Matt Damon tiszta gyagya, mert vizes az agya

2009.11.25. 11:42

Az informátor! című filmben Matt Damon végre megmutatja, hogy nem csak menőzni tud a vásznon, hanem teljes bedobással komédiázni is, Steven Soderbergh pedig bebizonyítja, hogy amikor észben tartja, hogy közönségnek dolgozik, még mindig briliáns.

Elég lassan jöttem rá, hogy Matt Damon jó fej. Szimpatikus volt, hogy Ben Affleckkel megírta a Good Will Hunting-ot, de abból, hogy valaki szívesen eljátszik egy pimaszul jóképű zsenit, még nem következik, hogy jó arc. És abból sem, hogy az Ocean's- és a Bourne-filmekben menőzik, bármilyen klasszul is csinálja. Csak akkor vettem észre, hogy Damon vicces, amikor Sarah Silverman tavaly előrukkolt méltán népszerűvé vált I'm Fucking Matt Damon című videójával, amelyben Damon lelkesen dalolt arról, hogy a lakás hány pontján dugta már meg Silvermant. Én innentől kezdve egy percig sem kételkedtem Damon jófejségében, de ha akad még olyan ember, aki igen, azt Az informátor! fogja meggyőzni.

Az csak a kezdet, hogy (mint már sokszor leírtuk) Damon széthízott, ronda parókát öltött és ocsmány bajszot növesztett (vagy ragasztott) Steven Soderbergh rendező és a film főhőse, Mark Whitacre kedvéért. Az igazi teljesítmény abban rejlik, ahogy Damon eljátssza ezt a zseniális figurát. A film megtörtént esetet dolgoz fel, és ha úgy ülünk be rá, hogy tudjuk, mi lesz a vége, Damon és Soderbergh akkor is a falhoz ken minket Whitacre-rel, sőt, akkor a leginkább. Mert eddig azt hittük, egy ilyen pasast csak kitalálni lehet.

Forrás: [origo]
Scott Bakula, Joel McHale és Matt Damon Az informátor!-ban

Whitacre-t a film elején egy amerikai élelmiszeripari nagyvállalat fontos fogaskerekeként és megbízható, kicsit unalmas családapaként ismerjük meg. A filmek tele vannak ezzel a tipikus fazonnal, ismerjük őt - legalábbis első blikkre azt hisszük. Aztán Whitacre kapcsolatba kerül az FBI-jal, elkezd nekik információkat szállítani a cégénél folyó árkartellezésről, és hamar rájövünk, hogy teljesen rosszul ítéltük meg. A sztori folytatásáról nem írok, mert lelőném a poént, de az élményről igen: az ember ül a vetítőteremben, egyre jobban eltátja a száját, egyre többet nevet, a végén pedig már alig akar hinni a fülének.

Mert egy dolog biztos csak Whitacre-rel kapcsolatban: rengeteget hazudik. A tokás Damon jön-megy pókerarccal, és az orránál fogva vezet mindenkit, sokszor minket is. A végére már egyáltalán nem tudjuk, mit hihetünk el, és mit nem, és jellemző, hogy amikor a zárójelenetben Whitacre arról beszél, az utóbbi években hány képesítést szerzett, a nézőtéren nevetés harsant - pedig tényleg. És nem csak azért kiismerhetetlen ez az ember, mert kamuzik. Az egyik pillanatban briliáns cselszövő, a másikban olyan naiv marhaság jut az eszébe (rettenetesen szórakoztató narráción keresztül látunk bele a gondolataiba - ilyenkor legalább tudjuk, hogy legfeljebb magának hazudik), ami csak egy kisiskolás fejében fordulhat meg. Személyiségzavaros? Talán.

Forrás: [origo]
Matt Damon Az informátor!-ban

Soderberghtől láttunk már több szétesett filmet, de azt is tudjuk, hogy amikor formában van, tűpontosan diktálja a ritmust. Most is végig kézben tartja az irányítást, az Ocean's Eleven óta talán egyik filmje sem klappolt ennyire. Intésére mellékszereplők lépnek ki-be a képbe (az FBI-ügynököt alakító Scott Bakulát és a Whitacre gombszemű feleségét játszó Melanie Lynskey-t érdemes megemlíteni), de igazából ez Damon egyszemélyes tánca. A színész minden hiúságát sutba dobva, halál komolyan ökörködi nekünk végig a rajzfilmzenével aláfestett filmet. És miután hússzor kinevettük, a végén azon kapjuk magunkat, hogy egy kicsit megsajnáltuk és egy kicsit megszerettük. De persze még mindig lövésünk sincs róla, hogy ki a frász az a Mark Whitacre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK