A kertitörpék országában is imádták Hajdu Szabolcs filmjét

2010.02.18. 21:40

Szerda este mutatták be a berlini filmfesztivál közönségének Hajdu Szabolcs Szemle-győztes Bibliotheque Pascal című alkotását. Vastaps, üdvrivalgás, dicshimnuszok a helyszínen; ünneplés, Rotfront-koncert, diszkó a Magyar Házban - ezek történtek Berlinben a világpremier éjszakáján. Mozgóképes bizonyítékot hoztunk a sikerről, megszondáztuk a közönséget, és a diadalittas rendezőt is szóra bírtuk a helyszínen.

"Miért nem a versenyprogramban indult ez a film?" - tette fel a kérdést éjfél körül a filmet követő pódiumbeszélgetésen egy középkorú német férfi. Felvetését taps és egyetértő kiáltások kísérték. Az idei Berlinale egyetlen magyar filmje, a Bibliotheque Pascal bejött a berlini közönségének. A Forum szekcióban bemutatott alkotás vetítésén teljesen megtelt a nyolcszáz férőhelyes Delphi filmpalota. A német közönség gyakorlatilag végigröhögte a film első félóráját, a pódiumbeszélgetésről a kései óra ellenére csak páran távoztak, vastaps és üdvrivalgás követte a filmet.

Érdeklődő nézők

A filmet követő beszélgetésen Hajdu Szabolcs rendező heves gesztusokkal, lelkesen magyarázott. Elmondta, hogy nem csupán azért családi film a Bibliotheque Pascal, mert a felesége és a gyereke is játszik benne, hanem mert a stáb több tagját is házastársi és rokoni szálak kötik egymáshoz. Ez nagyon tetszett a közönségnek.

Hajdu kifejtette, hogy minden filmjét szociológiai kutatással kezdi, és a statisztikákból az derült ki, hogy a rendszerváltás után Romániából mentek el a legtöbben, hogy prostituáltként próbáljanak szerencsét külföldön, és a legtöbb lány Angliában kötött ki - ezért játszódik a film is ebben a két országban.

Az ilyen beszélgetések kötelező elemeként megjelenő "Honnan jött a történet?"-kérdésre a rendező elárulta, hogy amikor a felesége kénytelen volt néhány napot eltölteni egy női börtönben (erről bővebben a Török-Illyés Orsolyával készült interjúnkban olvashatsz - a szerk.), ott mesélt neki az egyik rab egy nagyon hasonló történetet, és mivel ez a nő is kiszínezte a sztorit, ezért gondolta úgy Hajdu, hogy neki sem szabad realista módon feldolgozni a témát.

Ilyen volt a hangulat a Bibliotheque Pascal vetítése előtt a Delphi filmpalotában

Nagy András operatőr elmondása szerint a helyszíneket járva rengeteget gondolkoztak azon, hogy milyen hatás érhető el a színek erejével. Hiába volt részletesen kidolgozott storyboardjuk, azt minden forgatási nap reggelén szépen eldobták, és addig nem nyugodtak, amíg nem történt valami, ami új ízt adott az egyes beállításoknak.

Egy felszólaló úr horrortörténetnek nevezte a Bibliotheque Pascal-t. Ő arra volt kíváncsi, honnan jött a világirodalmi alkotásokon alapuló bordélyház ötlete. Hajdu Szabolcs tovább rémisztgette a férfit azzal, hogy "sok nagyvárosban van ilyen, például itt, Berlinben is, nem én találtam ki".

Dicshimnuszok

Nem a középkorú férfi volt az egyetlen, aki szívesen látta volna a versenyfilmek között a Bibliotheque Pascal-t: a vetítés utáni gyors körkérdésünkben többen vélekedtek így, de azt még többen jelentették ki, hogy eddig ez volt a legjobb film a Berlinalén.

