Angelina Jolie feltámad

2009.06.16. 15:42
Forrás: [origo]
Angelina Jolie a Wanted-ban

Mint azt hírül is adtuk, a Wanted című akciófilm tavalyi sikere nyomán a gyártó stúdió azonnal folytatás készítése mellett döntött. Reméljük, már mindenki megnézte a filmet, aki akarta, és nem árulunk el titkot azzal, hogy a második rész kissé problematikus ötletnek tetszett, hiszen a Wanted végén a főszereplők többsége, köztük Angelina Jolie vagány bérgyilkos figurája is meghalt. Ha hihetünk azonban a második részt is készítő rendező, Timur Bekmambetov MTV által idézett nyilatkozatának, ez nem okoz különösebb problémát a forgatókönyvíróknak, akik azt tervezik, hogy simán feltámasztják a figurát a folytatásban. Bármekkora marhaságnak is hangzik ez, meglepőnek nem nevezhető, elvégre Angie és a kezében szexisen festő fegyvere adták el a filmet első körben is. Bekmambetov szerint lehetséges, hogy nem csak ő tér vissza az első rész figurái közül, hanem az Exterminatort játszó Konstantin Khabenskiy, Common és Terence Stamp is. Akárhogy is lesz, a forgatókönyvíróknak hamarosan elő kell állniuk valamilyen megoldással, mert a tervek szerint még idén elkezdik forgatni a folytatást.