Sok sztár egy csárdában

Előfordul, hogy sztárokkal zsúfolnak tele egy filmet, a harmadik ajtónállót is Oscar-díjas művész alakítja, és mégsem sül el jól a dolog. Néha a nagy színészek agyonnyomják egymást, néha a koncepció hiányzik, máskor ordít, hogy mindenkit csak a pénz érdekelt. Összeszedtük a pompázatos sztárgárdával rendelkező, csapnivaló filmeket.

Este (Evening, 2007)
Rendező: Koltai Lajos
Sztárparádé: Vanessa Redgrave, Meryl Streep, Glenn Close, Claire Danes, Toni Collette, Natascha Richardson

Susan Minot népszerű regényéből Michael Cunningham írta a forgatókönyvet, aki már Az órák-kal bizonyította a női lélek sötét bugyrai iránti érdeklődését és fogékonyságát. Az életével számot vető haldokló nő történetét visszafogott, valóban szívszorító lélektani drámaként is vászonra vihették volna...

... ha mondjuk Stephen Daldry (Az órák, Billy Elliot) jegyzi a filmet és nem Koltai Lajos. A szépséges képek mestere rendezőnek sajnos szépelgő, ez már a Sorstalanság-nál kiderült. Túlbuzgó vonósok, jelentőségteljes tekintetekkel megterhelt patetikus párbeszédek és egy kis pillangókergetés nehezítik el a drámát, ami így ahelyett, hogy húsba vágna, csaknem önmaga paródiájába fordul át.

Mi hiányzott? A jó ízlés.

+ + +

Ocean's Thirteen (Ocean's Thirteen, 2007)
Rendező: Steven Soderbergh
Sztárparádé: Brad Pitt, George Clooney, Matt Damon, Al Pacino, Andy Garcia

2001-ben abszolút jó ötletnek bizonyult leporolni az 1960-as Ocean's Eleven-t, Soderbergh egy kultstátuszú, a fiatal generáció számára mégis az újdonság erejével ható darabra épített, és volt annyi ázsiója Hollywoodban, hogy egy ellenállhatatlan pasigárdát toborozzon hozzá. A vállalkozás bejött, olyannyira, hogy Danny Ocean bűnbandája nem tudott ellenállni a pénz csábításának és két további akció kedvéért is visszatért, csak sajnos...

... a harmadik eresztésre minden résztvevő számára fárasztó rutinná vált, ami az elsőnél még csibészes lendületből ment. A főszereplők érezhetően kedvelik egymást, és az vesse az első követ Clooney-ra és Pittre, aki visszautasítana 15 millió dollárt azért, hogy a haverjaival marháskodjon a kamera előtt. Csak hát a sokszor elsütött poénok általában unalmassá válnak, ha pedig senki nem motivált arra, hogy új viccet találjon ki, mert a nyolc számjegyű csekk így is, úgyis befut, akkor fölösleges bekapcsolni azt a kamerát.

Mi hiányzott? A lelkesedés.

+ + +

Füstölgő ászok (Smokin' Aces, 2006)
Rendező: Joe Carnahan
Sztárparádé: Ben Affleck, Andy Garcia, Ray Liotta, Jeremy Piven, Alicia Keys

A koncepció ütős: egy olyan gengszterfilm, amiben a feszültséget az adja, hogy jó- és rosszfiúk sokasága ugyanarra a (totál szétesett) pasasra utazik, a humor forrása pedig a tarkabarka, terhelt figurákból ered majd. A tempó feszes, a dialógusok vágnak, mint a borotva, a színészek dinamikája magával ragadó...

... ha Quentin Tarantinónak hívják a rendezőt. Carnahan viszont olyan, mint a stréber gyerek az osztályban, aki csak szánalmassá válik, amikor a menő srácokat próbálja utánozni. Hiába csődít egybe jó színészeket, mert nem képes jó dumákat a szájukba adni, hiába vág őrületes sebességgel, mert nem érzi a tempót. Figurái nagyon hamar nagyon fárasztóvá válnak, a sztori ellaposodik, a türelmünk a végére ér.

Mi hiányzott? A tehetség.

+ + +

I'm Not There (I'm Not There, 2007)
Rendező: Todd Haynes
Sztárparádé: Cate Blanchett, Heath Ledger, Christian Bale, Richard Gere, Michelle Williams, Julianne Moore, Charlotte Gainsbourg

Haynes biztosan nagyon büszke volt magára, amikor kitalálta, hogy az általa nyilván mélyen tisztelt Bob Dylan ellentmondásos személyiségét, változatos művészi korszakait sok kis vinyettán, sok különböző színész segítségével fogja megragadni. Az ötlet annyira magától értetődőnek és zseniálisnak tűnt, hogy Christian Bale-től kezdve a feltűnően nőnemű Cate Blanchettig bezárólag mindenki boldogan csatlakozott a projekthez, mert nem érezték, hogy...

... az egész itt bizony lényegesen kevesebb lesz, mint a részek összege. Hiába sikerült megkapó pillanatokat is becsempészni a filmbe (persze sok kínos mellett), Dylan nevetve kisiklott rendezőnk kezei közül, aki magának sem volt képes beismerni, hogy első hallásra talán jól hangzó ötlete a vásznon teljesen működésképtelen. Hiába feszülnek meg hatan is, hogy életre keltsék a legendát, a varázslat elmarad.

Mi hiányzott? Az önkritika.

+ + +

Magyar vándor (2004)
Rendező: Herendi Gábor
Sztárparádé: Szabó Győző, Gesztesi Károly, Bánsági Ildikó, Gálvölgyi János, Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Für Anikó, Gáspár Sándor és még sokan mások

Elvileg miért ne lehetne történelmi vígjátékot forgatni Magyarországon, magyar témáról? Herendi a Valami Amerika kirobbanó sikere után megtartotta a bevált "pasik együtt közös célért"-sablont (de szinte teljesen kiirtotta a filmből a nőket), csak a mai magyar valóságot egy sosem létezett ezer évvel ezelőttire cserélte fel...

... ami bárgyúságával önmagában garantálta, hogy figurái ne válhassanak szimpatikussá vagy érdekessé számunkra. A rendező - Harmat Gábor társíróval egyetemben - teljesen elveszítette a lába alól a talajt ezen az ismeretlen terepen, és abba a tévedésbe esett, hogy ha a játékidő minden egyes percébe ovis poénokat szuszakol be, akkor nekünk majd nem tűnik fel, hogy fogalma sincs, mit csinál. Sajnos nagyon is feltűnik, méghozzá már másfél órával az első sörreklám feltűnése előtt.

Mi hiányzott? A humorérzék.

+ + +

Divatdiktátorok (Pret-a-Porter, 1994)
Rendező: Robert Altman
Sztárparádé: Kim Basinger, Sophia Loren, Marcello Mastroianni, Julia Roberts, Tim Robbins, Lauren Bacall, Cher + világhíres designerek és modellek

A párizsi divathét forgataga ideális téma és helyszín egy Altman-filmhez: a rendszerint sokszereplős, improvizatív, inkább a figurák interakcióira, mintsem a kidolgozott cselekményre koncentráló filmekben utazó rendező itt kedvére tobzódhatott. Megszámlálhatatlanul sok sztárja a divatvilág valós szereplőivel összeeresztve kíméletlen, de mulattató szatírát eredményezhetett volna, ha...

... a mester felismeri, hogy nem mindig elég a pillanatnyi ötleteket egymás hegyére-hátára dobálni, néha némi összeszedettségre is szükség van. A koncepciótlan lazaság lapos, ismétlődő poénokhoz (kutyaszarba lépett, haha!) és a színészek egymást kioltó jelenlétéhez vezet, és a zsibongó kavalkád végül érdektelen masszává olvad össze.

Mi hiányzott? Az önfegyelem.

+ + +

Csak lazán! (Be Cool, 2005)
Rendező: F. Gary Gray
Sztárparádé: John Travolta, Uma Thurman, Vince Vaughn, Steven Tyler, Danny DeVito, Harvey Keitel, James Woods

A Szóljatok a köpcösnek! (meglepetés)sikere után evidens lehetett, hogy ezt folytatni kell, hiszen még a könyvalapanyag is rendelkezésre állt a második eresztéshez az időközben Hollywood kedvenc szerzőjévé avanzsált Elmore Leonard (Jackie Brown - 1997, Mint a kámfor - 1998) tollából. A Pulp Fiction-ben a vásznat felperzselő Travolta-Thurman páros visszatérése jelentette volna az abszolút nyerő receptet a filmhez, ha...

... nem kényelmesedett volna el mindenki időközben. Az első részben még bizonyítási vágyban égő Travolta itt már csak rutinból nyomja, a Thurmannal közös táncjelenet újrahasznosítása pedig kifejezetten kínos. Nem dobja fel a filmet az sem, hogy 2005-ben próbálja izgalmasnak beállítani a zeneipart, és az végképp reménytelenné teszi a helyzetet, hogy az első részt jegyző Barry Sonnenfelddel ellentétben - az akciófilmesnek amúgy nem rossz - F. Gary Gray semmi jelét nem adja, hogy humorérzéke volna.

Mi hiányzott? A szikra.