Polgár Tamás: Dobálnak jobbra, dobálnak balra

Vágólapra másolva!
Magyar filmben övé a legkarakteresebb fej. Mundruczó Kornél talált rá egy javítóintézetben és főszerepet adott neki előbb az Aftában, majd a Szép napokban. A Deltában már a kamera másik oldalán is dolgozott afféle mindenesként, aztán kellékes volt a Hellboy 2-ben, mostanában pedig Nicolas Cage-re adogatja a páncélt a Season of the Witch című szuperprodukcióban. Megpróbáltuk összerakni Polgár Tamással az elmúlt nyolc év kirakós darabjait.
Vágólapra másolva!

- Honnan lehet téged ismerni?

- Engem maximum a barátaim ismernek... Na jó, persze, talán a filmekből lehet.

- Melyiket emelnéd ki?

- Most egyértelműen a Deltá-t, az a legújabb portéka.

- Kit alakítasz benne?

- Gonosz vagyok, nagyon gonosz, mint mindig. Egy kicsike kis szerep, de úgy érzem, jól sikerült. Soha nem vagyok elégedett, meg soha nem tudom úgy nézni a filmeket, amikben játszom, hogy elvonatkoztatok, folyamatosan ott van a hülye fejem, és nem tetszik. Viszont ez a kis alakítás a Deltá-ban, ez nagyon jól sikerült.

- Vajon miért?

- Lehet azért, mert kis szerep, vagy azért, mert Tóth Orsival kellett játszani. Ővele nagyon jó. Amikor együtt vagyunk a kamera előtt, úgy érzem, igazából nincs lehetetlen. Orsi annyira partner, és annyira ügyes, és húz magával. Az a lány mindent kibír és végigcsinál. Nagyon erős. Egy törékeny, kis pici ember, de olyan erős, hogy nincs erősebb nála.

- Mennyire ismered?

- Már nagyon régóta ismerem, körülbelül egy nyolcas van a hátunk mögött. A Szép napok forgatása hosszú volt, ott volt időnk megismerkedni. Nem vagyunk már szégyenlősek egymás előtt, keresztül mentünk néhány dolgon, és hát szegényt én mindig megkínzom.(nevet) Érdekes, mert közben meg imádjuk egymást, és ha együtt dolgozunk, akkor mindig megőrülés van.

- Hogyhogy megkínzod?

- Orsikát én a Kornél filmjeiben általában agresszíven használom. Mint egy rossz gépet, ami nem működik, és ki kell dobni, de nem kirakod a kuka mellé, hanem a földhöz vágod. Nincsenek szadista fixációim, nem szeretnék nőt bántani soha, de szegény Orsit mindig kínozni kell. Megerőszakolni, felpofozni, megölni, csúnya ember módjára. Most a Deltá-ban igazi kötekedős, alattomos paraszt embert alakítok, egy rosszarcú rossz fej alakot. De ez a lány mindig állja a sarat, és nagyon-nagyon jól csinálja, ijesztően jól. Erős nagyon, és ez a vásznon is ott van.

- Kezdetben Mundruczó azt mondta, rajta kívül más nem fog forgatni veled, annyira karakteres és bevállalhatatlan a fejed.

- Nyilván igaza volt, de azért talán akkor is benne volt, hogy fog hívni más. Ő lehet, hogy úgy érezte, nem az az alkat vagyok, akire szerepet lehet osztani. Nekem inkább szerepet kell találni. És kevesen veszik a fáradtságot, hogy megismerjenek, és aztán együtt elinduljunk egy úton, amiből lehet, hogy film lesz. Szerintem erre gondolt. Amikor mi elkezdtünk együtt dolgozni, akkor számításba se jöhetett a klasszikus folyamat, hogy próbálunk, akár már a forgatás előtt, aztán életre keltünk egy megírt forgatókönyvet. De tény, hogy Kornél valahogy nagyon jól tud engem használni. Persze szeretnék még filmekben szerepelni. Most a Delta után megint nagyon megjött a kedvem, bár ez nehéz meg rizikós dolog, mert vagy nagyon jól sikerül, vagy pedig egy katasztrófa. Nekem is volt ebből is, abból is.

- Nahát, melyik munkádat tartod katasztrófának?

