Jött egy Keanu és leszállt közénk

Vágólapra másolva!
Újra itt a világvége! Az Amikor megállt a Föld című ostoba és álszent remake-ből azonban megtudhatjuk, hogy csak küldeni kell a marslakók elé egy szép özvegyet és egy cuki gyereket, akik azt mondják: "Légyszi, légyszi... megváltozunk!"
Vágólapra másolva!

Az Amikor megállt a Föld az a típusú film, aminek elég megnézni az előzetesét, hogy azt érezzük, már láttuk, és pontosan tudjuk mivel akar bennünket traktálni. Jön egy UFO, kiszáll belőle egy nagyméretű Vasember és a szokásos színészi csúcsteljesítményét nyújtó Keanu Reeves. Figyelmeztetni jöttek az emberiséget, hogy ha ilyen tempóban rombuljuk tovább a Földet, akkor meg vannak számlálva a napjaink. Teljesen egyetértek velük, mert a mi környékünkön például hiába van szelektív hulladékgyűjtő, soha nem ürítik. Szóval ez egy jó szándékú film. Van ilyen, mostanában egyre több; de sajnos ez ugyanolyan bugyuta és álszent próbálkozás, mint nyáron Az esemény, ahelyett, hogy intelligens és kreatív eszközökkel gondolkodtatna el, mint a WALL-E.

Mivel az üzenetet lehetetlenség egy percig is komolyan venni, joggal várhatná el a popcornt újrahasznosítható papírból majszoló mozinéző, hogy legalább látványos és hangos legyen az a világvége. Sajnos az Amikor megállt a Föld ezen a téren is csalódást okoz: szinte minden jeleneten látszik, hogy stúdióban készült, a trükkök gagyik és ma már senki sem úgy képzeli el a világvégét, hogy a falra vetített Big Ben, majd a sidney-i operaház előtt sikoltozik 2-2 statiszta. A (vélhetően) szűk költségvetést azzal próbálják ellensúlyozni, hogy minden akciójelenetben villog valami fényes, ami kellően elvakítja a nézőt ahhoz, hogy követhesse mi is zajlik.

Forrás: [origo]

Az egykor jobb sorsra érdemes Jennifer Connelly a szokásos kisírt szemű aggódó anyukát hozza - túl unalmas, hogy törődjünk vele, de az se segít, hogy mostohakisfia piszkosul idegesítő, és az apokalipszis beköszöntekor apukája sírjánál toporzékol. A giccset némileg ellensúlyozhatná az irónia, hogy a nem túl széles színészi arzenállal rendelkező Keanu Reeves alakítja a földönkívülit, de a humort ezúttal is kiprogramozták belőle. Nem szándékos, de kacagtató jelenetekből persze akad egy pár (például amikor a védelmi miniszter asszony azzal próbálja lezárni a földönkívüli kihallgatását, hogy elrendeli az elaltatását), de lényegében mindent láttunk már máshol és jobban. Ja persze, ez egy remake! Az újraforgatásoknak viszont csak akkor van értelme, ha van új mondanivalójuk vagy legalább figyelemreméltó, korszerű technikával tudják egy új generációnak tolmácsolni a régit. Itt szó sincs egyikről sem.