Rég nem foglalkoztunk Guillermo del Toro Hobbit-filmjeivel, de most, hogy a rendező The Strain című vámpírregénye megjelenése alkalmából sok interjút ad, megint érdekes apróságok derültek ki a filmekről. Del Toro és Peter Jackson már korábban bejelentették, hogy mégsem csinálnak egy átvezető filmet A hobbit és A Gyűrűk ura közé, hanem A hobbit-ot bontják szét két filmre. Tény ezen kívül, hogy három színész biztosan visszatér A Gyűrűk urá-ból: Hugo Weaving mint Elrond, Ian McKellen mint Gandalf és Andy Serkis mint Gollam, és az is, hogy Zsákos Bilbó szerepére még mindig nem találták meg a megfelelő színészt.

ForrA!s: [origo]
Guillermo del Toro a The Strain című könyve egyik bemutatóján

Korábbi interjúkban Del Toro beszélt arról, milyen nehéz feladat Smaugnak, a történetben kulcsszerepet játszó sárkánynak a megtervezése és kivitelezése, de úgy tűnik, ezt az akadályt azóta sikerült elhárítani, mert most úgy nyilatkozott, hogy "hamar eszembe jutott valami, ami megkülönbözteti Smaugot az összes többi sárkánytól, amit valaha kitaláltak. A nehézség ennek az ötletnek a megvalósításában rejlett, de végül megoldottuk." Az igazán jópofa információ viszont ebben az interjúban az, hogy Del Toro elárulta, hogy saját magára is osztott egy kis szerepet a filmben. A lényről, akit alakít, annyit mondott, hogy "nem egy fontos figura, csak egy háttérszereplő. ... Lesz pár mondatom, aztán gyorsan meghalok." Ezen kívül még azt is elárulta, hogy saját maga készíti el azokat a műtestrészeket, melyeket a fejére és a kezére ragasztanak majd a szerephez.

Sok bizonytalanság van még a Hobbit-filmekkel kapcsolatban, Viggo Mortensen például pont most nyilatkozott arról, hogy maga se tudja, szerepel-e valamelyikben.