Ismét gyenge hétvégéje volt az amerikai moziknak, az egyetlen igazán ütős eredményt produkáló premier a Derült égből fasírt (hazai bemutató: szeptember 24.) című animációs film volt, amely 30,1 millió dollárral szerezte meg a toplista első helyét. A mesefilm a városról, ahol csapadék helyett étel potyog az égből, ezzel a nyitással a Sony legsikeresebb animációs filmje lett. Nem meglepő módon a közönség nagy része (79%) gyermekeikkel érkező szülőkből állt. Második helyen, azonban az első helyezettnél csaknem húszmillió dollárral kisebb bevétellel nyitott Steven Soderbergh Az informátor! (hazai bemutató: november 26.) című szatírája (10,5 m.), amelyre a közönség többsége a főszerepet játszó Matt Damon miatt ült be. Ha nem is eget rengető ez az eredmény, mivel a büdzsé csak 22 millió dollár volt, végeredményben valószínűleg nyereséges lesz a film.
![]() |
Jelenet a Derült égből fasírt című filmből |
A harmadik helyen a múlt hétvégén első helyen indult I Can Do Bad All By Myself áll, amely most 10 milliót hozott. A negyedik helyen álló Love Happens című Jennifer Aniston-féle romantikus film csak 8,5 milliót keresett a rá beülő harminc fölötti nőkön, de mivel ez a film sem volt drága (18 m.), szintén nyereséges lehet végül. Ötödik helyen, gyengén indult útjára Az ördög bújt beléd (hazai bemutató: november 5.) című horrorkomédia, amely csak 6,8 milliót hozott. A Megan Fox főszereplésével készült film elsősorban a 25 év alattiakat vonzotta, ugyanakkor szigorú korhatárbesorolást kapott, ami a fiatalok egy részét megakadályozhatta abban, hogy beüljenek rá.
A hétvége egyik legjobb vetítési átlagát Jane Campion Bright Star című szépséges kosztümös filmje produkálta, amely 19 moziban 190 ezer dollárt termelt.
A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):
1. Derült égből fasírt ($30,1/$30,1)
2. Az informátor! ($10,5/$10,5)
3. I Can Do Bad All By Myself ($10/$37,9)
4. Love Happens ($8,5/$8,5)
5. Az ördög bújt beléd ($6,8/$6,8)
6. 9 ($5,5/$22,8)
7. Becstelen brigantyk ($3,6/$109,9)
8. All About Steve ($3,4/$26,7)
9. Sorority Row ($2,5/$8,8)
10. A végső állomás 3D ($2,4/$62,4)