- Nem szeretnék senkit megbántani, de volt olyan, hogy az érzésvilág, a forgatási folyamat egyszerűen nem ment, be volt tömődve minden pórus, és egy béna töketlenkedés lett belőle.

- Vranik Roland készülő filmjében is szerepelsz.

- Az érdekes helyzet, mert ott gyakorlatilag nem is volt dolgom. Rolandnak a fejében én első körben nem is voltam benne, de Stalter Judit, a producer rám gondolt. A filmben Thuróczy Szabinak, a helyi góré csávónak vagyok a bandájában, mi kísérgetjük őt mindenhova. Gyakorlatilag mint kis szerencsétlen gyerekek megyünk mögötte, és lessük, hogy mit szeretne. Nem tudom, milyen lesz a film, de remélem, bevágnak engem is. (nevet) Igazából ez egy négy napos konstancai kirándulás volt számomra, találkozása a várossal, mint a balkán kapujával.


- Azért a Duna-delta se lehetett kevésbé érdekes.

- Az egy óriási dózis, ott minden volt. Biztos, hogy soha nem mentem volna el oda, ha nem visznek, 99%, hogy az nekem kimarad. De hát valami fantasztikus az a hely. Ott tényleg sárgább a nap, amikor felkel, és kékebb az ég, és minden nagyon szép. És az emberek fantasztikusak. Nem a tipikus románok, hanem akiket nem lehet bekategorizálni. Egyszerűek és nagyon nagy szívűek. Szóval énnekem a legnagyobb élményt ott a helyi emberek okozták. Totálisan el vannak maradva, de közben mindenük van, ugyanúgy, mint itt, csak más mértékegységekkel használják a dolgokat. Sokkal érzékibbek, mint mi vagyunk, és nagyon jól elférnek egymás mellett, csak tanulni lehet tőlük. Valami olyan elképesztően jól csinálják, olyan jól élik az életüket egy olyan közegben, ami mondjuk számunkra konkrétan élhetetlen lenne. Én nem tudnék megbirkózni azzal, hogy egy szigeten lakok, mindig csak csónakkal járok, és minden egyes megmozdulás, rokonlátogatás, komoly procedúra, mert A-ból B-be eljutni az tényleg teljesítmény.

- A Deltá-ban a szerepeden kívül a kamera mögött is dolgoztál.

- Igen, ott először, az volt a debüt, kérem szépen. Lassan már két éve. Tipikus eset, ami Polgár Tamással megtörténik, hogy belekezd egy olyan dologba, amihez eddig semmi köze nem volt, de szerencsére megkapja a labdát, hogy rúgja el olyan messzire, amennyire csak tudja. Na én olyan luftokat rugdostam, azt se tudtam, mit kell csinálni, nem tudtam, hogy megy ez az egész, de fel voltam spannolva.

- Mi volt a feladatod?

- Én voltam a jolly joker (nevet) Első körben nem volt letisztázva, hogy milyen pozícióba megyek, mert nem volt előre világos, hogy melyik lesz az a részleg, ahová a legjobban kellek. Így kerültem a berendezés és kellék-csapatba, mert Ágh Márton díszlettervező csapott le először rám. Nyilván nem voltak felém nagy elvárások, de a munkát megkövetelték. Én voltam a csapatban az egyik mozgatórugó és energiaember, aki mindent megoldott. Folyamatosan dolgozott bennem a bizonyítási vágy, és mindig megtúráztattam magam, sok fölösleges kört is futottam. Tulajdonképpen a díszleteket, amiket a díszlettervező megálmodott, a berendezési tárgyakat vittük a díszletbe, előkészítés, aztán a forgatáson is bármi adódott, ha valamit ki kellett venni a Lajkó Félix kezéből, vagy bele kellett adni... Hát ilyen szolgaszemélyzet. (nevet) A vége felé meg elkezdtem látni is, hogy miről is van szó.

- Azóta ezen a vonalon maradtál. Ennyire megtetszett ez a munka?

- Nekem nagy szerelmem a filmezés. Nagyon jó játék. Felnőtt emberek játszótere. Mindenki trükközik, szórakozik, és mégis egy komoly és felelősségteljes dolog. De tényleg mindenki bohóckodik tulajdonképpen. Ha van egy nagy szaktekintély, aki már vagy harminc éve csinálja ezt mondjuk, na, az harminc éve játszik, közben meg egy nagyon komoly munkát végez. Tisztes helytállás, sok energia kell hozzá, meg rettenetesen kell hozzá a rutin, a profizmus, amihez meg az kell, hogy sok jó szakemberrel dolgozz, és a sok kitartás. Mert sokszor hullámzik ez az egész bennem is, hogy megéri-e, mert mindig mást csinál az ember, másokkal dolgozik, és vannak olyan csapatok, akikkel kevésbé jól működnek a dolgok.

- És mit szólsz ahhoz, hogy ezek a felnőtt emberek viszonylag sok pénzből játszanak? Az ér, hogy ők jól érzik magukat, aztán nem érdekel senkit, amit összeraktak?

- Abszolút. Mert ha új négyes metróra van pénz, és sokkal több pénz, mint amibe kerülne, és mégsem biztos, hogy szüksége van rá a fővárosnak, akkor...

- Hogy jön ez a kultúrához?

- Az volt a kérdés, hogy lehet-e játszani az adófizetők pénzéből. Én azt gondolom, hogy nagyon meg kell válogatni, hogy ki kapjon pénzt. De mivel ehhez nem értek, ebbe nem is szeretnék belemenni. Én csak annyit tudok, hogy igenis kell a kultúrára áldozni, akár film, képzőművészet vagy színház, azt kell pumpálni, mert anélkül mik leszünk ugye. Állatok. (nevet) Sajnos persze az a helyzet, hogy nagyon sok rossz alkotás kap pénzt. Meg ugyanazok az emberek. Közönségfilmekbe tele pakolva termékreklámmal, én nem adnék annyi állami pénzt, az nem az a kultúra. Tény, hogy többen nézik, és többet hoz vissza, de a Pálfinak, vagy a Hajdu Szabinak kéne, hogy ismerjék a filmjeit az emberek. Mikor külföldön tudják, hogy mi az a magyar film. Szeretik az emberek azokat a filmeket, amiket itthonról a közönség száműz. Ott jók a mutatók, jók a kritikák és ez jó az országnak is.


- Pedig részt vettél a Kaméleon válogatásán.

- Goda Kriszta világa nem való nekem. Úgy mentem oda, hogy tudtam ezt, de megpróbáltam, miért ne. Így is lett. Ezzel együtt ő még az abszolút vállalható kategória. Túl nagypofájúság azt mondani valamire, hogy rossz. Megvan az a betegségünk magyaroknak, hogy élből fikázunk mindent.

- A Delta melyik kategória? A sok rossz alkotás egyike, vagy amire kell áldozni?

- Na most egy kicsit hazabeszélek. A Delta sem jó film, azt hallottam, de én voltam olyan vetítésen, ahol 2300 ember nézte egyszerre. A film végén hatalmas csönd volt, amitől én azt éreztem, hogy ez itt most nem sikerült. Aztán egyszer csak elkezdtek tapsolni az emberek, mértékkel, de folyamatosan, és aztán eltelt vagy negyedóra, és állva tapsoltak, ilyen őszinte állótapssal. Nyilván a 2300 emberből ott is álltak fel kötelességtudatból, de nem úgy tűnt, hogy ez most a protokoll, és illemből megtapsoljuk, őszinte volt, és hatalmas siker. Na most ez mindenképpen jelent valamit.

- Milyen volt Cannes? Feltételezem ez ott történt meg...

- Kurvajó. Láttam Sharon Stone-t. (nevet) Egy egész hetet kinn lehettem, mert ott hagytak nekünk egy kocsit, és tovább maradtunk a hivatalosnál. A premier buli meg életem legnagyobb, legszebb és legrészegebb bulija volt. A vörös szőnyeg is elég jó volt, éreztem, hogy nem sok ilyen lesz az életben. Clint Eastwood gyalogolt utánam, érted.

- Milyen fesztiválon jártál még?

- Kornél filmjei rengeteg fesztivált jártak be, azokból én Ausztriában Badenben véletlenül kaptam egy díjat, és Angerban a Filmfesztiválon nyertem még. Mindkettőt a Szép napok-kal.