Túl brutális a magyar mozikba a Fűrész VI.

2009.10.13. 15:55

A korhatárbizottság a szigorúan csak felnőttek számára ajánlott, ún. V. kategóriába sorolta a Fűrész című népszerű horrorsorozat hatodik részét, ezért a Budapest Film törölte a film október 29-re tervezett bemutatóját. Az ötös kategóriába azokat a filmeket sorolják, amelyek a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására alkalmasak, valamint azokat, amelyekben az erőszak brutalitása és kegyetlensége olyan módon kerül ábrázolásra, hogy azt ártalmatlannak vagy éppen dicsőségesnek tüntetik fel. (A besorolások részletes szempontrendszerét itt lehet elolvasni.)

Forrás: [origo]
Egy kocka a Fűrész VI.-ból


Az V. kategóriába sorolt filmekre kiszabott kulturális járulék jóval magasabb, mint a többi film esetében. Mivel a bevétel 25 százalékát be kell fizetni, ezért egy ilyen film bemutatása könnyen ráfizetéses lehet a forgalmazó számára. Korábban a Fűrész IV. is ezt a besorolást kapta (az első három és az ötödik részt csak simán 18 éven felülieknek ajánlották), de azt ennek ellenére bemutatta a Budapest Film tavaly februárban. A forgalmazó cég azt tervezi, hogy fellebbezni fog a döntés ellen, de egyelőre még nem kapták meg a Nemzeti Filmirodától a hivatalos indoklást arról, hogy a korhatárbizottság pontosan mit talált károsnak a Fűrész VI.-ban.

A Fűrész-sorozat két említett epizódján kívül eddig csak néhány film kapta meg ezt a legszigorúbb besorolást, köztük a valódi halálesetek videofelvételeit összegyűjtő A halál ezer arca-sorozat négy része, a Cannibal Holocaust, a Motel 2, a Winterbottom-féle Kilenc dal, valamint A pokol anatómiája Catherine Breillat-tól, amelyben a legendás olasz pornószínész Rocco Siffredi szerepelt.