Vincent Cassel: A hőstípusok unalmasak

2008.11.22. 21:47

Vincent Cassel A gyűlölettől kezdve az Eastern Promisesig főképp rosszfiúkra építette a karrierjét, most pedig eljátszott egy olyan gengsztert, akinek egy filmbe nem is fért bele az összes sötét cselekedete. A Halálos közellenség című duplafilmben Jacques Mesrine-t, Franciaország legismertebb bűnözőjét eleveníti meg, aki minden Cassel generációjába tartozó franciának bevéste magát az emlékezetébe, amikor kiterített holttestét mutatták a tévében. A film magyarországi bemutatója alkalmából Budapestre érkezett Cassellel kitárgyaltuk az ikonikus figura megformálásának nehézségeit és általában a rosszfiúkat, de beszélgetésünk során szó esett hízásról, egy nyitott szemű hulláról és az érzéki Brazíliáról is.

- Másképp közelítesz meg egy szerepet, amikor valós személyt játszol, mint amikor fiktív figurát?

- Okvetlenül. Mesrine esetében szerencsénk volt azzal, hogy filmfelvétel nem maradt fent róla, csak képek meg néhány hangfelvétel, és így volt elég terem arra, hogy a fantáziámat használjam. Egyszer valaki megkeresett azzal, hogy Yves Montand-ról akar filmet forgatni, de el se tudtam képzelni, hogy egy ilyen feladatot meg tudnék oldani. Mesrine ugyan ismert személyiség, de az emberek mégsem tudják például azt, hogy hogyan mozgott. Ha már mozgókép van valakiről, akkor ahhoz kell ragaszkodni, nekem pedig nem kenyerem az utánzás, és nem is vagyok jó benne, nevetséges volnék, ha beállnék egy mikrofon mögé és énekelném, hogy "a bicyclette".

- Általánosságban mi a színészi módszered?

- Szeretem a lehető legtöbb információt beszerezni a figurával kapcsolatban és az esetek többségében megpróbálom megragadni valamilyen fizikai jellemzőjét, mondjuk egy tipikus gesztusát, ami egy jó lehorgonyzási pontot ad a megformálásához. Persze az igazság az, hogy az ember begyűjti az infókat, felkészül, de aztán amikor ott vagy a forgatáson, egyszerűen játszani kell, lesz, ami lesz. Ez nem matematika, végül úgy is az történik, hogy ami megragadott a figurában, azt felhasználod, a többiről megfeledkezel. Mesrine esetében főleg azt a mechanizmust kellett megértenem, amibe belekerült, azt, hogy hol volt az a pont, ahol rálépett az egyirányú útra.

- Nem érzed úgy, hogy az, hogy több mint húsz kilót fel kellett szedned a szerep kedvéért, már beavatkozás a magánéletedbe?

- Amikor forgatsz, úgysem rendelkezel igazából saját magaddal. Ezért nincs is bennem soha semmiféle nosztalgia, amikor befejezem a munkát egy filmen. A forgatás vége számomra azt jelenti, hogy visszakapom a személyes szabadságomat. Úgyhogy most is tudtam, hogy forgatás közben le kell majd mondanom egy csomó dologról, és csak a projektnek kell szentelnem magam.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Vincent Cassel | Nézz még több képet a színészről! | Videó Vincent-nal

- Nehéz így élni?

- Attól függ. Ha valaki olyan filmen dolgozik, amihez igazából nem fűlik a foga és csak a pénzért csinálja, akkor felteszem, hogy elég nehéz. Nekem viszont a kezdettől benne volt a szívem ebben a projektben, hét éven keresztül követtem a sorsát, és nagyon vártam, hogy végre megcsinálhassam. Minden munkafolyamatban részt vettem, a szereposztás kitalálásában, az írásban, a vágásban, és kilenc hónap alatt egyszer sem vesztünk össze Jean-Francois-val (Jean-Francois Richet, a film rendezője - a szerk.). Végül is kevésbé volt nehéz, mint amire számítottam. Úgy gondoltam erre a forgatásra, mint egy maratonra, amihez minden erőmre szükségem lesz, de aztán rájöttem, hogy ha az ember mindig csak az aznapi feladatára koncentrál, akkor ki lehet bírni. És amikor a kilenc hónapos forgatás végére értünk, úgy éreztem, tudnám nyomni még két hónapig, maradt még bennem energia.

- Mi volt számodra a legizgalmasabb pillanat a forgatás során?

- A film utolsó képkockája az, amit a plakáton is látsz, a holttest a kocsiban. Nagyon kevés időnk volt a jelenet felvételére, mert Párizs egyik központi terén játszódik, aminek a lezárása csakis augusztus 15-én képzelhető el, az egyetlen napon, amikor a város viszonylag kihalt, mert nemzeti ünnep és amúgy is mindenki vakációzik. Egy csomó felvételt csináltunk és már majdnem végeztünk, amikor rájöttem, hogy nyitva kellett volna hagynom a szememet. Könyörögtem Jean-Francois-nak, hogy vegyük fel egyszer úgy is, de ő nem akarta, hiszen a többi felvételen mind csukva volt a szemem. Aztán mégis felvettük egyetlenegyszer, bele is került a filmbe, és ha engem kérdezel, ez a két film legjobb, legsokatmondóbb pillanata.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Vincent Cassel | Nézz még több képet a színészről! | Videó Vincent-nal

- Legtöbbször rosszfiúkat játszol. Sosem unod meg őket?

- Tény, hogy nem játszottam még olyan figurát, aki tetőtől talpig jó lett volna, mert nem hiszem, hogy ilyen emberek léteznek. A hőstípusok pedig unalmasak számomra, egyáltalán nem vonzanak, még akkor sem, ha tudom, hogy sokan ezekért mennek moziba. Ha jófiút kell játszanom, megpróbálok keresni benne valami mocskosat. Úgy tűnik, egyszerűen az emberi természetnek ehhez az oldalához vonzódom és ezt találom izgalmasnak a vásznon is.

- Mesrine-ben is ezt a kettősséget kerested?

- A forgatókönyv első verziójában a gengszterek voltak a jófiúk, a rendőrök pedig a rosszak. Ez nem igazán fogott meg. Elejétől kezdve azt gondoltam, hogy úgy lesz izgalmas Mesrine figurája, ha megmutatjuk az ellentmondásosságát, ha a néző sose tudja, hogy a következő jelenetben mire számítson tőle, mert az egyik pillanatban gyengéd a kislányával vagy bátran viselkedik egy helyzetben, a következőben pedig a legaljasabb húzást követi el.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Vincent Cassel | Nézz még több képet a színészről! | Videó Vincent-nal

- A Halálos közellenség óta már leforgattál egy A Deriva című filmet Brazíliában. Mondanál róla pár szót?

- Fernando Meirelles volt a producere, Heitor Dahlia rendezte, és a 80-as években játszódik egy tengerparti házban. Egy házaspárról szól, akiknek három gyerekük van, és a legidősebb lány (akit Camilla Belle játszik - a szerk.) rájön, hogy az apja megcsalja az anyját. Ez egybeesik azzal a pillanattal, amikor ő maga felfedezi a saját szexualitását, úgyhogy az apa és a lánya kapcsolatában van egyfajta tükrözés.

- Egyébként mi vonz téged Brazíliában?

- Nyilván nem voltál még ott, különben tudnád a választ. Mindig nehéz megmagyarázni, hogy az ember miért vonzódik valamihez, de mindig is szimpatikus volt számomra a brazil kultúra és van valami érzéki a helyben. Az időm legnagyobb részét ott töltöm, innen is rögtön odautazom majd.

- Láttál valami jó filmet mostanában?

- Igen, az Il Divó-t, ami a 70-es évek nagy olasz filmjeire emlékeztetett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK