Az ellágyuló moszados és a kabbalista lányok

Aki ezekben a napokban ellátogatott az Odeon Lloyd moziba, tudja: kígyózó sorok álltak a pénztárnál az Izraeli Filmhét filmjeire. Aki nem vásárolta fel egy kupacban, jó előre a kinézett filmekre a jegyet, a vetítés napján már nem sok esélye maradt, hogy bejusson a moziba. A Filmhétről Aliza Bin-Noun, Izrael állam nagykövete nyilatkozott az [origo]-nak és azt is megnézzük, melyik az az öt film, amit kár lett volna kihagyni.

Hat napon át, október 31. és november 5. között, az Odeon-Lloyd moziban rendezték meg Budapesten az Izraeli Filmhetet, amit a korábbi évekkel ellentétben nem tavaszra, hanem ezekre a kora téli napokra tettek és a szervezést ebben az évben először az Izraeli Nagykövetség vállalta magára. Tizenhárom izraeli filmet hoztak el Pestre idén a szervezők.

"Az utóbbi néhány évben az izraeli film komoly sikereket arat világszerte, Cannes-tól Tokión, Amerikán át, Berlinig" - kezdi Aliza Bin-Noun, Izrael budapesti nagykövete. "Épp a minap olvastam valahol, hogy neves amerikai rendezők beválasztották Izraelt a tíz legígéretesebb filmes ország közé; nagy érdeklődéssel fogadják a filmjeinket az egész világon. Idén, Izrael állam megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából elsősorban olyan darabokat válogattunk be a programba, amelyek tematikája végighalad a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes és a kétezres éveken. Ephraim Kishon 1964-es klasszikusában, a Sallah Shabati-ban a hatvanas évek elevenednek meg, míg a néhány éve készült Buborék a mai tel-avivi fiatalok mindennapjait mutatja be. Azt szerettük volna, ha ezeket a filmeket nézve a nézők előtt kirajzolódik Izrael állam története és azt is megmutathatjuk, hogyan fejlődött az évek során az izraeli filmgyártás."

Bin-Noun személyes kedvence a tavalyi Ezüstmedve-nyertes, Oscar-jelölt háborús film, a Beaufort volt. "Számomra azért izgalmas a Beaufort, mert olyan oldaláról mutatja meg az izraeli hadsereget, amivel szinte egyáltalán nem találkozunk a médiában. Ez nem a mindenható, erőtől duzzadó izraeli hadsereg, hanem emberek, akik lehetetlen csapdába estek. Fontos film, mert azt is bizonyítja, hogy a mai Izraelben lehet beszélni érzékeny témákról, van tér önkritikus, fájdalmas darabok számára is." Bin-Noun elégedett az elmúlt hat nap sikerével. "Akkora volt az érdeklődés, hogy elkezdhetünk azon gondolkozni, hogyan szélesítsük ki jövőre a fesztivált és esetleg több mozit is bevonjunk a szervezésbe. Négy pótvetítést is kellett tartanunk, ami azt mutatja, hogy lenne igény egy nagyobb szabású rendezvényre. Meglátjuk."

És most jöjjön öt film a tizenháromból, amit mindenképpen nézzenek meg, ha most elmulasztották:

1. Beaufort

Valóban lenyűgöző darab az eszmék szentségéről és a háború hiábavalóságáról. Nem szájbarágós, nem agresszív, de így is rabul ejt. Joseph Cedar mesterien adagolja a feszültséget és képes ezt az ezer sebből vérző, rémisztően kényes témát visszafogottan ábrázolni.

+ + +

2. Titkok

Egy ortodox lányiskola két tanulója elhatározza, hogy a kabbala titkos tudományának a segítségével feloldozást nyernek egy bűnös léleknek. A bűnös lélek maga Fanny Ardant francia legenda, akinek az a hálátlan szerep jut, hogy két órán keresztül haldokoljon és nem is tudja jól megadni a feladatot. Annál jobb viszont a két fiatal főszereplő, Ania Bukstein és Michal Shtamler; minden pillanatát uralják a filmnek.

+ + +

3. Agfa szerint a világ

Éles fekete-fehérben úszik ez a különleges hangulatú, 1992-es film: Assi Dayan rendező (a legendás egykori védelmi miniszter, Mose Dajan fia) egy éjszakai bár vendégseregén keresztül modellezi le az élet kegyetlen esetlegességét. Ezerszereplős, szívszorító történet, remek színészekkel - a bártulajdonosnőt az izraeli film nagyasszonya, Gila Almagor játssza, de mindenki erős. Üdítően kiszámíthatatlan darab Danny Litanival a bárzongoránál.

+ + +

4. A zenekar látogatása

Eddig nem találkoztam olyan emberrel, akinek ne tetszett volna az elsőfilmes Eran Kolirin szomorkás vígjátéka, ami tavaly egycsapásra bevette a finnyás cannes-i közönséget és hajszálon múlt, hogy nem indulhatott az idegennyelvű Oscarért. A sikere az egyszerűségében rejlik: arab és zsidó kisemberek topognak tétován egymás körül, így álmodnak egy furcsa éjszakán át, együtt, a békéről.

+ + +

5. Vízen járni

A Berlin-Tel Aviv tengely legeredetibb gyümölcse a Forró rágógumi óta: kőkemény moszados gyilkológép (Lior Ashkenazi) és idealista német turistagyerek (Knut Berger) megy egymás idegeire a Buborék-ot is jegyző Eytan Fox 2004-es filmjében. Ez már önmagában szórakoztató felállás, de a történet tovább bonyolódik. A film végül túlbugyogó érzelmeskedésbe fullad, de a remek Ashkenazi-Berger kettős valamennyire azért kárpótolja a nézőt a forgatókönyv túlkapásaiért.