Közhelynek álcázott mestermunka

James Gray (A bűn állomásai, Az éjszaka urai) romantikus drámájának bús melankóliája furmányosan telepszik a nézőre: beburkolja az érzékszerveket, lekúszik a gyomorba, torkot szorít és szívet facsar. A Két szerető, a hollywoodi romantikus komédiáktól érzéstelenített nézők fájdalmasan hatásos megpiszkálása, és Joaquin Phoenix utolsó, briliáns búcsúvergődése.

A harmincas éveiben poroszkáló, kócos Leonard (Joaquin Phoenix) egy traumatikus szakítás és egy öngyilkosságig fokozódott összeomlás után, a célnak cseppet sem megfelelő brooklyni Brighton Beach csatornagőzös, ködszürke valóságában, a család állandó aggodalmaskodása, és egy kihívásoktól mentes, unalmas mosodai állás közepette lábadozik.

Szülei lakásában, az akváriumos kisszobában, antidepresszánsokkal körbevéve tengetné napjait a végtelenségig, ha a sors (rendező) nem pottyantana az életébe kettő, egymástól merőben különböző, ám hasonlóan gyönyörű nőt. A felszínen ekkor veszi kezdetét egy unalomig elcsépelt klisé, a szőke vamp kontra barna naiva dilemma, de téved, aki azt hiszi, hogy ennyivel lazán megússzuk az érzelmi mélyfúrást.

Gwyneth Paltrow és Joaquin Phoenix a Két szerető című filmben

Igen, van egy valóban tökéletes szőke csábítónk, Michelle (Gwyneth Paltrow), aki külsőre Kate Mosst idézi, annak legszétcsúszottabb korszakában. A karakter jellemében lelkiismeretesen hozza a típus minden ismérvét, aki stílusában csipkefinoman, módszerében szadistán marcangolja darabokra Leonard szívét. És vele szemben tényleg ott mosolyog angyalian a barna ártatlanság, Sandra (Vinessa Shaw), akinek kedvenc filmje A muzsika hangja, és leghőbb vágya a férfi megmentése. Leonard pedig, ahelyett, hogy keresne egy jó pszichológust, ott billeg valahol középen.

A film titka azonban nem ebben az egyszerű konfliktusban, hanem az aprólékosan kidolgozott karakterekben, a pontos színészi játékban, a viszonyokat bemutató szokatlan jelenetekben (Michelle és Leonard gyerekes párbeszédei: "Ha beírod a számodat, smsezhetünk." "Kapsz saját csengőhangot, hogy tudjam, ha te hívsz."), és az egész történetet egységben tartó, egyedi atmoszféra (zene és vizualitás harmóniájának) megteremtésében rejlik. Mindezek nélkül a Két szerető könnyedén válhatna unalmassá és szaggatottá, hiszen hiányoznak belőle a drámai csúcspontok. Ezekért rengeteg apró részlet, és az olyan jelenetek kárpótolnak, mint Michelle és Leonard borzongatóan természetellenes, fagyos kékekben játszó, harangzúgással kísért csókjelenete a tetőn, amit ők később - feleselve a nézőkben keltett érzettel - egyenesen gyönyörűnek találnak. De a belső udvar fémes fényű, tűzlépcsős, jazzel elárasztott, finoman voyeur hangulata is megérne egy hosszú elemzést.

Vinessa Shaw és Joaquin Phoenix a Két szerető című filmben

Joaquin Phoenix elképesztő érzékenységgel bújik Leonard bőrébe, és az első perctől kezdve ott hurcolja párás szemében, tartásában, és elhaló hangjában a figura komplett múltját, jelenét és jövőjét (benne a kínkeserves nyüszítéssel). Mert Leonard nem egy született vesztes, néha még most is megcsillan a humorérzéke, és jelzi, hogy nem volt ő mindig egy felnőtt testébe bújt, csapdában vergődő félénk kamasz. Sőt, fénykorában parti királyként rappelt, és még most is remekül figurázik a táncparketten. A végkifejlet aztán dupla csavarral csapja földhöz a szerencsétlent, aki egyenesen a szemünkbe meredve búcsúzik a vászontól.