Öt film, amely optimizmust önt beléd

Négy esküvő és egy temetés (Four Weddings and a Funeral, 1994)
Rendező:
Mike Newell
Főszereplők: Hugh Grant, Andie MacDowell, Kristin Scott Thomas

Forrás: [origo]

Miről szól? Charles megrögzött agglegény, aki mellől folyamatosan fogyatkoznak egyedülálló ismerősei, de egy szép napon ő is megismeri a nőt, aki mellett esetleg hajlandó lesz lehorgonyozni.

Hogyan hat? Hugh Grant egy csapásra elkábította a világ nőnemű felét kissé karót nyelt, de szexis figurájával, amit aztán kevésbé sikeresen azóta is újrahasznosít különféle filmekben. Mert Grant önmagában nem recept a sikerre, ahhoz kellett az író, Richard Curtis is. Ő úgy kerekített (szinte) minden figurának happy endet, hogy ironikus humorral lazította fel a mesét, és emiatt már-már elhittük, hogy tényleg lehet ilyen az élet, és megtalálhatja mindenki az igazit, akivel zuhogó esőben csókolózik a végefőcím alatt.

+ + +

A szerelem hálójában (You've Got Mail, 1998)
Rendező:
Nora Ephron
Főszereplők: Meg Ryan, Tom Hanks

Forrás: [origo]

Miről szól? Adott egy nő, aki aranyos kis könyvesboltot vezet, és nap mint nap cseveg a neten egy titokzatos férfival, és adott egy férfi, aki egy könyvekkel kereskedő mamutáruház igazgatója és egy titokzatos nővel vált rendszeresen üzeneteket a neten. Vajon mi lesz ebből?

Hogyan hat? A filmet pont akkor mutatták be, amikor robbanásszerű terjedésnek indult az internet, hát persze, hogy különös vonzereje volt egy olyan szerelmes mesének, ami azt állította, itt egy új lehetőség arra, hogy mindenki megtalálja az igazit. Akkoriban még Meg Ryannek is jól állt a szeleburdi fruskaszerep (pedig erősen közeledett már 40 felé) és elbűvölő volt a filmben az is, hogy New Yorkot kedélyes városkaként ábrázolta, ahol ősszel sült tök illata száll az utcákon, tavasszal pedig elnyomja az autózajt a madárcsicsergés.

+ + +

Billy Elliot (Billy Elliot, 2000)
Rendező:
Stephen Daldry
Főszereplők: Jamie Bell, Gary Lewis, Julie Walters

Forrás: [origo]

Miről szól? A kiskamasz Billy Elliot a 80-as években egy angliai bányászvárosban rájön, hogy a balett a hivatása. Bányász apja nem lelkesedik az ötletért.

Hogyan hat? Ez egy abszolút pozitív végkicsengésű felnövéstörténet, amiben a tehetség szép sorjában legyőzi az akadályokat. Nem élveznénk viszont ennyire, ha nem a végtelenül bájos Jamie Bell és a szokás szerint keményfejű melóst alakító, remek Gary Lewis apa-fiú harca keretében bontakozna ki a sztori, és ha a film T. Rex dominálta zenéje nem ingerelné a nézőt is azonnali táncra perdülésre.

+ + +

Sakáltanya (Coyote Ugly, 2000)
Rendező:
David McNally
Főszereplők: Piper Perabo, Adam Garcia, Maria Bello, John Goodman

Forrás: [origo]

Miről szól? A gátlásos, ám tehetséges Violet vidékről New Yorkba költözik abban a reményben, hogy befuthat dalszerzőként, de addig is meg kell élnie valamiből, ezért elmegy dolgozni a Sakáltanya nevű mulatóba.

Hogyan hat? Tény, hogy a film teljesen kiszámítható és néha nyálas is, és mégis... A Sakáltanyában játszódó jelenetek annyira duzzadnak a női energiától, hogy valószínűleg nincs az a nő, aki ne lélekben kicsit megerősödve hagyná el a mozit (a férfinézőkre gyakorolt hatásról inkább ne is beszéljünk). A feketére satírozott szemű Maria Bello vagánysága, Bridget Moynahan szexis mozdulatai és a lassan kinyíló naiv szőke annyi önbizalommal és életörömmel töltik fel az ember lányát, ami legalább egy hétre elég.

+ + +

Hajrá, boldogság! (Happy-Go-Lucky, 2008)
Rendező:
Mike Leigh
Főszereplők: Sally Hawkins, Eddie Marsan, Alexis Zegerman

Forrás: [origo]

Miről szól? Poppy egy harmincéves tanítónő, aki semmi különöset nem csinál, csak felhőtlen boldogságban éli az életét.

Hogyan hat? Poppy figurája olyan rendíthetetlenül jó kedélyű, hogy szinte már irreális. Tarkabarka ruhákban rohangál, mindenen nevet, és eszébe sem jut, hogy valami rossz is történhet vele az életben. Olyan őt nézni a moziban, mintha valaki jó szándékúan, de erőteljesen belecsípne az emberbe, figyelmeztetve arra a fontos közhelyre, hogy lényegesen jobban járunk az életben, ha megpróbáljuk a dolgok pozitív oldalát nézni.

MUSICALEK
Gyárfás Dóra

Tévedés azt hinni, hogy a musicalt arra találták ki, hogy feldobja az ember hangulatát. Vagy ha annak idején arra találták is ki, ma már bármilyen komplex történet elmesélésére alkalmas. Például nem kimondottan jókedvű történet, mégis óriási energiabomba a Hair és a Chicago. Mindkettőben erős a társadalomkritika, de a zenétől iszonyú szórakoztatóak. Plötyi hangulatra hatékony terápia, mert már közben táncra perdül az ember. A Fame (Hírnév) is ilyen: komoly kérdéseket feszeget, de a fiatalság ereje és hite (bizony, ilyen patetikusan) megemeli a történetet. Elég csak arra a jelenetre gondolnunk, amikor ez az erő szétfeszíti a suli falait, és az összes diák az utcán, autók tetején táncol.

Forrás: [origo]

Bár a Grease végzősei is elszállnak a film végén, de a sztoriban már sehol nincs az a felsőbbrendű szándék, hogy megváltsa a világot. Elég csak felidézni Travolta tágra nyílt világos szemeit, amelyekben a késő kamaszkor teljes zavarodottsága, megfelelésvágya és ügyetlen menőzése tükröződik, de ő éppen ettől lesz sztár. És én bírom a butuska kozmetikuslányt is a rózsaszín hajával meg a kemény Rizzót, akinek sosem lesz sétagalopp az élete. Tőlük és a világbajnok számoktól biztosan jó kedvem lesz. És szerintem az említett klasszikusok közé soroljuk majd pár év múlva a Mamma Mia!-t is, ami már annyira butuska, hogy okos. Úgy, ahogy valami tud annyira csúnya lenni, hogy már szép. Ettől a csavartól (amit hívhatunk iróniának is, hiszen szándékos) és természetesen az ABBA-számoktól a Mamma Mia! egyszerűen ellenállhatatlan.