meg ötödször a Moziünnepet. A rendezvény négy napja alatt több mint 200 filmet láthatnak majd az érdeklődők, mintegy 270 vetítővásznon. Idén több premier előtti alkotás és magyar film pereg, mint valaha, az ünnepi jegyár pedig most is maximum 490 forint.
Vágólapra másolva!

A Moziünnep alatt a nézők bepótolhatják a vízparton töltött idő, vagy az utazás miatt elmulasztott nagy nyári filmeket - A sötet lovag, Hellboy II, Mamma Mia!, hogy csak néhány példát említsünk -, de minden eddiginél több premier előtti bemutatóban és különleges meglepetésben is részük lesz. Olyan filmek is visszakerülnek a vászonra, mint Koltai Lajos filmje, az Este, a 9 1/2 randi című romantikus vígjáték, vagy az új Indiana Jones, és a Harmadik Shrek.

Idén hat premier indul a Moziünnep alatt: a Tiltott királyság-ban Jackie Chan-t és Jet Li-t láthatja a közönség. Az MR73 című krimiben Justine (Daniel Auteuil) magányosan és visszahúzódóan él, mióta szüleit brutálisan megölték. Mikor a gyilkos szabadlábra kerül, a félelem és fájdalom újra előtör benne. A Hívatlanok című horrorfilmben romantikus éjszakát tervez egy fiatal pár (Liv Tyler és Scott Speedman), mikor azonban egyszer csak valaki kopogtat az ajtajukon, minden tervük romba dől... A zóna című mexikói filmdráma egy magas falakkal és szögesdróttal körbezárt területen játszódik valahol Mexikóvárosban. Lakói - köztük a kamasz Alejandro - rendezett és szép környezetben élik mindennapjaikat. De vajon mi van a falon kívül? A BenX és a Zöld hentesek című művészfilmeket pedig a Moziünneppel egy időben nyíló budapesti Kino moziban nézheti meg a közönség.

Forrás: [origo]
Jelenet a Tiltott királyság című filmből

Minden eddiginél több, összesen 17 film érkezik meg premier előtt a rendezvényre, s ezek között három magyar alkotás is szerepel: Almási Tamás új filmje, a Márió, a varázsló, Fazakas Péter vígjátéka, a Para, olyan sztárokkal, mint Kamarás Iván, Bánsági Ildikó és Für Anikó és végül a Filmszemle legtöbb díjat nyert filmje, a Moziünnep egyik legizgalmasabb meglepetése, a groteszk hangulatú A nyomozó. A külföldi premier előtti alkotások közt szerepel többek között Michael Gondry legújabb agymenése, a Tekerd vissza, haver! című vígjáték és Tarsem Singh lélegzetelállító alkotása, a Zuhanás.

Budapesten a Corvin, a Mammut és a Lurdy mozik a Death Note - Halállista című animét is vetítik, a Művész moziban a magyar filmek alkotóival beszélgethetnek majd a nézők, lesz Delta, A nyomozó, Tabló és Márió, a varázsló-közönségtalálkozó is, míg a Corvin moziban a hétvégén Csillagok háborúja jelmezes felvonulás és lézerkardozás színesíti majd a programot. Idén először Budapest legnagyobb mozija, az Arena Cinema City is részt vesz a Moziünnepen, és számos kiegészítő programmal és sztárjegyszedőkkel várja a közönséget.