Vágólapra másolva!
Ron Howard rendező először eltűnődhetett Hitchcock lényegretapintó kérdésén ("Miért lennék hűséges egy regényhez?"), és csak ezután vágott bele az újabb Dan Brown-adaptációba. Ennek köszönhetően, az Angyalok és démonok inkább hasonlít egy kalandos Indiana Jones-filmhez, mint A Da Vinci-kód kínosan lassú és körülményesen felmondott történelemleckéjéhez.
Vágólapra másolva!

Dan Brown stílusáról sok minden elmondható - esztétikai szempontból leginkább persze az, hogy egyáltalán nincs neki -, de az biztos, hogy a hatáskeltés érdekében semmitől sem riad vissza. Mint kisgyerek az alkatrészeket a terepasztalon, úgy pakolja, és alakítgatja kedvére a legkülönfélébb kultúrtörténeti tényeket, adatokat, és a hozzájuk kreált fiktív eseményeket. Akiva Goldsman forgatókönyvíró ezt a bátorságot, és lazaságot leste el, mikor az irodalmi alapanyagot elemeire bontotta, megszerelte, leegyszerűsítette, majd újra összeillesztette. Ennek a Browntól eltanult pimasz tiszteletlenségnek köszönhető, hogy bár a történet gerince, és az alapvető motívumok nem sokat változtak, mégsem A Da Vinci-kód második része pereg a szemünk előtt.

Robert Langdon (Tom Hanks), a Da Vinci-rejtély megfejtése óta akkora szimbólumkutató sztárrá érett, hogy a korábbi nézeteltérések ellenére, még a Vatikán is hozzá fordul segítségért, mikor a pápaválasztás kellős közepén halálos fenyegetést kap egy többszáz éves, földalatti, egyházellenes társaságtól, az Illuminátusoktól. Azon nyomban el is indul a versenyfutás az idővel, mert a Vatikán területén elrejtett szuperúj, szupergyilkos tömegpusztító fegyver huszonnégy órán belül felrobban, a négy elrabolt pápajelölt bíborost pedig kegyetlenül kivégzik, amennyiben hőseink sokáig szöszmötölnek. Ezért aztán Langdon professzor kényszeres rejtvényfejtésbe kezd, és úgy rohangál szimbólumról szimbólumra a zsúfolt olasz fővárosban, mint a szerencsétlen turista, aki egy nap alatt kénytelen abszolválni Róma teljes művészettörténeti kincsestárát.

Forrás: [origo]
Armin Mueller-Stahl és Ewan McGregor


Az Angyalok és démonok tényleg hihetetlenül mozgalmas, utoljára talán a Baywatch-ban szaladgáltak ennyit a kevésbé intellektuális, ám életmentésben hasonlóan jeleskedő szereplők. És bár egy film nem feltétlenül attól lesz tempós, mert sok benne az akció, a vágás, vagy az üldözés, ez esetben mégis sikerül végig fenntartani a feszültséget, és a jó ritmusban adagolt leleplezésekkel folyton tovább lendíteni a cselekményt. Vicces jelenet, mikor az alkotók sebesség iránti lelkesedése és buzgalma kicsit túlpörög, és Langdonék úgy vágják kocsiba magukat, majd hajtanak percekig őrült sebességgel az utakon, hogy még ki sem találták az úti célt.

A dinamizmus a film egészébe életet lehel, még Langdon professzor, a megértéshez minimálisan szükséges információkat tartalmazó, Bevezetés az olasz kultúrtörténetbe kurzusába is, amit futás, úszás, vagy repülés közben tart, így aztán nem válik unalmassá, vagy didaktikussá a rendhagyó történelemóra.

Forrás: [origo]
Tom Hanks és Ayelet Zurer


Az események gyors egymásutánja még Brown leegyszerűsítő, világmagyarázó, moralizáló kényszerét is majdnem tökéletesen semlegesíti, és csak kis mértékben merülünk el a tudomány kontra hit, tradíciók kontra modernkor kihívása témakörökben. Persze ha valaki nagyon akarja, megtalálhatja a háttérben génsebészetről vitázó tüntetőket, vagy az információkat gusztustalan módon manipuláló média kritikáját.

A jó üldözéses cselekményben igazán fontosak lennének a kidolgozott karakterek, csak hát a jellemrajz a nagy rohanásban könnyen elvész, pláne ha az alapanyag figurái olyan sematikusak, és jellegtelenek, mint a Dan Brown-hősök. Szerencsére az Angyalok és démonok üldözésének üteme, és Tom Hanks felszabadult játéka ügyesen megrajzolja az intellektuális akcióhőst, akiből a Da Vinci-rejtély megfejtése óta olyan tökös fickó vált, hogy ha kell a macsó olasz rendőröket is kiosztja. A csinos fizikusnő Vittoria Vetra (Ayelet Zurer) becserkészését sem erőltetik az alkotók, mert a vak is látja, hogy Langdon professzort jobban izgalomba hozza egy szakszerűen katalogizált levéltár, mint a delejes tekintetű szexi tudósnő és Audrey Tautou együttvéve. Szegény Vittoria miután a professzor őrült tájékozódási futásában néhányszor jól lehagyja, inkább finoman meghúzódik a háttérben.