Mundruczó helyett a Dardenne testvéreké a Lux-díj

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament filmdíját, a Lux-díjat három jelölt, Mundruczó Kornél Deltá-ja, Miroslav Janek és Pavel Koutecky Havel polgár című dokumentumfilmje és a belga Dardenne testvérek Lorna csendje című filmje közül az utóbbi nyerte. A döntést ma jelentették be Strasbourgban, az Európai Parlament ülésén. Korábbi esélylatolgató cikkünkben már említettük, hogy a versenyben olyan alkotások vehettek részt, amelyek az európai értékek egyetemességét, az európai kultúra sokszínűségét jelenítik meg, illetve amelyek valamiképpen betekintést nyújtanak Európa építésének folyamatába. Az EP idén második alkalommal ítélte oda filmdíját. Tavaly Fatih Akin török származású, Németországban élő rendező alkotása, A másik oldalon című film lett a nyertes.Arta Dobroshi a Lorna csendjé-ben | Cannes-i minikritikánk a filmrőlA három jelölt filmet tíz közül választotta ki egy 17 tagú, producereket, filmforgalmazókat, fesztiváligazgatókat, illetve kritikusokat tömörítő független zsűri. A három közül a nyertest az Európai Parlament tagjainak szavazatai alapján állapították meg. A Lux-díj célja az európai filmkészítés támogatása, az európai filmek forgalmazásának megkönnyítése, a nyelvi korlátok leküzdése. A nyertes filmet ezért az EU mind a 23 hivatalos nyelvén feliratozzák majd a mintegy 87 ezer euró értékű első díj részeként. Az idei Lux-díjas film a migrációs problémát boncolgatja. Főhőse Lorna (Arta Dobroshi), egy Belgiumban élő albán nő. Hogy barátjával egy kis büfét nyithasson, elfogadja Fabio, egy helyi gengszter ajánlatát. Fabio tervének első lépéseként Lorna névházasságot köt egy Claudy (Jérémie Renier) nevű heroinfüggő belga fiúval, így Lorna megkapja a belga állampolgárságot. A Lorna csendje november 27-én kerül a hazai mozikba.
Vágólapra másolva!