Alien-populáció hörög a szomszéd telken

2009.09.23. 10:15

Mit tesz az emberiség, ha egy nagy csapat űrlény bandázik a környéken? Kilakoltat. Ha nem megy szép szóval, majd megy másként. A District 9 szépen és okosan nyúl komoly témákhoz és még a ragacsos moralizálást is megússza valahogy. Valamint remek akciófilm.

Éppen tegnapi hír, hogy a franciák rohamrendőrséggel számoltak fel egy menekülttábort valahol a La Manche csatorna környékén. A tábor a Dzsungel névre hallgat, a Dzsungelben többszáz illegális bevándorló lakott egészen tegnapig. Sátrakban, kartondobozban, palatető alatt. Mohó szemmel pásztázták a tengert: a túlvégen, ingerlően közel, ott fekszik Anglia, ahová soha nem sikerült eljutniuk. A sok illegális idegent most megszámolják, iktatják és elviszik máshova, másik táborba. De leginkább elküldik, minél messzebbre. Itt videót is lehet nézni az akcióról. Elszánt, de azért berezelt rendőrök taszigálnak egy csapat idegent, mert embertelen körülmények között, törvényen kívül élnek. Vagy mert veszélyesnek ítélték őket, rizikónak.

A tegnapi francia akcióról azonnal eszembe jut egy holnapi akciófilm: Neill Blomkamp jól sikerült District 9-ja végre megérkezik a magyar mozikba. A film első harmada szépen rímel a való világra: a franciához nagyon hasonló hadműveletet mutat be, azzal a különbséggel, hogy az idegenek itt még furábban és riasztóbban néznek, mert az űrből jöttek és nem Afganisztánból. Huszonvalahány éve érkeztek és a hajójuk valamiért éppen Johannesburg felett parkolt le, aminek én személy szerint azért is nagyon örülök, mert izgalmas és eredetibb helyszín mint Los Angeles. Azért is izgalmas, mert Dél-Afrikában volt már olyan is, hogy District Six, úgyhogy a helyszín szépen meg van töltve mindenféle fájdalmas, múltbéli történettel. Az idegenek itt vannak tehát, haza nem tudnak menni. A hajó lerobbant, cudarul festenek a hosszú út után, úgyhogy kapnak egy földdarabot, a District 9-t, ahol összezsúfolva, sátrakban, kartondobozban, palatető alatt csövezhetnek kedvükre. Csak ki ne jöjjenek onnan.

Forrás: [origo]

Blomkamp ügyesen vezeti fel a sztorit, az előtörténetet interjúkból és híradórészletetkből ismerjük meg. Ragyogó stílusú média-imitáció, remek, teljesen ismeretlen dél-afrikai színészekkel. Minden szavukat elhiszem. Ez nem Bruce Willis vagy a tojásfejű, ezerszer látott karakterszínész, hanem az, akinek Blomkamp mondja: valami szakértő, aktivista, vagy szóvivő. A sztori életre kel. A világ és Johannesburg pontosan úgy reagál, ahogy azt én elképzelem. Blomkamp pontosan úgy képzeli el, ahogy a világ reagálna. És az idegenek! Csodálatosan közönyös, opportunista, életben maradásért küzdő, bizalmatlan férgek, legalábbis így első blikkre. A film nyilván akkor bomlik ki, amikor ezekből a hatalmas, gusztustalan, rákszerű lényekből egyszercsak előtörnek azok a híres emberi érzelmek. De szerencsére addig sok idő telik el és ki lehet élvezni a nagyon is életszerű szituációt: pentaton dallamok és lágy fények helyett ezekkel a kellemetlen, veszélyesnek és totál bunkónak tűnő alakokkal kell megosztanunk a bolygónkat. Ez a feladat, nem a bringázás E.T.-vel.

A District 9 tehát úgy indul, mint egy kemény, bevállalós, mélyen cinikus és szomorú társadalomkritika, nagyon szépen kitalált díszletek között. Az ember gyermeke ugrik be, csak ez közelebb van, mint a közeljövő: ez itt a jelen. Fortyognak az indulatok, a lakosság nem tűri tovább a rémisztő idegeneket, ideje őket jó messzire elszállítani. A kilakoltatási akció levezénylésével szórakoztató módon egy arra teljesen alkalmatlan, lelkes aktatologatót bíznak meg, ő Wikus Van De Merwe, a főhős (Sharlto Copley legtöbbször ragyogó, néha túl sok játéka). Remek figura ez a Wikus. Egy Homulus, egy Everyman, az átlagember kiváló példánya. Együgyű, jót akar, buzog a tettvágytól, de közben fogalma sincs, mit művel. Gyönyörű jelenet, amikor elégedetten mutogatja a kamerának, hogyan semmisít meg néhány alien-embriót (tojást?). Nem szép dolog és tudjuk, hogy nem lesz ennek jó vége.

Forrás: [origo]

Wikusnak természetesen meg kell bűnhődnie ahhoz, hogy megtisztuljon és megértse, milyen a másiknak a másik oldalon. A District 9 szerencsére elegáns film és nem mélyed el a parttalan moralizálásban. Inkább bemutatja az egyetlen kedves idegent, aki majdnem olyan jófej, mint mi, emberek. Ő Christopher, aki sokkal intelligensebbnek tűnik, mint a többi kukaturkáló szörny és ő lesz az, akivel Wikus összebarátkozik. Teljesen mindegy, honnan jöttek és milyen berögződések irányították eddig a mindennapjaikat, most ők ketten megpróbálnak végrahajtani valami nagy dolgot. Együtt. Szép.

A District 9 utolsó harmada aztán átvált akciófilmbe; és így lesz az aktakukacból lövöldöző terminátor. Annyira jól van megcsinálva, hogy öröm nézni. Az idegengyűlöletről és az előítéletekről Blomkamp elmond mindent az elején, ennél többet nem is vállal, úgyhogy a végére átadja magát a boldog FPS-orgiának. Wikus lő, a gonoszok szétfröccsenek. Új célt talált, úgy ügyet, amiért harcolhat. És amikor a hős leteszi a sugárfegyvert és megpihen a szemétdombon, érzelmes magányában eltűnődhet azon, mit csinált rosszul, nagyon rosszul előző életében.

Forrás: [origo]

A film lezáratlan vége finoman felteszi a kérdést: van-e megbocsátás Wikus és az emberiség számára? Meg lehet úszni, el lehet fogadni a zsigeri gyűlölködést? És ha nem, jogos-e a büntetésünk, ha a másik kiüti a kezünkből a kenyeret meg a sót? Vagy csak azt sem tudja, mi az? A District 9 okos film, nem próbál választ adni. Csak felteszi a kérdéseit, nem is akárhogyan.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK