Batmant lecserélték DiCaprióra

Vágólapra másolva!
Leonardo DiCaprio egy új Armani-bolt megnyitóján februárbanMég nem foglalkoztunk Christopher Nolan új filmtervével, mert amikor nyilvánosságra hozták, csak annyit árultak el róla, hogy a címe Inception (ami eredetet, fogantatást, kezdetet jelent), a műfaja sci-fi/akció, és hogy az "elme szerkezetén belül játszódik", akármit is jelentsen ez. A sztoriról továbbra sem érkeztek új információk, viszont a szaklapok leközölték, hogy a főszerepet Leonardo DiCaprio vállalta el. A forgatókönyv már kész van, és Nolan, aki rendszerint meglehetősen tempósan dolgozik (2005 és 2008 nyara közt három filmjét mutatták be, a két Batman-t és köztük a Tökéletes trükk-öt), még idén leforgatja a filmet, hogy az jövő nyáron mozikba kerülhessen. A Batman harmadik részéhez nyilván csak ezután kezd majd hozzá, ami így leghamarabb 2011 végére készülhet el.
Vágólapra másolva!