Van élet a Szemle után?

Vágólapra másolva!
Mi ugyan a Filmszemlén megnéztük az idei magyar filmtermés javát, de tisztában vagyunk vele, hogy ezzel még a magyar filmre fogékony mozilátogatók körében is elenyésző kisebbséget képviselünk. Körbetelefonáltuk tehát az összes Szemlén bemutatott nagyjátékfilm (és néhány kisfilm) rendezőjét vagy producerét, hogy kiderítsük, melyik alkotásnak mi lesz a sorsa. A beszerzett információk közlése mellett találgatásokba is bocsátkozunk az egyes filmek lehetséges fesztiválszerepléseivel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

1 (Pater Sparrow)

Forrás: [origo]

Sparrow első filmjét mi leginkább zavarosnak találtuk, de pont ezért ideális jelölt ahhoz, hogy bekerüljön annak a locarnói filmfesztiválnak a programjába, amely Arany Leopárddal díjazta Fliegauf Benedek Tejút című kísérleti filmjét is. Mert Locarnóban szeretik a Művészetet. A fesztiválra csak augusztusban kerül sor, úgyhogy még jócskán odébb lesz, mire kiderülnek a résztvevők, azt viszont már tudni, hogy a hazai forgalmazó a filmet gyártó, Kamondi Zoltán nevével fémjelzett Honeymood Films lesz. Terveik szerint októberben mutatják be az 1-et a mozikban.

Olvasnivaló: A film kritikája

+ + +

Adás (Vranik Roland)

Forrás: [origo]

A Filmszemlén több "A" kategóriás filmfesztivál képviselője is jelen volt, és ezek a fesztiválok (Cannes, Karlovy Vary, San Sebastian stb.) a bemutatott filmek közül jó néhányat bekértek előválogatásra. Tudomásunk szerint az Adás-t is több helyről kérték, de fontos tudni, hogy ezen a ponton még több ezer filmből szelektálnak az előválogatók. Mi nem jósolnánk neki túl fényes fesztiválkarriert, ellenben a Budapest Film forgalmazásában ősztől megtekinthető lesz a mozikban.

Olvasnivaló: A film kritikája, Interjú a rendezővel

+ + +

Apaföld (Nagy Viktor Oszkár)

Forrás: [origo]

Az Apaföld a kevés olyan szemlés film közé tartozik, amelynek máris van pontos bemutató időpontja, köszönhetően annak, hogy a Mozinet már januárban lecsapott rá. A március 19-ei bemutató mellett döntöttek, mert ebben az időszakban nem kell más magyar filmmel versenyezniük. Szerintünk az Apaföld az idei év Deltá-ja, ami azt jelenti, hogy intenzív érdeklődésre tarthat számot külföldi fesztiválok részéről. Ezt a rendező is megerősítette, aki neveket ugyan nem, de számokat hajlandó volt mondani: előválogatásra három "A" kategóriás fesztivál kérte be az alkotást, emellett tizenöt másik fesztivál érdeklődött iránta. Abszolút nem lehetetlen, hogy a film bekerül a cannes-i Kritikusok Hetére, amelyen első- és másodikfilmes rendezők munkáit mutatják be.

Olvasnivaló: A film kritikája, Interjú a rendezővel

+ + +

The Counterpart (Nemes Jeles László)

Forrás: [origo]

Nemes Jeles előző kisfilmje, a Türelem többek közt a velencei filmfesztivál rövidfilmes versenyében is részt vett, úgyhogy nem igazán meglepő, hogy a The Counterpart már a Filmszemle előtt megkezdte nemzetközi fesztiválútját, és Bukarestből el is hozta a fődíjat. A fesztiválkör idén folytatódik, de a rendező közben a hazai mozibemutatón is gondolkodik: ha minden jól megy a Művész mozi műsorára tűzi az alkotást.

Olvasnivaló: A film kritikája

+ + +

A hetedik kör (Sopsits Árpád)

Forrás: [origo]

Sopsits a Torzók-kal elég szép fesztiválkört járt be ahhoz, hogy feltételezzük, akad néhány érdeklődő az új filmjére is, de ami Cannes-t illeti, idén van legalább két olyan filmünk (Apaföld, Utolsó idők), ami esélyesebb rá, hogy bekerüljön valamelyik szekcióba. Itthon a Hunnia forgalmazza, és Sándor Pál producertől azt az információt kaptuk, hogy májusi és kora őszi mozibemutató közt vacillálnak. Számunka az utóbbi tűnik a jobb választásnak, mert májusban általában még annyian sem akarnak szuicid hajlamú gyerekeket nézni a moziban, mint ősszel.

Olvasnivaló: A film kritikája

+ + +

Intim fejlövés (Szajki Péter)

Forrás: [origo]

Az Intim fejlövés egyértelmű kedvencünk volt a Szemlén, a minimális büdzséből következő gyatra képi kivitelezés miatt mégsem rúg labdába nagypályás fesztiválokon, ugyanakkor kevésbé nagynevű fesztiválokra simán bekerülhet. Szajki annak örülne legjobban, ha minél előbb bemutatnák moziban a filmet, amikor még nem merültek teljesen feledésbe a kedvező szemlés reakciók. Ez valószínűleg áprilisi vagy májusi premiert jelent majd. Lehetséges, hogy az e-cinema rendszerben forgalmazzák, és mivel az Intim fejlövés úgysem filmre forgott, hanem videóra, ez nem jelent minőségi romlást.

Olvasnivaló: A film kritikája