Minden nő őt bámulta

Minden sikeres nő mögött ott áll egy férfi, aki összetörte a szívét. Vagy kettő. Leginkább ez a tanulság a Coco Chanel korai éveit feldolgozó életrajzi filmből. A látvány persze pazar, Audrey Tautou pedig végre valahára maga mögött hagyja Améliet és a csodálatos életét. (Ez a cikk a két hónappal ezelőtti Amélie sikkes kosztümbe bújt című írás átdolgozott verziója.)

Úgy tartja a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő, aki támogatja. A híres nők filmbiográfiáinak tanulsága szerint pedig minden sikeres nő mögött ott áll egy férfi, aki összetörte a szívét. Vagy kettő. A Coco Chanel (kár, hogy elveszett az eredeti cím: Coco avant Chanel, azaz Coco a Chanel előtt szójátéka) azonban pusztán ennyiben tipikus életrajzi film, egyébként ízléses, sikkes, látványos és sikeresen kiválasztja, hogy mire akar koncentrálni a divatikon életének 87 évéből.

Gabrielle Chanel 1883-ban született egy isten háta mögötti francia kisvárosban, árvaházban nevelkedett, majd varrónőként és bárénekesnőként kereste a kenyerét. Egy dúsgazdag playboy, Étienne Balsan emelte ki a reménytelen közegből (ő aggatta rá a Coco becenevet is egy fülbemászó nóta kapcsán) és pompás vidéki birtokán "saját kis gésájaként" alkalmazta. Coco itt került kapcsolatba a századelő fűzőbe és habcsókruhákba öltöztetett burzsoáziájával, de ő maga már kezdettől az egyszerű, androgün öltözködési stílust részesítette előnyben. A film életének erre a szakaszára koncentrál; bemutatja a Chanel-stílus kibontakozását és a kemény, független nő imidzs feltehető indokait.

Audrey Tautou és Benoit Poelvoorde a Coco Chanel-ben | Képek

Coco kontra Coco

Egy hónapon belül két Coco Chanel életrajzi film is bemutatásra került Franciaországban. A rivális projekt rendezője, a holland származású Jan Kounen (Dobermann) meglepő választás, a főszerepet alakító Anna Mouglalis pedig tizedakkora név sincs, mint Audrey Tautou. A Coco Chanel & Igor Stravinsky azonban címéhez hűen a divattervező és az orosz zeneszerző 1913-ban kezdődött kapcsolatára koncentrál. Az oroszországi forradalom elől menekülő művészt Coco feleségestől-családostól befogadja, állítólagos románcuk pedig közfelháborodást vált ki. A férfi címszerepet a dán Mads Mikkelsen (Ádám almái, Casino Royale) alakítja, aki magabiztosan megbirkózik két idegen nyelvvel is. A Coco Chanel & Igor Stravinsky-t a cannes-i filmfesztivál hivatalos zárófilmjeként láttuk és egyelőre annyit érdemes tudni róla, hogy pont ott veszi fel a fonalat, ahol a Coco Chanel befejeződött, Anna Mouglalis Cocója azonban már egy percig sem keresi a néző szimpátiáját; kemény és kíméletlen nő, akivel nehéz azonosulni. Talán éppen ezért kevesebb sikert jósolunk neki, mint Audrey Tautou filmjének. Magyarországi forgalmazásra egyelőre még nem vásárolták meg.

Audrey Tautou tökéletes választásnak bizonyult a főszerepre, bár látványos drámai csúcspontok híján sokkal fontosabb, hogy jól néz ki a szerepben, mint, hogy jól játszik. Elragadó, amikor bozontos szemöldökkel, csíkos kis kardigánjaiban dalolászgat és lenyűgöző, amikor évtizedekkel később méltóságteljesen cigarettázik és csodakalapokat méricskél. Bár Tautou Amélie utáni karrierje eddig nélkülözte az emlékezetes szerepeket és még tavaly is, amikor interjút készítettem vele a Francia Filmnapokon, arra gondoltam, hogy nekem (és sokaknak) ő örökre Amélie marad - most teljesen átlényegül Coco Chanellé és mindig az ő arca fog bevillanni, ha felmerül az első női divatcézár neve.

A film visszafogott alakítást vár el a főszereplőnőtől, és talán pont amiatt, hogy egy divattervezőről van szó és nem egy énekes- vagy színésznőről, fontosabb a látvány, mint a dráma. Egyetlenegy mozzanat, amikor Coco megtudja, hogy szerelmét, Boy Capelt autóbaleset érte, emlékeztet erősen a Piaf egyik csúcsjelenetére, de míg Marion Cotillard ott Oscar-díjkiosztón bejátszható sírásban tört ki, Tautou arcát csak pár másodpercig mutatják, majd vágás. Hangsúlyosabbak az olyan gyönyörűen komponált jelenetek, amelyekben a visszafogottan elegáns Chanel kiviláglik a habcsók-asszonyok közül a tengerparton, a lóversenyen vagy egy bálban. Amikor Coco tánc közben azt mondja Boy-nak "Minden nő téged bámul", nem véletlenül válaszolja a férfi, hogy "Nem. Téged néznek".

Teljes siker tehát annak vizuális bemutatása, hogy hogyan alakult ki a 20. század legbefolyásosabb nőjének tartott Chanel összetéveszthetetlen stílusa, a dupla szerelmi szálból azonban az egyik kicsit sántít. A gyenge láncszem a Boy Capelt alakító Alessandro Nivola, aki amerikai létére ugyan szépen beszél franciául, de egyébként csak onnan tudjuk, hogy ő nagy szerelem, hogy mindig csábosan bazsalyog a bajsza mögül, miközben a háttérben giccses zene csendül fel. Sokkal jobban jár Benoit Poelvoorde a Cocót eltartó kujon szerepével, mert az ő viszonyuk elég összetett ahhoz, hogy hitelesítse "az örök Mademoiselle" eredettörténetét.

Alessandro Nivola és Audrey Tautou a Coco Chanel-ben | Képek

A káprázatos befejező montázsban Chanelnek már nincs szüksége férfiakra, de arcában ott tükröződik még legalább egy-két életrajzi filmnek a lehetősége. Egyelőre azt mondom, kár, hogy a következőt nem Audrey Tautou főszereplésével és ugyanettől az alkotói brigádtól kapjuk.