Sose volt még ennyire meleg

Sacha Baron Cohen tétet emel: a Brüno polgárpukkasztóbb, vakmerőbb és persze sokkal melegebb, mint a Borat. Viszont sajnos nem olyan vicces.

A Brüno bejelentése óta kíváncsi voltam rá, hogy a fergeteges, agyba és gyomorba rúgós Borat után Sacha Baron Cohen ki tud-e találni valamit, amitől a gyanútlan népeket szívató meleg osztrák divatriporter olyan elemi hatást vált majd ki a nézőből, mint anno a kazahsztáni újságíró. A rövid válasz az, hogy nem tudott. Ugyanazzal a poénnal nem lehet még egyszer ugyanakkora röhögést kicsikarni. Ennek ellenére Brüno nem unalmas, mutat néhány olyan újdonságot, amitől sokakban feltámad majd a vágy, hogy villámgyorsan elhagyják a mozitermet, másokban pedig végtelen tisztelet támad Cohen, a megalkuvásmentes előadó iránt.

A sztori felépítése hasonló a Borat-éhoz, de egy fokkal kevésbé sikerült: miután Brüno leégeti magát a milánói divathéten, kirúgják az osztrák divatműsorból, amit addig vezetett, és mehet, amerre lát. Úgy dönt, hogy az Egyesült Államokba utazik, hogy ő lehessen a világ második leghíresebb osztrákja. Asszisztense, Lutz (Gustaf Hammarsten) személyében útitársra is lel, de a Brünót reménytelenül imádó teszetosza fickó sajnos nem emelkedik Ken Davitiani magasságokba. A Borat története sem volt ennél megalapozottabb, viszont az USA iránt rajongó, mindenre naivan rácsodálkozó riporternek automatikusan drukkolt az ember minden őrületen keresztül, míg a saját magát nyomó és másokat ennek kapcsán kínos helyzetbe hozó Brünót sokkal nehezebb megkedvelni.

A másik probléma a Brünó-nál az, hogy kin röhögünk. Az amerikai politikusokat, melegátnevelő Jézusmániásokat, popsztárokat, übermacsó vadászokat kinevethetjük, de ezt megtettük már a Borat-ot nézve is. A különféle eszement módokon népszerűségre törő Brüno beszélgetései ezekkel az emberekkel sokszor viccesek, de ahogy Brüno mondaná: "ez annyira 2006!". Ha kínosak is ezek a jelenetek, erkölcsileg olyan értelemben nem kifogásolhatók, hogy többé-kevésbé magunkon röhögünk. A civilizált, kapitalista, sokszor homofób nyugaton, ahol tetszik vagy nem, mi is élünk. Amikor viszont Cohen és csapata megszállja a Közel-Keletet, palesztinokat és izraelieket szívat - függetlenül attól, hogy megrendezettek ezek a jelenetek vagy sem -, kezdem komolyan rosszul érezni magam. Betolakodni egy másik kultúrába, és idegenként nevetségessé tenni a helyieket: nicht-nicht. Döbbenetes, hogy Cohen leül beszélgetni egy - állítólag - igazi terroristával, és eléri, hogy együtt érezzünk interjúalanyával. Mert én sem szeretném, ha bekopogtatna egy idegen férfi az ajtómon, és kérdőre vonna, amiért nem viselek csadort.

Sacha Baron Cohen a Brüno című filmben

Mindennek ellenére el kell ismerni, hogy Cohen zseniálisan feszegeti a határokat. Minden eddiginél merészebben megy el az elképzelhető végsőkig, és ebből a szempontból tényleg übereli a Borat-ot. Valószínűleg - szexuális orientáltságtól függetlenül - lesznek olyanok, akiknél már a film eleji montázs kiveri a biztosítékot, amely azt mutatja be, hogy Brüno és pasija otthon hogyan múlatják kettesben az időt. Cohen vakmerően teszteli, hogy mit bír el a vászon, és nem csak a melegek közti szex tekintetében. Katonai kiképzőtáborba megy, vadászpuskák közt ugrál és a végén egy ketrecharcos showműsort is szervez. Hogy bármit ki bír mondani fapofával, azt tudjuk, mióta ismerjük Ali G-t, de hogy saját fizikai épségét is kockára teszi, hogy szórakoztasson, azt eddig még nem tapasztaltuk. Nem lennék az anyja vagy a felesége helyében, így viszont azt mondom, le a kalappal. Ez az ember komolyan veszi a hivatását.

A ketrecharcos finálé során minden megváltozik. Lehet, hogy Cohen viccesnek szánta, én meghatódtam, elérzékenyültem rajta. A Brüno nem azért készült, hogy az alkotók síkra szálljanak vele a melegek jogaiért, baj is lenne, ha egy vígjátékon ez a mögöttes szándék vonulna végig, fölöslegesen leterhelné a filmet az üzenet. Ezek a képek mégis eszünkbe juttatják, hogy milyen megaláztatásokat, bántalmazásokat kell embereknek elviselniük pusztán a szexuális orientációjuk miatt. Csak egy torokszorító pillanat, nem több. És ha Cohen nem volna ilyen elképesztően, néha meggondolatlanul bátor, ezt nem kaptuk volna meg.