2009 legjobb filmjei

2010.01.04. 18:04

2009 már megint egy bombajó év volt a moziban. Kék emberek lovagoltak sárkányokon, Sandra Bullock mókás hajcihőbe keveredett, animált dinók diliztek, cafatokra szakadt a bolygó, Tom Hanks rohangált a Vatikánban, hatalmas robotok verték fel a port, tinilányok vámpírok után sóvárogtak, Harry Potter és Csányi Sándor pedig eszeveszetten nagyot csajozott. Na, ezekről nem szól ez a cikk. Nézzük inkább, hogy szerintünk mik voltak a legjobb filmek tavaly!

#25 - A felolvasó (The Reader)
Rendezte: Stephen Daldry
Mozibemutató: 2009. április 23.

ForrA!s: [origo]

Bernhard Schlink regényének megfilmesítése nem kis kihívás elé állította Stephen Daldry rendezőt, mert egy apró erotikus kaland bemutatásától olyan fajsúlyos témák feldolgozásáig kellett eljutnia, mint a második világháborús bűnök és az írástudatlanság. Szerencsére a főszereplőnő kiválasztásával már nyert ügye volt, hiszen Kate Winslet az egyik pillanatban még kamaszkori nedves álmok megtestesülése, a másikban lelketlen náci banya, aki köszöni, nem kér a néző szimpátiájából. Oscart azért végre kapott érte. (OR)

- - -

#24 - Két szerető (Two Lovers)
Rendezte: James Gray
Mozibemutató: 2009. szeptember 3.

ForrA!s: [origo]

Joaquin Phoenix búcsúzóul életre kelt, és minden tehetségével tökéletesre rajzol egy tehetetlen, kifacsart lelkű harmincas férfit, aki félelmeivel és csalódásaival a zsebében sodródik a bús, melankolikus brooklyni monotóniában A Két szerető egy hétköznapiságában drámai és az átlagosságban szenvedélyes színű, szagú, zenéjű világot teremt a bukdácsoló főhős köré, aki túl gyenge ahhoz, hogy valódi döntéseket hozzon, letérjen a kijelölt útról és feleljen saját magáért. Marad hát az érzelmi libikóka egy barna jókislány és egy zűrös szőke hercegnő között. A történet nem tragikus, csak egy fájdalmasan ismerős és hétköznapi megalkuvás, ami a stáblista után még hosszan nyomaszt. Leonard lehuppan a kanapéra, és a filmtörténet egyik legelszomorítóbb lánykérésével beilleszti magát abba a rendszerbe, ami ellen egészen idáig ügyetlenül ugyan, de minden porcikájában kapálózott. (LZs)

- - -

#23 - Adventureland
Rendezte: Greg Mottola
Mozibemutató: 2009. július 16.

ForrA!s: [origo]

Lehet-e igazán szeretni egy filmet, aminek egyetlen érdeme, hogy kedvesen béna amerikai fiatalok veszítik el az ártatlanságukat Replacements-kazetták dallamaira egy kisvárosi vidámparkban a nyári munka alatt, ha mi magunk soha nem voltunk kedvesen béna kisvárosi amerikai fiatalok, és egyáltalán nem dolgoztunk kisvárosi vidámparkban? Az Adventureland-ből az derült ki, hogy igen. Egy egészen kicsi indie-elkötelezettség azért nem árt, hogy valaki át tudja érezni a film hangulatát, de ha az megvan, már nem is tűnik olyan zavarónak a kifejezetten a délutáni műsorsávra belőtt tévéfilmeket idézően egyszerű cselekmény. (PG)

- - -

#22 - A dolgok állása (State of Play)
Rendezte: Kevin Macdonald
Mozibemutató: 2009. május 28.

ForrA!s: [origo]

Hiába dolgozik ezerszer látott panelekkel, A dolgok állása okos, pörgős politikai thriller, aminek a közepén ott szuszog a szuper Russell Crowe és ennél nem kell több. Eleve imádjuk a klasszikus szerkesztőségi filmeket, ahol sok értelmes tekintetű amerikai újságíró ráncolja gondterhelten a homlokát valami cikk felett, a pengeszájú főszerkesztőnő pedig ellentmondást nem tűrő hangon pattog felettük, és mindenki valami elképesztő horderejű korrupciós balhé leleplezésén ügyködik. Csavarok, veszedelmes pillanatok, egy szikrányi kis románc, feszes sztori. És Crowe-t öröm nézni, mint az igazság mézes-mackós bajnokát, de mikor volt ő nem jó? (ML)

- - -

#21 - A szabadság útjai (Revolutionary Road)
Rendezte:
 Sam Mendes
Mozibemutató: 2009. január 22.

ForrA!s: [origo]

Nehéz volt elképzelni, hogy Richard Yates, javarészt a két főhős belső monológjaiból álló regényének lényegét vissza lehet adni filmen, elkerülve a túlmagyarázást és az érzelgősséget. A jó ízlésű Sam Mendesnek mégis sikerült; Leonardo DiCaprióval és Kate Winslettel együtt pontosan tudta, hogyan kell finom gesztusokkal átvinni az eredeti jelentést. A saját hétköznapiságába végül beleroppanó házaspár vergődésének állomásai rettenetesen fájdalmasan és mégis túlzásoktól mentesen jelennek meg előttünk, és maximum az akadályozhatja az átélést, hogy közben csodáljuk, milyen mesteri precizitással van mindez felépítve. A szuper főszereplők mellé ajándék a kulcsszerepet játszó "őrült" szomszéd, Michael Shannon borzongató alakítása. (BB)

- - -

#20 - Made in Hungária
Rendezte:
 Fonyó Gergely
Mozibemutató: 2009. február 5.

ForrA!s: [origo]

Ha egy filmet egyetlen képéből fel lehet ismerni, akkor már emlékezetesnek nevezhetjük, és a Made in Hungáriát épp most azonosítottam be egyetlen villanás (egy gyönyörűen világított jukebox) alapján az HBO montázsában. Szóval kétségtelen, hogy van stílusa, van humora, van lendülete - mindene van, ami egy jó musicalhez kell. Magyarországon rendkívüli módon van egy jó rendezője is, aki nemcsak történetet tud mesélni, de színészt is tökéletesen választ, és táncjelenetet is filmre tud venni - ez ugyanis egy külön műfaj. Hogy honnan tudja, fogalmam sincs, mert ez volt az első musicalje, de ezzel máris megcsinálta az életművét, mert a Made in Hungária olyan film, amely  ki fogja állni az idő próbáját, és akárhányszor újra lehet majd nézni. (GyD)

- - -

#19 - Coraline és a titkos ajtó (Coraline)
Rendezte:
 Henry Selick
Mozibemutató: 2009. március 12.

ForrA!s: [origo]

Neil Gaiman hátborzongató meséjének a megfilmesítésében az a trükkös, hogy a könyvben pont a homályban maradó részletek a legijesztőbbek és legizgalmasabbak (pl. hogy az ajtó túloldalán levő világ a széleinél abbamarad, mert nincs kitalálva), és ha ezeket megmutatják a filmben, elvész a varázs. Éppen emiatt a film egy fokkal kevésbé baljós, mint a könyv, de azért elég jól sikerült megragadni a bizarr hangulatot. Ami pedig plusz a filmben, hogy a valóságot másoló művilágban kalandozó kislány történetét rengeteg kis látványos aprósággal dúsították fel az alkotók, akik nem számítógéppel, hanem hagyományos bábtechnikával dolgoztak. Jól döntöttek, mert a film nem lenne ugyanaz Coraline kék fonalhajának szálldosása nélkül. (BB)

- - -

#18 - Michael Jackson's This Is It
Rendezte: Kenny Ortega
Mozibemutató: 2009. október 28.

ForrA!s: [origo]

Ez a film úgy került a listára, hogy még csak nem is film. Hogy mi, azt már nehezebb lenne megfogalmazni, talán egy végső mentőöv Michael Jacksonnak és az emlékének. Mert ha nem készül el, abban a tudatban temetjük el Michael Jacksont, hogy valójában már tíz éve halott volt, mert azóta csak parókában, napszemüveg mögött, botorkálva, emberi roncsként láttuk őt. Valószínűleg nincs ember, aki akár csak feltételezte volna, hogy még egy tánclépés vagy egy fél dallam kitelik tőle. Kivéve Kenny Ortegát, egykori nagy turnéinak és klipjeinek rendezőjét, aki képes volt ebben a filmben megmutatni, hogy ez mekkora tévedés. Ugyanis nemhogy táncolni és énekelni tudott még, de most is úgy, ahogy senki más a világon. A This is It-ben újra azt a zsenit láttuk, akitől szemünk-szánk eláll, és mögötte egy olyan profi gépezetet, amilyen sehol máshol nincs a világon, csak az USA-ban. Egy energiabomba ez a film. (GyD)

- - -

#17 - Zombieland
Rendezte: Ruben Fleischer
Mozibemutató: 2009. november 26.

ForrA!s: [origo]

Zombieland erősségei közé tartozik a pátosz nélküli, ironikus hangvétel, a vicces-izgalmas akciójelenetek, egy magas fordulatszámon pörgő Woody Harrelson és két ennivalóan vagány csaj (Emma Stone és Abigail Breslin). De ami igazán megcsinálja a filmet, az Jesse Eisenberg játéka. Ez a srác annyira végtelenül szimpatikus és természetes, hogy nincs olyan rossz dialógus a világon, amit ne lenne képes hitelesen elmondani. Szerencsére itt ráadásul jó szövegeket is kapott. Nem tudjuk, hogy mennyire időtálló ez az alkotás, de első nézésre a Zombieland volt a legszórakoztatóbb film tavaly. (VF)

- - -

#16 - Gettómilliomos (Slumdog Millionaire)
Rendezte: Danny Boyle
Mozibemutató: 2009. február 19.

ForrA!s: [origo]

Sokan megállapították már, hogy hazánkban lejtőre került a színvonal, mióta levették a képernyőről a Legyen ön is milliomos!-t. Ideig-óráig megoldást jelenthetne problémáinkra, ha mindenki megnézné Danny Boyle (Trainspotting28 nappal később) lélegzetállítóan izgalmas, látványos és megható Oscar-díjas filmjét, amit nem véletlenül bélyegeztek a dickensi mesék huszonegyedik századi örökösének. Ráadás az év legjobb táncos fináléja. (OR)

- - -

#15 - Frost/Nixon
Rendezte: Ron Howard
Mozibemutató: 2009. január 29.

ForrA!s: [origo]

Frost/Nixon-ban nem Nixon epikus bukását, a Watergate-botrányt cincálják szét ezredszerre, hanem a bukott elnök utóéletét mutatják be: a kínos pénzvadász haknikat, a lelkiismeret-furdalást, a megtépázott gőgöt. Frank Langella játssza Nixont, aki bukása után néhány évvel hajlandó interjút adni egy addig csak szórakoztató műsorairól ismert angolnak, Michael Sheen (A királynő remek Tony Blairje) pedig David Frost, és mind a két alakítás tökéletes. A Frost/Nixon talán kevésbé finom, mint A királynő, mert egy kicsit jobban szól magáról a médiáról, mint az emberről, de ugyanúgy magával ragad, mert szépen építi fel a két hős végső összecsapását. És sikerül a nagy bravúr is: úgy kelt bennünk rokonszenvet egy bűnös ember iránt, hogy közben egy pillanatra sem felejtjük el a bűneit. (ML)

- - -

#14 - District 9
Rendezte: Neill Blomkamp
Mozibemutató: 2009. szeptember 24.

ForrA!s: [origo]

Az űrlény is csak ember, üzeni az E.T. nagytestvére, a District 9. A film persze nem az idegenekről szól, hanem az idegengyűlöletről. A jórészt lerohadt menekülttáborban, kifejezéstelen tekintetű ízeltlábú, gusztustalannak tűnő lények között játszódó film mindent ad, amit egy rendes űrlényes akciófilmnek kell. Van benne lövöldözés, furcsa járművekkel és fegyverekkel, egy koherens jövőbeli világ, árulás és titokfejtés. Ugyanakkor bőven túllép a műfaj kötelező körein: szájbarágás nélkül ad mély tanulságot, és a szokásos hőstörténetbe egy esendő, nem túl szimpatikus figurát helyez, még egyet csavarva az alaphelyzeten. Látványos és erős egyszerre, ritka kellemes párosítás, aminek akkor is nagyon örülhetünk, ha közben komoly nyomasztást kapunk. (HP)

- - -

#13 - Milk
Rendezte: Gus Van Sant
Mozibemutató: 2009. február 26.

ForrA!s: [origo]

Az USA-ban már 1977-ben közhivatalt tölthetett be egy nyíltan homoszexuális férfi, Harvey Milk. Persze, hogy készül róla életrajzi dráma, ami Sean Penn lenyűgöző játékától igazán izgalmas. Hiteles, finom alakítás, megindító, zseniális. A rendező Gus Van Sant hálás témára talált a meleg politikus történetében, a kicsit szentimentális, kicsit dagályos, kicsit didaktikus Milk mégis leginkább a csodálatos Sean Penn miatt az, ami. Egy homoszexuális férfi San Franciscóban eltöltött 8 évének, közéleti és melegjogi ikonná válásának hibátlan, tökéletes megidézése. (HO)

- - -

#12 - Kilencedik mennyország (Wolke Neun)
Rendezte: Andreas Dresen
Mozibemutató: 2009. február 12.

ForrA!s: [origo]

Odáig jutottunk 2009-ben, hogy német nyugdíjasok szexelését nézve hüppögtünk a moziban. Az év legmeghatóbb filmje egy szimpla szerelmi háromszög-történet sok szenvedéllyel és szenvedéssel, de fél évszázadnyi házasság után, májfoltosan, elfonnyadva sokkal fájdalmasabb az egész. Az öregurak is parádésan játszanak, de Ursula Werner érzékeny és kompromisszumot nem ismerő alakítása felejthetetlen. (OR

- - -

#11 - Fel (Up)
Rendezte: Pete Docter és Bob Peterson
Mozibemutató: 2009. október 15.

ForrA!s: [origo]

A cserkészbecsszó nem smafu, pláne ha az ember szeplős és szemüveges kis krapekként, vörös loboncos örök szerelmének esküszik. Tudja ezt a borzas szemöldökű, mufurc kisnyugdíjas, Mr. Fredricksen is, így aztán csodaszínes lufikra kötözi ingatlanját, szert tesz egy hurkás combú, túlbuzgó kisiskolásra, és belelebeg nem szokványos időskori kalandjába. Irány Dél-Amerika,"ami olyan, mint Amerika, csak délen van", és ahol a morcos öregúr akaratán kívül együtt bandázhat egy érzelmeit nyíltan szavakba öntő túlsúlyos ebbel ("A tornáca alatt bujkáltam, mert kedvelem magát"), és egy nagyra nőtt búbos bankával, aki bárgyún csattogtatja a kamerába hatalmas csőrét. Arról, hogy egy chips-zabáló, túlsúlyos amerikai kiskölyök és egy embergyűlölő tata története ennyire szerethetőre és szórakoztatóra sikeredett, a Pixar-csapat elképesztően élethű animációja, humora és fantáziája tehet. (LZs)

- - -

#10 - Egy kis gubanc (In The Loop)
Rendezte:
 Armando Iannucci
Mozibemutató: 2009. szeptember 10.

ForrA!s: [origo]

Mióta vártunk már egy ilyen filmet! Mióta szerettük volna látni, hogy végre valaki stílusosan, pörgősen, mocskosan, kínos pátosz, ciki hippiskedés és szájbarágás nélkül, és persze mindenekelőtt tényleg humorosan szóljon be hazugságaikért a világ vezetőinek! Idén megkaptuk. Armando Ianucci tévéjáték stílusú, rádiójátékba illően feszes párbeszédekre épülő filmje a brit nemzetközi fejlesztési miniszter kalandjairól az év egyik legszórakoztatóbb moziélménye volt. Másfél óra folyamatos káromkodásnak egyszerűen lehetetlen ellenállni. (PG)

- - -

#9 - A pankrátor (The Wrestler)
Rendezte: Darren Aronofsky
Mozibemutató: 2009. május 21.

ForrA!s: [origo]

A pankrátor egy olyan szubkultúrába vezet be minket, ahol ötvenes férfiak nagy mennyiségű szteroiddal tartják karban szétmálló testüket, és a barkácsboltban kedélyesen társalognak arról, hogy milyen eszközök segítségével okozzanak egymásnak nagyon is valós fájdalmakat a fizető közönség szórakoztatására. Az unásig ismert filmes toposzokba (az egykori bajnok utolsó nagy visszatérése, az aranyszívű kurva szerelme, a tékozló apa bűnbánása stb.) Aronofsky megejtő empátiával és hiperrealista ábrázolásmóddal lehel új életet. Mickey Rourke több évtizednyi masszív piálással és drogozással tette félelmetesen elhasználttá a külsejét, de ebbe az alakításába a szívét és a lelkét is belerakta. (VF)

- - -

#8 - Hajrá, boldogság! (Happy-Go-Lucky)
Rendezte: Mike Leigh
Mozibemutató: 2009. március 5.

ForrA!s: [origo]

Mike Leigh az egyik legnagyobb formátumú élő rendező, ami leginkább abból látszik, hogy bármennyire is szűkre szabott az érdeklődési köre (rendszerint alsó középosztálybeli angolok mindennapjaival foglalkozik), mindegyik filmjében ott bujkál valami, ami az egész emberi mindenségre vonatkozik. És a mester idén elegánsan megmutatta, hogy egyáltalán nem szükséges abortuszról, megerőszakolásról, szkinhedekről vagy más nyomasztó témáról beszélnie ehhez. Rittyentett egy könnyed kis vígjátékot egy szinte elviselhetetlenül optimista hősnővel (Sally Hawkins), akivel semmi tragikus, sőt, semmi különös nem történik, és annak ellenére, hogy most sokkal többet nevetünk, alapvetően ugyanazzal a felemelő Leigh-élménnyel távozunk a moziból, mint máskor. (BB)

- - -

#7 - Másnaposok (The Hangover)
Rendezte: Todd Phillips
Mozibemutató: 2009. június 17.

ForrA!s: [origo]

A Las Vegasban elkövetett őrültségek és a homályba fulladt legénybúcsúk unalomig ismert klisék, Todd Phillips rendezőnek mégis sikerült friss arcokkal és jól működő poénokkal új életet lehelni a haverkomédia műfajába. A filmnek tulajdonképpen onnantól nyert ügye volt, hogy Zach Galifianakis színre lépett, de a röhögőgörcs a hokizó kisbaba, a csomagtartóba zárt japán, a kivert fogú Ed Helms és Mike Tyson tigrise láttán sem hagyott alább. (OR)

- - -

#6 - Észak (Nord)
Rendezte: Rune Denstad Langlo
Mozibemutató: 2009. október 22.

ForrA!s: [origo]

Jomar elindul a hóban. Maga mögött hagyja a sípálya-gondnokságot, az ideg-összeroppanást és az állandó spanglizást, csak egy gallon vodkát visz magával. A norvég Langlo első filmje motoros szánon sikló érzelmes, havas road movie, vándorút, lappföldi mese. Minimalista, eszköztelen, szűkszavú. Nagyon fehér. Tele minden északi sztereotípiával, sallangoktól mentesen, ironikusan, okos szerkesztéssel, minden hősködés nélkül, mégis, ha tetszik, filozófiai magasságokban. Kapcsolatokról, egymásra találásokról, közvetlenségről, önmagunk elfogadásáról, magányról, ébredésről. A végtelen hómezőn, végtelenül kedvesen. (HO)

- - -

#5 - Becstelen brigantyk (Inglourious Basterds)
Rendezte:
 Quentin Tarantino
Mozibemutató: 2009. augusztus 20.

Forrás: [origo]

Tarantino odatette magát. Az előzetes hírek alapján teljesen jogosan várhatta mindenki, hogy repülnek majd a skalpok a filmben, és tombolni fog a stilizált abszurd erőszak. Erre mi történik? Rafinált hazafiasság, a mozi erejének ünneplése, mesteri feszültségkeltés és dramaturgiai bravúrok dominálnak a vér helyett egészen a végééig, amikor mindez egy katartikus holokauszttagadásban csúcsosodik ki.  A Becstelen brigantyk-on egyértelműen érezni lehet, hogy egy érett rendező nagy munkája, de ez mégsem nyomja agyon a filmet, így is friss, bátor és ütős. A zsidóvadász Hans Landa (Christoph Waltz) pedig a legerősebb karakter volt idén a filmvásznon. (PG)

- - -

#4 - Engedj be! (Lat den rätte komma in)
Rendezte: Tomas Alfredson
Mozibemutató: 2009. július 2.

Forrás: [origo]

A legkomolyabb témákat feszegeti műfaji köntösbe öltöztetve a svéd Alfredson regényadaptációja magányról, kötődésről, időről. A kissé szociopata kiskamasz Oskar szomszédjába egyik éjszaka megérkezik Eli, a több száz éve tizenkét éves vámpírlányka. Nincs gótikus melodráma, nincs túlpörgetett akciózás, nincs semmi túlzás vagy színpadiasság - Alfredson filmje lassú, csendes, sötét, jéghideg darab. A legeredetibb vámpírfilm. Az egyik legszebb szerelmes film. Elhisszük az egészet. Rémes, fájdalmas, szép. Felejthetetlen élmény. (HO)

- - -

#3 - Együtt (Tillsammans)
Rendezte: Lukas Moodysson
Mozibemutató: 2009. április 2.

Forrás: [origo]

Amikor az ember skandináv filmet lát, soha nem érti, hogy ez nekünk miért nem megy, mert ilyenkor válik egyértelművé, hogy nem a pénz miatt. Ez már hányadik olyan északi film (ebben az esetben svéd), amiben csak egy egyszerű történet van tökéletesen elmesélve. Akár színdarab is lehetne, annyira kevés a helyszín, annyira nem a látvány dominál - ami nálunk a legtöbb rendező önmegvalósításának és önkielégítésének terepe, és eközben a történet halála. Itt csak az ember a lényeg, meg az emberek közötti kapcsolat. Minden karakter emlékezetes, az összes párbeszéd hiteles, és olyan magától értetődő, mintha filmet csinálni a világ legkönnyebb dolga volna. És a rengeteg kiváló színész között ott a világ legszebb-legrondább pasija is (Michael Nyqvist), aki a Hétköznapi mennyország-ban is lenyűgöző volt. (GyD)

- - -

#2 - Az osztály (Entre les murs)
Rendezte: Laurent Cantet
Mozibemutató: 2009. április 23.

Forrás: [origo]

Szabad és kíváncsi filmkészítő  ez a Laurent Cantet, alkotásából mintha teljesen hiányozna az ambíció  és a hatáskeltés iránti vágy. Az osztály-ban egyszerűen csak jólesően és bátran igazi minden. A Marine tanár úr homlokán feszültségtől lüktető értől kezdve, a tanórák sodró és eleven tempójáig, minden. Így lehet átütően hiteles és izgalmas egy osztályteremben egymásnak feszülő fiatal és lelkes tanár és a gondjaira bízott problémás, multikulturális gimnazista csapat tanéve. A dokumentarista megvalósításban (csak a szituációk adottak, és az amatőr szereplők ezekre improvizálnak) megleshetővé válik a szenvedélyesen feltörő düh, a fontos csendek, az ösztönös feleselés, és észrevétlenül megszületik a valódi konfliktus, az életszerű párbeszéd. (LZs)

- - -

#1 - A próféta (Un prophete)
Rendezte: Jacques Audiard
Mozibemutató: 2009. november 12.

2009 legjobb filmje szinte végig egy szürke börtönben játszódik két és fél órán keresztül. Mégis a vászonhoz szegezi a tekintetet, felforgatja a gyomrot és izgalomban tart, felháborít és ellágyít, az ember már azt sem tudja, hogy minek drukkoljon, csak érzi, hogy ezt tovább kell nézni. Az alig 19 évesen börtönbe kerülő analfabéta arab gyerek fejlődéstörténete több mint krimi, de izgalmasabb és sodróbb, mint a legtöbb társadalmi dráma.

Forrás: [origo]

A próféta Európa válasza A keresztapá-ra. Fullasztóbb, kevésbé csillogó és látványos, de hasonlóan erős, és még inkább személyes és átélhető. Nem egy teljes életutat, hanem csak néhány évet dolgoz fel, de benne van, hogyan lesz a kitaszított idegen csicskából ügyes konspirációval maffiafőnök. A dilemma ugyanaz: lehet szeretni a bűnözőt, ha látjuk kényszerpályáit és a világot, ahová kényszerült? Ő a gonosz, vagy a világ? Csak mestermű tehet fel érvényesen ilyen közhelyes kérdést. (HP)

+ + +

2009 mozija a tévé
Varga Ferenc

A kultúrember tavaly sem úszhatta meg a tévénézést. Szerintünk ezek voltak a legjobb sorozatok 2009-ben.

Forrás: [origo]
f: Jon Hamm (Mad Men), Peter Capaldi (The Thick of It)
l: Danny McBride (Eastbound & Down), Deborah Ann Woll (True Blood)

5. Eastbound & Down (Egyszer fent,... inkább lent) - Ez már valami egészen új típusú humor. A főszereplő egy minden pozitív jellemvonást nélkülöző, lecsúszott baseballjátékos, egy öntelt, önelégült, önáltató tapló, akivel a néző egy pillanatra sem szeretne azonosulni, de annyira következetesen folytatja az önsorsrontást, hogy elkerekedett szemmel nézzük, mint valami balesetet.

4. True Blood (Inni és élni hagyni) - A második évad nem volt annyira kifogástalan, mint az első: Sookie és Bill túl sokat civakodtak, Tara és Eggs iszonyatosan idegesítő volt, és az egész "bikafejű nő szexuális transzban tartja a várost" vonalat a hátunk közepére se kívántuk. Jessica és Hoyt félénk románcát azonban imádtuk, Godric egy remek figura volt, és persze Eric továbbra is az isten.

3. Curb Your Enthusiasm (Félig üres) - Egy sorozat hetedik évadja már nem szokott ennyire erős lenni, de Larry David tavaly is rendületlenül szállította a humor csak őrá jellemző megakínos formáját. A Seinfeld-reunionos részek a lehető legjobban sültek el, és elég, ha csak megjelenik Leon vagy Marty Funkhouser, mi már fetrengünk is a röhögéstől.

2. The Thick of It - Armando Iannucci nagyon pörgött tavaly. A fenti listánkban is szereplő Egy kis gubanc mellett a kiváló "anyasorozat" harmadik évadját is tető alá hozta. Okos, kíméletlen, és minden pillanatában baromira vicces.

1. Mad Men - Reklámőrültek - A kiváló harmadik évaddal a Mad Men is bekerült a zseniális amerikai drámasorozatok panteonjába, abba az exkluzív körbe, ahol eddig csak a Drót, a Maffiózók és a Sírhant művek foglalhatott helyet. Ez a jelenleg futó legjobb tévésorozat.

Bonbon a léleknek: How I Met Your Mother (Így jártam anyátokkal) - Ami tíz éve a Jóbarátok volt, az most a HIMYM. Nem tudjuk, hogy meddig lehet ezt még húzni, de így az ötödik évad magasságában is szívesen töltünk heti 22 percet Ted, Barney, Robin, Marshall és Lily nevű kedves ismerőseink társaságában.

Bűnös élvezet: Bored to Death - Enervált, enyhén spleenes, zsibbasztóan intellektuális, mérsékelten szórakoztató, és olyan, mintha egy beszívott estén találták volna ki az egészet. A szó klasszikus értelmében nem "jó" sorozat, de nem tudnánk a tükörbe nézni, ha nem támogatnánk Jason Schwartzman és Zach Galifianakis minden egyes megmozdulását.