Vászonra velük!

2008.10.10. 16:17

#6 - Katona László

Született: 1977. november 13.

Ő lehetne a magyar... Rhys Ifans.

Hol figyeltünk fel rá? Rögtön megjegyeztem Hajdu Szabolcs első nagyjátékfilmjében, a Macerás ügyek-ben, mert ő volt benne a legkarakteresebb arc, aki Zsoli szerepében egy erősen stilizált jelenetben a suli udvarán a mutatóujja köré tekerte a csajt, akire a főhős is hajtott. Később mindig örültem neki a Krétakör előadásaiban, nagyon bírtam például A jég intenzív kádas jelenetében.

Forrás: [origo]
Katona László és Bánki Gergely A jég című darabban

- Miket csináltál eddig?

- Marosvásárhelyen végeztem a Színművészetin 2000-ben. Ott ismerkedtem meg még másodévben Hajdu Szabival, amikor az osztályával lejöttek és két héten keresztül vizsgafilmeket készítettek velünk. Így kerültem bele több vizsgafilmjébe, meg a Macerás ügyek-be. A főiskola után rögtön Marosvásárhelyre szerződtem, ahonnan Rusznyák Gábort és Novák Esztert emelném ki a rendezők közül, akikkel dolgoztam. Schilling Árpád Rusznyák egyik darabjában látott meg, és azután hívott el a Krétakörbe. Az első két évben ingáztam Budapest és Marosvásárhely közt, de aztán itt ragadtam a Krétakörnél. A krétakörös darabok közül legjobban Schilling Siráj-át és a Mundruczó Kornél által rendezett A jeg-et szerettem játszani, de a Feketeország és A Nibelung-lakópark is a kedvenceim közé tartozott. Moziban Hajdu Szabolcs Off Hollywood-jában játszottam nemrég egy epizódszerepet.

- Miben láthatunk legközelebb?

- Hajdu Szabolcs következő filmjében, a Bibliotheque Pascal-ban megint lesz egy epizódszerepem, én leszek a fodrász, aki levágja Török-Illyés Orsolya haját. Most a Nemzeti Színház által átvett A jég-ben játszom, a Nézőművészeti Főiskolá-ban és a Magyar a Holdon-ban. A Celestiná-t próbálom, ami egy tatabányai produkció, és november végén lesz a bemutató. Utána Tasnádi István rendezi a saját Phaidra-ját, amiben volt krétakörösök és a KoMa társulat tagjai szerepelnek. Tavaszra pedig Ascher Tamás rendez szintén volt krétakörös színészekkel egy darabot, amit a saját sztorijainkból állítunk össze. Ez most ott tart, hogy hetente összegyűlünk és hozunk történeteket, novellákat, folyik az anyaggyűjtés.

- Mi az, amit te tudsz a legjobban a magyar színészek közül?

- A krétakörös csapatban meglevő egymás iránti bizalom és improvizációs készség nagyon egyedi volt, erre tudok is mondani egy példát: a Magyar a Holdon bemutatója előtt kb. egy órával drasztikusan megváltoztattuk a darabot, más színész valószínűleg így nem ment volna neki a bemutatónak. De Csákányi Eszter, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és én annyira össze vagyunk szokva, hogy tudtuk, hogy biztosan nem áll majd le a darab. Ez persze nem csak rólam szól, hanem a társulatról. Ha olyat kell mondani, ami csak rám vonatkozik: lehet, hogy én tudok legjobban basszusgitározni a magyar színészek közül.

- Mit mutatnál meg a munkáidból egy olyan rendezőnek, aki színészt keres a filmjébe?

- A Macerás ügyek-et, a Feketeország-DVD-t, amiben szerintem nagyon jó jelenetek vannak és édesanyám kedvencét, Csáki László A hangya és a tücsök című kisfilmjét, amelyben Máthé Zsolttal játszunk.

- Mondj három magyar filmrendezőt, akivel szívesen együtt dolgoznál!

- Szívesen dolgoznék újra Hajdu Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal és Pálfi Györggyel is, akivel 8-9 éve egy kisfilmben dolgoztam, de azóta sajnos nem.

- Melyik színészt/színésznőt szeretnéd többet látni a vásznon?

- Mivel nekem Kapa (Mucsi Zoltán - a szerk.) nagyon jó barátom, őt minden filmben nagyon szeretem, de mondhatnám még például Keresztes Tamást, Kovács Lehelt és Thúróczy Szabolcsot is.

- Láttál valami jó filmet mostanában?

- Nem mostanában láttam őket, de nagyon szeretem Mike Leigh Mindent vagy semmit című filmjét és a Boldogságtól ordítani-t. Keveset járok moziba, de arra kíváncsi vagyok, hogy a Kino programja milyen lesz és Mundruczó Deltá-jára is, amit nem láttam még.

- Láttál valami jó darabot mostanában?

- Általában katonás és Pintér Béla-előadásokat szoktam nézni. Pintér Béláéktól legutóbb az Árva csillag tetszett, Bodó Viktortól A nagy Sganarelle és Tsa címen futó Don Juan és Ascher Tamás Vadkacsá-ja.

- Mi a véleményed Rhys Ifansről?

- Érdekes - vagy ahogy a mi szakmánkban szokták mondani: jó - a feje.

Bujdosó Bori

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK