Török Ferenc: Az a minimum, hogy kiábrándultak vagyunk

2009.10.09. 16:58

Moziba került Török Ferenc (Moszkva tér, Szezon, Overnight) formabontó kísérlete, a Koccanás. Az eredetileg tévéfilmnek szánt rendhagyó Spiró-adaptáció kapcsán a rendező elárulta, hogy miért örülnek a színészek, ha szoborrá merevedhetnek, hogy miért nem tud ellenállni Ónodi Eszternek, és hogy miért nem árt, ha a filmek végén akad egy kis reménysugár. Kifaggattuk azokról az időkről is, amikor még utálta, az azóta kultfilmmé vált Moszkva teret, és amikor még Szabó Simon filmrendezés helyett az érettségijével bajlódott.

- Eredetileg a Filmszemlén beszélgettünk volna a Koccanás-ról, de lemondtad, mert lázasan feküdtél otthon a "szokásos Szemle-betegségeddel". Mi történik veled ilyenkor?

- A szemlét megelőző hetekben mindig keményen kell dolgozni, hogy az utolsó utáni pillanatra elkészüljünk, aztán jön a premierláz, a sok nyilatkozat, szóval a szemle utolsó napjára szinte mindig lebetegszem. Spiró azért most is helytállt helyettem.

- A Koccanás egy tévéfilm, a KINO mozi most mégis bemutatta. Annak idején a Csodálatos vadállatok-nál ez nem került szóba?

- A Csodálatos vadállatok kifejezetten tévébe készült, és nem is való moziba, arcközelikre épül. A Koccanás sokkal filmesebb, és jobban is mutat a KINO vásznán, mint a tévéképernyőn.

- Egyszer azt mondtad, hogy tévéfilm esetében bátrabban mersz kísérletezni, formabontóbb lenni. Mi ennek az oka?

- Ilyenkor felkérésre dolgozom. Kapok egy irodalmi alapanyagot, és nem a szöveg megírásával, hanem a megfejtésével foglalkozom, vizuálisan újraértelmezem. A másik, hogy sokkal kisebb a költségvetés, szabadabb a rendező, ráadásul nincs konkrét határidőre szabott bemutatási kötelezettség. Ez nagyon kényelmes és jó struktúra lenne, ha rendszeresen működhetne. Szerencsém van azzal, hogy hozzájutottam ezekhez a filmekhez, és megtaláltak a producerek. Így két játékfilm között tudok kicsit lazítani és játszani a kamerával.

- A Csodálatos vadállatok több motívuma is - bedugult város, kommunikációképtelenség, stilizált világ - visszaköszön a Koccanás-ban, annak ellenére, hogy mindkettő hozott irodalmi műből készült. Ez véletlen?

- Nyilván nem az. Garaczi és Spiró világlátása között is van némi hasonlatosság. Egyébként szerencsém volt mindkét íróval. Respektálták, hogy tisztelem a szövegüket, annak rendelem alá az egész filmet. Vizuálisan viszont teljesen szabad kezet kaptam.

Részlet a Csodálatos vadállatok-ból

- Spiró György említette, hogy eléggé szorongtál, mielőtt megmutattad neki a filmet a házi vetítésen.

- A házi vetítés előtt mindig szorongok. Most ráadásul el sem mondtam, hogy milyen lesz a film stílusa, mert szavakkal nagyon nehéz lett volna előre elmagyarázni. Megkönnyebbültem, mikor a tizedik percben végre felnevetett. Szereti a filmet, erre vagyok a legbüszkébb.

- Hogy fogadták a színészek a szokatlan feladatot?

- Élvezték. Először felvettük egy hangstúdióban a szöveget rádiójátékszerűen, akkor tudták meg, hogy mi fog történni három héttel később a forgatáson. Számukra borzasztó unalmas, hogy a magyar filmek hetven százalékában ugyanazokat az instrukciókat kapják: legyenek természetesek, egyszerűek és adják önmagukat. Ennél azért sokkal játékosabb a színészi pálya. Amikor jön egy ilyen feladat, hogy a tűző napon pislogás nélkül, szoborrá merevedve kell állni, miközben síneken bolyong közöttük a kamera, akkor örülnek, hogy végre történik valami speciális.

- Említetted, hogy nyűglődtél a szereposztással.

- Elég nehezen indult, mert azzal kértek fel, hogy legyen olyan a film, mint a színházi előadás, mert ugye az hatalmas siker. Csak találjak ki hozzá valami trükköt, hogy gyorsan fel lehessen venni, mert alig van pénz. Először azt gondoltam, hogy maradjanak ugyanazok a színészek - ne sértődjön meg senki amiatt, hogy kimarad -, de mindenki egy másik figurát fog játszani a darabból. Aztán rájöttem, hogy túl direkt és csak egy-két ponton működőképes ez az ötlet. Az igazi találmány az Anger-Thuróczy és a Derzsi-Vajdai páros beemelése volt. A főbb szerepekből csak Ónodi Eszter maradt, neki sajnos nem tudok ellenállni. Évfolyamtársam volt az egyetemen, mindig is akartam vele dolgozni nagy szerepben, és most itt volt a lehetőség.

Forrás: [origo]
Ónodi Eszter a Koccanás-ban

- Úgy képzeltem, hogy a forma miatt nagyon alaposan, jó előre meg kellett tervezni a forgatást, te viszont azt mondtad, hogy közben tanultátok meg a műfaj törvényeit.

- Volt próbaforgatás, ahol megéreztük, milyen kameramozgásokat kell alkalmaznunk, például hogy a kép előtérben mindig legyen egy alak, aki mögött eltűnhet a kamera, hogy a színész ebben a takarásban váltson pozíciót. Ugye ezek nem merev szoborcsoportok, hanem a színészek fázisonként fejlődnek együtt a szöveggel, de a váltásokat sosem láthatjuk. Szóval az alapszabályok megvoltak. De sok minden közben alakult. Ebben a stílusban még senki nem forgatott, közben kellett a szabályokat felfedezni és érvényesíteni.

- Szórakoztató játéknak tűnik.

- Ráadásul utána következett a hangutómunka, ahol a legvadabb ötlet is megengedett volt. Például megláttunk a képen egy álló biciklit, aláraktuk a bringacsengő hangját és mindjárt kapott a jelenet egy új dimenziót. Újrazörejeztük az egész filmet.

- Mint az animációs technika.

- Hasonló. Az animációs filmnél is először rögzítjük a dialógust, utána erre találjuk ki képeket, és utána visszatérünk a hangstúdióba. Igorral, Lazin barátommal rendszeresen készítek animációs filmeket (1 nap szabadság, a blog az Overnight-ban, HVG 30), számomra ez a világ talán legszabadabb műfaja. Most épp Kovásznai Györgyről, a zseniális festőművészről, a Habfürdő című rajzfilm rendezőjéről készítünk egy animációs esszéfilmet. (Kovásznai tíz évet dolgozott a Habfürdő-n, majd a film két hét alatt megbukott a mozikban. Ebbe belebetegedett, és két év múlva meghalt leukémiában. - a szerk.)

Részlet Kovásznai György Habfürdő című filmjéből

- A Szezon és az Overnight egyaránt a Moszkva tér generációjával foglalkozik, és hasonlóan kiábrándító képet fest a nemzedék veszteseiről, mint a látszólag nyertesekről.

- A Koccanás is. De miért is ne legyünk kiábrándultak? Pláne ha a jelen Magyarországa a filmek témája? Ha nem akarunk hazudni, az a minimum, hogy kiábrándultak vagyunk.

- Azért apró reménysugarak akadnak ezekben a történetekben szemben a dokumentumfilmekkel, amelyeket szociológiai előtanulmányként készítettél a játékfilmekhez.

- A játékfilm nem a valóság, egy kis reménysugár mindig kell a befejezéshez, még akkor is ha ennyire kiábrándult hősöket vagy lehangoló közeget választ az ember. Ha körbenézek, kiábrándult vagyok, de ha filmet csinálok, kicsit azért reménykedem.

- A Moszkva tér egy nagyon személyes, önéletrajzi film, míg a Szezon és az Overnight inkább két megfigyelt és nem megélt világot ábrázol. Kicsit mintha távol tartottad volna magad ezektől a történetektől.

- A Moszkva ter-et személyes filmnek tartják, és persze rengeteg motívum összecseng az életemmel. Mint filmkészítő ebben sem az apropót, hanem az elmesélt fikciós történetet, a megszületett filmet tartom fontosnak. Az a legjobb érzés, mikor nézik a filmjeimet és azt mondják: olyanok ezek a sztorik, mintha a saját történetünket látnánk. Mert velünk is pont ez és pont ugyanígy megtörtént. Pedig ezek megírt filmek, amiket színészek játszanak.

- Tavaly egy gimnáziumi órán levetítettük a Moszkva ter-et és meglepett, hogy a mai tizenévesek mennyire élvezték, pedig nem az ő generációjukról szól, és sok elemét nem is érthetik.

- Annál érdekesebb nekik. A Moszkva tér-rel még mindig sokat utazom, például Angliában van egy szervezet, a Film Education, melynek a keretein belül európai művészfilmeket vetítenek londoni gimnazistáknak. Most '89 miatt volt egy repríz, ahol újra vetítették a filmet. Bár a srácok életükben először láttak magyar nyelvű filmet, fogták a poénokat, értették a sztorit. A film végén a közönségtalálkozón odajött egy kajla fekete srác, és megkérdezte, hogy működik-e még nálunk ez a vonatjegy-hamisítós biznisz?

- Ha jól tudom, Szabó Simon a Moszkva tér-ben találkozott életében először kamerával, most pedig a mai tinikről, tiniknek rendezett szemledíjas filmet. Mit szólsz a Papírrepülők-höz?

- Mivel a Simon filmje, képtelen vagyok objektíven megítélni. Olyan a film, mint a Simon, és ez nekem bőven elég. Mikor anno megismertem, még az érettségivel voltak problémái, most meg levezényel egy játékfilmet. Ez tetszik. Egyébként a film is, kicsit persze kiábrándult. De miért is ne volna kiábrándult? Nyilván ez a kamaszvalóság, ettől aztán még szomorúbb.

- A Szezon audiokommentárjában azt mondtad, hogy a Moszkva ter-et nem tudod szeretni, szemben a Szezon-nal, amit a kezdetektől szeretsz. Miért?

- Ezt 2004-ben mondtam, azóta megszerettem újra, annyi mindent kaptam attól a filmtől. Régen utáltam, mert mindenki ahhoz hasonlította a Szezon-t, amit én a mai napig erősebb filmnek gondolok. Sokkal jobb a színészvezetése, a vizuális világa. A Moszkva tér egy nagyon szerethető és ide szóló film, de mégiscsak egy diplomafilm. Ma már kicsit más a helyzet, és szerencsére nem "moszkvatereznek" annyit, de ezért nagyon sokat kellett dolgoznom.

A Szezon előzetese

- A Szezon erősen megosztotta a közönséget. Szerinted mi lehetett ennek az oka?

- Valószínűleg sokan egy kedves, balatoni kamaszfilmre számítottak, és ehelyett kaptak egy kemény szociosztorit.

- Hogy vagy az Overnight-tal?

- Holnap utazom vele Amerikába, a washingtoni National Gallery of Artban vetítik. Ezzel a filmmel jutottam a legmesszebbre a világban, Indiában forgattunk, komoly európai koprodukcióban készült, nagy iskola volt. Az elmúlt évek pénzügyi krízise jót tett a témának, mára jobban veszik ezt a filmet, mint a bemutatója idején. Sajnos pár évvel beelőztük a korunkat azzal a filmmel, ami a forgalmazásnak akkor nem igazán tett jót, a közönség idegenkedet a témától, a kritikusok jó része nem is értette, miről akarunk beszélni. Talán mára már felfogták.

- Eddig nagyrészt férfisorsokkal foglalkoztál a filmjeidben, de ez most megváltozik. Mesélj erről!

- Isztambul munkacímen fut, egy éve kész van a forgatókönyv, koprodukciós film, elvileg tavasszal kezdjük forgatni. Nagyon egyszerű a történet: az ötvenöt éves főhősnőt elhagyja a férje, először teljesen összeomlik, aztán megpróbál új életet kezdeni. Csakhogy a felnőtt gyerekei elkezdenek szülőként viselkedni, és furcsa szerepcsere történik. Az anyuka éppen ötvenöt éves tinédzser, a húszéves fiú pedig apuka, aki megmondja az anyjának, hogy mit kellene éppen csinálnia. Ez nem egy lokális, magyar sztori, inkább a személyiségekre és egy család bonyolult viszonyaira koncentráló univerzális történet. Előtte januárban forgatok még egy tévéfilmet, a Radnóti Színházban tavaly bemutatott színpadi rendezésemet, az Apacsok-at adaptáljuk tévére. Az előadás eleve formabontó, hisz végig Gauder Áron animált hátterei előtt játszanak a szereplők. A tévés verzióban is animációs elemekkel lesz ötvözve a Bereményi-féle ügynöktörténet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK