Czinkóczi Zsuzsa: Nem létszükségletem a címlap

2009.10.24. 10:27

Czinkóczi Zsuzsa még csak hétéves volt, mikor az Árvácska címszereplőjeként taxi hordta otthonról, a víz és villany nélküli tanyáról a forgatási helyszínekre. Az ösztönös filmszínészi tehetséggel megáldott kicsi lány hamar megtanulta, hogyan fér meg egymás mellett a cannes-i vörös szőnyeg mesevilága és a szükséglakás valósága. Később felelősségteljes fiatal anyaként életre szóló döntést hozott, mikor lemondott a hivatásos színészi pályáról, de ha hívták - a házfelügyelői vagy takarítói munkákat megszakítva -, olyan filmekben mutatta meg mindig hiteles játékát, mint Mészáros Márta Napló-trilógiája. A rendezőnő legújabb alkotásában, az Utolsó jelentés Annárólban, a főhős, Kéthly Anna (Eszenyi Enikő) nővérét alakító színésznőről a sajtóvetítés utáni beszélgetés közben kiderült, hogy épp olyan természetes a hétköznapi életben, mint a filmvásznon, és hogy a megélt nehézségek után most nagyon is jól érzi magát a bőrében.

- Most látta először a kész filmet. Hogy tetszett?

- Szerintem zseniális. Persze elfogult vagyok, de mint néző mondom. Végig fenntartotta a figyelmemet, időnként meghatódtam, és egy percig sem unatkoztam.

- A filmben nyújtott alakítását is képes hasonlóan kívülről nézni és objektíven megítélni?

- Én már annyit láttam magamat, hogy ilyenkor nem jönnek elő különösebb érzések. Meg aztán ez egy kis szerep, ráadásul olyan karaktert játszom, akit közel érzek magamhoz. Kedves, gondoskodó, mégis picit féltékenykedő, utálatos, és ezek így együtt nem állnak távol tőlem.

- Magda figurája valóban csak egy epizódszerep, de a két nővér kapcsolata mégis sokat árnyal a főhős jellemén.

- Persze, hiszen nagyon sokat vannak együtt, és Magda a testvérének él. Semmi mást nem csinál, csak kiszolgálja, mellette van, fogadja a vendégeit, miközben óhatatlanul ott motoszkál benne a testvérféltékenység. Még akkor is, ha mindezt azért teszi, mert szereti Annát.

- Több mint harminc éve ismeri Mészáros Mártát, és állandó helye van a filmjeiben. Hogyan jellemezné a kapcsolatukat?

- Nekem a Márta a második anyukám. Sokkal több, mint egy rendező. Mindig meghatódom, mikor erről kérdeznek, és nem igazán tudom szavakba önteni, hogy mennyire szeretem, mennyire értékesnek tartom őt mint embert. Annyi unokája, akkora családja van, és ehhez akkora szíve, hogy mindenkinek jut benne hely. Mindemellett zseniális rendező, ezért aztán mindenki boldog, aki ismerheti és dolgozhat vele. Az sem kérdés, hogy mikor ő hív, gondolkodás nélkül igent mondok.

Fotó: Varga Anna

- Mi alapján mérlegel, ha mástól érkezik a felkérés?

- Az elmúlt időszakban azért nem nagyon válogathattam a szerepek között. Ennek persze több oka is lehet, kevés a pénz, kevés a film. De visszanézve, kevés olyan film volt az életemben, amelyet nem vállaltam el. Ha egy szerepnél mégis azt érzem, hogy nem játszanám el szívesen, akkor persze nemet mondok. Egyszerűen nem létszükségletem, hogy minden nap címlapon legyek, és ha két évig nem írnak rólam, akkor sem történik semmi. Nem vagyok rosszul, ha nem szerepelhetek.

- Ehhez tartozik az a tudatosság is, amivel határozottan elválasztja a hétköznapi valóságot a filmezés álomvilágától. Ez a racionalitás egy hosszú tanulási folyamat eredménye, vagy sosem volt hajlamos az álmodozásra?

- Nem volt más lehetőségem. Hétévesen, amikor Ranódy László az Árvácska főszerepét rám osztotta, hatalmas volt a kontraszt a saját életem és a filmes világ között. Azok a nagyszerű emberek pedig - Ranódy és a tanító nénim -, akik körülvettek, megtanították kezelni ezt a helyzetet. Nagyon kicsi voltam még, és azt gondolom, hogy amit a gyerekkorából hoz az ember, az maradandó élmény. Pláne ha olyan emberektől kapod a segítséget és a tanítást, akikben megbízol és fontosnak tartod a véleményüket. De később, a legnagyobb sikereknél is végigkísérte az életemet egy kettősség a saját civil valóságom és a filmezés között. Nekem ez már így természetes.

- Érdekes lehet ebből a félig kinn-félig benn pozícióból figyelni a magyar filmes cirkuszt.

- Talán annyiban, hogy a hétköznapokban otthonosabban mozgok a filmes témákban, mint a szakmánkívüliek. De igaz ez fordítva is, mert az egyszerű civil életről viszont a filmeseknél tudok többet, ami így van rendjén. A hétköznapjaimat nem szövi át a film és a mozi, csak abban az esetben, ha egy konkrét személy nagyon érdekel.

Fotó: Varga Anna

- Eszenyi Enikő említette a sajtótájékoztatón, hogy megdöbbentette az ön természetes, sohasem hamis játéka. Mészáros Márta szerint pedig olyan különleges kapcsolata van a kamerával, amire születni kell. Mikor kezdte látni, hogy tehetsége van a színészethez?

- Utólag derült ki számomra, közben nem szembesültem vele. Csak igyekeztem megfelelni, és mindazt, amit most felsoroltál, szerintem megtanultam a forgatások során. Olyan mesterektől kaptam a filmes alapokat, mint Ranódy László és Sára Sándor. Lehet, hogy hoztam otthonról is valami ösztönös képességet, és az is fontos, hogy mindig nagyon élveztem a játékot. Imádtak a forgatásokon, míg kicsi voltam, kényeztettek, kaptam a csokoládét, vittek a büfébe, nem kellett tanulni, szóval ideális környezet volt egy gyereknek. És kicsit dolgoztunk is. De a nagy sztárok is szerettek, soha senkivel nem volt problémám. Aztán idővel, a sok film után elkezdtem érezni, hogy a szuper közegen kívül azért ez mégiscsak komoly munka, amit később elismernek, és sikere van. A visszajelzésektől egyre jobban megnyíltam, és szerintem a Napló-filmekben már ennek eredményeként lettem olyan, amilyen. Na meg Márta miatt, aki akkor már jól ismert, és tudta, hogy mit lehet belőlem kihozni.

- Érezte, hogy fejlődik a játéka?

Fotó: Novák Emil

- Azért nekem elég nagy kihagyásaim voltak, és olykor évekig nem láttam kamerát. Ha három év után kap az ember egy főszerepet, akkor tele lesz a nadrágja, pláne, ha közben nincs benne a szakmában. De az első forgatási nap elteltével mindig azt éreztem, hogy semmi sem változott. És persze biztonságot adott a tudat, hogy valószínűleg nem hívtak volna, ha nem hinnének bennem. Mártánál még az is fontos, hogy nem kiabál, nem hisztizik, és mindig ad lehetőséget a javításra. Épp Encivel beszéltünk arról, hogy akkora a szakmai tudása és olyan filmeket tett már le az asztalra, hogy bármit mond, szó nélkül elfogadjuk.

- Egyszer azt nyilatkozta, hogy túl van már színészi pályafutásának csúcsán. Nem túl fiatal még ehhez a kijelentéshez?

- Ismerve a magyar filmes szakmát és összegezve az adottságokat, nem hiszem, hogy lesz még lehetőségem akkora alkotásokban szerepelni, mint az Árvácska vagy a három Napló. Ha elismerjük, ha nem, ez így van. Rengeteg a zseniális színész a korosztályomban, akik tehetségesek, és mindennap ebben a világban forognak. Kicsi az esélye annak, hogy jön egy rendező és pont az én karakteremet keresi, beleértve azt is, hogy kevésbé vagyok szakmabeli. De ezen nem gyötrődöm ám. Sok nagyszerű filmben játszottam, miközben több szakmabeli kollégámnak nem adatott meg ez a lehetőség. Ha így nézzük, máris szerencsésebbnek mondhatom magamat sokaknál.

- Amikor Mészáros Mártát kérdezték önről, összegzésként ennyit mondott: "Rend van nála."

- Te is látod, nem? Helyén van a dolog, és nincsenek ingadozások. Annyi gond és tragédia áll már mögöttem, hogy szerintem a nehezén már túl vagyok. Tökéletesen rendben van az életem, a csodálatos huszonhat éves gyerekemmel, a párommal. Jól érzem magam a bőrömben, és ez a legfontosabb.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK