Vágólapra másolva!
Guy Ritchie Sherlock Holmesát főleg Dr. Watson és a verekedés élteti. Ez furcsa ugyan, de azért a jobb pillanatokban szórakoztató.
Vágólapra másolva!

Guy Ritchie-t csak két dolog érdekli Sherlock Holmesszal kapcsolatban: a detektív viszonya Dr. Watsonnal és a verekedés. Ez a kettő viszont nagyon. Következésképpen hiába nyújtja kétórássá (botrányos hossz, a tévéből tudjuk, hogy a nyomozó egy óra alatt simán felgöngyölít egy ügyet) a Sherlock Holmes-t, minden más elsikkad.

A cselekmény természetesen egy titokzatos gonosztevő leleplezése körül forog, legalábbis ez a rendező ürügye. Lord Blackwood - Mark Strong, sokadik egy kaptafára készült rosszfiúszerepében - a fekete mágia mestere, és ártatlan lánykák feláldozásával múlatja idejét. Holmes (Robert Downey Jr.) a film elején hű Watsonja (Jude Law) segítségével szépen elkapja Blackwoodot, akit felakasztanak, de aztán feltámad, folytatja tovább a gyilkolászást, és Holmes megint a nyomába ered.

Forrás: [origo]
Jude Law és Robert Downey Jr. a Sherlock Holmes-ban

Tiszteletreméltó módon Ritchie úgy próbálja megújítani a Holmes-kánont, hogy megtartja a legtöbb alapszabályt, így viszont egy illogikus katyvasz lesz Holmes figurájából és a sztoriból is. Természetesen marad Holmes briliáns elméje, fizikai ereje, rendetlensége, hegedűje, ragaszkodása Watsonhoz és csodálata Irene Adler (Rachel McAdams), a szélhámosnő iránt. Ritchie viszont úgy gondolta, ez kicsit lapos, úgyhogy egy igazi élménykereső fickót csinált Holmesból, akit épp annyira izgat a verekedés a ringben vagy a rosszfiúkkal, mint a bűnügyek megoldásában rejlő intellektuális kihívás. Ez önmagában nem is rossz ötlet, de nem jön össze Holmes elmélyült, geek oldalával, aki órákon keresztül képes egy tucat légynek hegedülni vagy gondolataiba süppedve mozdulatlanul ücsörögni a sötétben. Nem áll össze egy hihető pasassá ez a Holmes.

Ritchie jó előre beígérte, hogy akciófilmet csinál, és ehhez tartja is magát. Amikor Holmes egy bűntett színhelyén matat, gyors, ritmust kibillentő vágásokat használ, mintha attól félne, a 21. századi néző különben elunja magát. De ilyen jelenet viszonylag kevés van, mert Holmes inkább verekszik, ablakokon ugrál ki, meg hasonlók. Vagy Watsonnal évődik. Ez a film egyetlen igazán erős vonala: Robert Downey Jr. és Jude Law közt nagyon működik a kémia, a két színész mindent belead, élvezettel froclizzák egymást, viccesek és szeretnivalók. Amikor ők ketten vannak a középpontban, jó a tempó és pörögnek a dialógusok. Amikor viszont az ún. bűnüggyel kell foglalkozni, azonnal leül a film.

Forrás: [origo]
Mark Strong és Robert Downey Jr. a Sherlock Holmes-ban

Mark Strong annyira érdektelen sablongonosz, amikor kinyitja a száját, rögtön ásítozni kezdek. És mintha Holmest sem izgatná annyira, mintegy mellékesen megoldja az ügyet, de közben főleg azon tépi magát, hogy Watson hamarosan megházasodik és ő egyedül marad a legénylakásban. Az Adlert játszó McAdams sem jár sokkal jobban, mint Strong: elvileg szépséges és csavaros eszű bűnöző, de nekünk csak a külcsín jut, McAdams aranyos kislányként teszi-veszi magát, nem sikerül megmutatnia azt a pluszt, amivel még a női bájakra amúgy nem különösebben fogékony Holmes fejét is elcsavarja. Érződik, hogy Ritchie-t és számos forgatókönyvíróját Adler sem érdekelte igazán, de a lencsibaba-tekintetű McAdams amúgy sem szerencsés választás erre a szerepre.

Forrás: [origo]
Rachel McAdams a Sherlock Holmes-ban

Az arányokkal nem túl jól bánó Ritchie a film fináléjában végképp elveti a sulykot, és megajándékozza saját magát egy totálisan ide nem illő jelenettel az épülő Tower Bridge tetején. A 19. századi London csodaszépen festett a filmben eddig is, itt is, de ez a jelenet nyilvánvalóan egy James Bond-filmből keveredett ide. Mennénk már, de még hátravan, hogy - visszatérve a hagyományokhoz - Holmes lépésről lépésre elmagyarázza nyomozása menetét. Itt végleg bebizonyosodik, hogy a rejtély tök érdektelen volt, csak Holmes és Watson édes kettőse a fontos, no meg az, hogy a filmet folytatni lehessen.