"Sehr gut" - így kezdte mindenki, akit az előtérben megkérdeztem a filmről. Többen fejezték ki abbéli örömüket, hogy korábban nem ismert képi megfogalmazással, "a filmkészítés soha nem látott módjával" találkoztak, illetve, hogy minden szereplő milyen jól játszott. A színészek közül természetesen a Mona nevű főhőst játsszó Török-Illyés Orsolyát emelték ki a legtöbben: "nagyon jól közlekedett a realitás és a szürreális világok között", de Mona apja és a bordélyt üzemeltető Pascal játéka is sokaknak bejött.

Hajdu Szabolcs a színpadra szólítja alkotótársait a Bibliotheque Pascal vetítése után

"Rajongók lettünk, pedig láttunk már pár filmet a Berlinalén, de eddig messze ez volt a legjobb" - mondta a 42 éves Martine a Delphi lépcsőjén, aki felvillanyozott állapotban társalgott a filmről egy szintén negyvenes férfival. Martina korábban sok magyar gyerekfilmet látott, leírása alapján az egyik a Mézga család lehetett. "Nagy mozi, és nagyon jól van megcsinálva. Nem túl gyors, jól követhető, megfelelő tempóban meséli el a történetet" - kanyarodott vissza a Bibliotheque Pascal-hoz. És mit szólnak ahhoz, hogy a filmben Németországot a katedrálisok és kertitörpék országának nevezték? "Ezt európai humornak vettem" - mondta beszélgetőtársa, aki "csodaország" szóval jellemezte a fimet, hozzátéve, hogy kicsit hasonlóan mutatja be a valóságot, és hasonló a humora, mint a Macskajaj-nak.

"Természetesen Németország nem kizárólag a nagy katedrálisok és a kertitörpék országa, de ebben az összefüggésben ez szuper előítélet volt" - mondta egy önmagát többszörösen díjazott írónak mondó férfi, akinek a nevére nem dobott ki semmit a Google. Egy 35 éves Philip nevű férfi "nagyon-nagyon felkavarónak" nevezte a Bibliotheque Pascal-t, hozzátéve, hogy óriási hatással volt rá a film.
 
"Szerintem messze kiemelkedik a kortárs magyar filmtermésből, le a kalappal előtte" - mondta a marosvásárhelyi Erzsébet, aki a Talent Campus nevű program résztvevője. "Annak meg főleg örülök, hogy román színészek is játszanak benne, mert így nagyon hiteles. És a helyszínek is hitelesek: van például a kis házikó a vasút mellett a filmben, húsz éven keresztül ott jártam el mellette minden nap Marosvásárhelyen."

Forrás: [origo]
Egy kocka a Bibliotheque Pascal-ból

A beszélgetés után a teljes stáb átvonult a Collegium Hungaricumba, ahol a pirosruhás Gryllus Dorka vezetésével fellépő Rofront zenekar fergeteges koncertje után még egészen hajnal ötig ment a parti. A mulatság közben szóba elegyedtem a gonosz Pascalt alakító Shamgar Amrammal. Amikor megjegyeztem, hogy remek a karaktere, megköszönte és vigyorogva csak annyit mondott, hogy "a valóságban nem vagyok ám ennyire gonosz".

+ + +

A vetítés sikerétől érezhető módon fellelkesült Hajdu Szabolcsot a Collegium Hungaricumban kaptuk el egy rövid beszélgetésre.

- Amikor legutóbb beszéltük, azt mondtad, hogy nem szoktad megnézni a filmjeidet. Most itt Berlinben mégis beültél a vetítésre. Miért?

Hajdu Szabolcs: Több oka van. Előre azt jeleztem a szervezőknek, hogy nem fogok beülni, de a többiek iránti szolidaritásból ott maradtam. Láttam, hogy mindenki nagyon aggódik. Aggódtak a színészek, aggódott az operatőr, ahogy közeledtünk a premier felé, egyre jobban beleállt mindenkibe a gyomorgörcs. Úgy éreztem, hogy ha ott vagyok égig, és nem tűnök el, akkor az biztonságosabb nekik is.

- Miért aggódtak?

- Mégiscsak ez volt a filmnek a világpremierje, és egy olyan teremben volt, ahol korábban nagyon komoly rendezők mutatták be először a filmjeiket, és ezt mindenki tudta. A sajtóvetítés megvolt két vagy három napja, de most került először a film civil közönség elé. Egy színész életében, lehet, hogy csak egyszer adatik meg egy ilyen alkalom.

Forrás: [origo]
Hajdu Szabolcs a Bibliotheque Pascal forgatásán

- A Forum szekcióban mutatták be a Bibliotheque Pascal-t. Utánanéztél, hogy mi ennek a szekciónak a története?

- Igen, és nagyon szimpatikus az egész. A Forum szekciót gyakorlatilag a pucc ellenében hozták létre, nincsenek külsőségek, farmernadrágban és egy pólóban ki lehet menni a színpadra és ebből nem lesz botrány.

- Otthon a Filmszemlén megszóltak a kis kardigánod miatt?

- Abszolút megszóltak érte, ami mulatságos. Itt valószínűleg egy szót sem szólnak majd arra, hogy milyen ruhában jöttem.

- A film utáni beszélgetésen egy néző megjegyezte, hogy a Bibliotheque Pascal-nak a versenyprogramban lenne a helye. Miért nem oda került?

- A berlini szervezők döntése, hogy melyik film hova kerül. Nyilván mindenki a versenybe akar bekerülni, mert arra irányul a legnagyobb figyelem. Neveztük a filmet, és a szervezők a Forumba osztották be. Annyit mondok csak, hogy például van egy nagyon erős forgalmazó cég, a The Match Factory, és neki öt vagy hat filmje van versenyben. Ez azt jelenti, hogy olyan lobbiereje van, hogy lestoppolhat 5-6 helyet, és akkor van még pár másik film, ami ilyen módon került be. A mi filmünknek nem volt különösebb hátszele, sőt, semmilyen hátszele nem volt, a saját érdemei miatt jutott el oda, ahova eljutott. Nagyon örülünk ennek, főleg, mert ez a szekció hagyományosan nagyon minőségi dolgokat mutatott be évről évre. Hogy csak egyet mondjak, Tarr Béla Sátántangó-ját is itt mutatták be először. Ez fantasztikus dolog.

- Az a vetítés vajon hánykor kezdődhetett?

- Megkérdeztem, és délután hatkor kezdődött és hajnali kettőig tartott.

Forrás: [origo]
Hajdu Szabolcs és Török Illyés Orsolya a Bibliotheque Pascal forgatásán

- Mire figyelsz olyankor, amikor bent vagy a filmed vetítésén?

- A legprimitívebb dolgokat figyelem. Min nevetnek, ki megy ki, ilyesmi. Még nem néztem meg magyar közönséggel, de a Szemlén is bele-belenézegettem. Most láttam, hogy hogyan megy végig egy közönségen, szerintem itt még egy fokkal jobban vették, mint nálunk. A humora jobban átjön, és talán az üzenete is. Amikor a vetítés utáni beszélgetésen megfogalmaztam a film néhány alapüzenetét, akkor nagy csendek voltak a nézőtéren, ami számomra azt jelentette nekem, hogy abszolút értik, hogy miről szól a film. Aki nem fogta, az kiment az első 20 perc után, mert nem értette, hogy ez micsoda.

- Nem nagyon ment ki senki.

- Páran azért kimentek, de 800 embernél ez belefér. És nagyjából 700-an bent maradtak a beszélgetésen.

- Meglepődtél azon, hogy gyakorlatilag végigröhögték az első félórát?

- Nem, mert én azt viccesnek szántam. Amikor bedurvul a dolog, én akkor is fent akartam tartani ezt a biztonságos jólétet a nézőtéren, hogy még maradjon benne egy kicsi humor az utolsó pillanatig. Nagyon elkezd keveredni a brutalitással, és a horror határáig van kitolva a mese, de még annak is van valami speciális humora. Szerintem az vicces, amikor két ember áll latexben és nincs arcuk.

Forrás: [origo]
Hajdu Szabolcs és Nagy András a Bibliotheque Pascal forgatásán

- Szembetűnő, hogy nagyon személyesek a filmjeid, és úgy képzelem, hogy neked tetszhetnek a világon a legjobban, és mindenki másnak minimum egy kicsivel kevésbé. Emiatt neked jobban fáj, ha elutasítással találkoznak az alkotásaid?

- Az biztos, hogy nem esik jól. Attól függ egyébként ez is, hogy milyen állapotban vagyok. Sok esetben fizikális dolgokkal is összefügg, de ha kicsit magabiztosabb állapotban vagyok, akkor nagyjából fel se veszem. Más esetekben, amikor éppen nem vagyok jó passzban, akkor nagyon-nagyon tud bántani, főleg, ha azt látom, hogy az adott ember semmilyen szinten nem vette a fáradtságot, hogy végiggondolja azt, amiről az egész szól. Abba meg pláne nem szoktak belegondolni, hogy milyen minőségben van megcsinálva. Például ez a film elér egy minőséget, és most nem a rendezésről beszélek, hanem az összes többi területről: az operatőr, a jelmeztervező, a díszlettervező, a színészek munkájáról. Nagyjából ez az európai színvonal élvonalába tartozó dolog. Ha egy lépést hátralépek, és összehasonlítom a többi filmmel, akkor ezt pontosan látom. És ha valaki ezt egy vállrándítással elintézi, akkor az persze, hogy rosszul esik. Ha magabiztos vagyok, akkor az ilyen kritikákra azt mondom, hogy ez egy dilettáns, érzéketlen ember, akivel magam sem tudnék két szót sem váltani soha. De az az igazság, hogy az én filmjeimhez - még a kevésbé sikeresekhez is - mindig csatlakozott egy nagyon lelkes és nagyon szimpatikus tábor. Ezek az emberek nem azt mondták, hogy ez egy jó film, vagy hogy szeretem ezt a filmet, hanem azt mondták, hogy ez a kedvenc filmem. Nagyon sok ilyen emberrel találkoztam, és ez erőt ad.

- Most az is eszembe jutott, hogy amiatt hogy a filmjeidben ennyire meg tudod valósítani az elképzeléseidet, akár le is szarhatnád, hogy másokban ez hogyan csapódik le.

- Nem szarom le, mert nagyon szeretném, ha át tudnám ültetni a gondolataimat az emberekbe. A gyerekemen látom, hogy ha valamit fölfedez, ami őt érdekli, ami rá hatással van, azt rögtön meg akarja osztani velem, Orsolyával, az emberekkel. És ha azt látja, hogy nem figyelünk, vagy leminősítjük a dolgot, akkor nagyon elszomorodik. Ugyanez történik velem felnőtt emberként, meg általában az alkotókkal. Csomó minden hatással van rám, megpróbálom artikulálni, megmutatni ezeket a színészeket, ezeket a helyszíneket, ezeket a történeteket, mert lelkesedek értük. Hogy ha ez teljes érdektelenségbe ütközik, az nagyon nagy csalódást okoz. Nem magamnak csinálom, meg akarom osztani másokkal, és nagyon szeretném ha ennek ők is örülnének, nekik is tetsszen, rájuk is hasson. Sok emberrel szeretném megosztani, igazából mindenkivel meg szeretném osztani, de ez lehetetlenség, és nem akarok senkire rátukmálni semmit.

Forrás: [origo]
Török-Illyés Orsolya a Bibliotheque Pascal című filmben

- Mivel töltötted az idődet itt Berlinben?

- Ezzel, amit most csinálok: reggeltől estig interjúkat adok. Nagyjából nevezhetem magamat papagájnak is, négy napja folyamatosan ugyanazokat ismételem.

- Filmet nem is láttál?

- Nem. Reggel elmegyek egy hotel előterébe, ott találkozom a sajtófőnökkel, és elkezdődnek az interjúk, jön egy tévéstáb, bemegyek egy rádióba, adom az interjúkat folyamatosan.

- Előtte meg Magyarországon csináltad ugyanezt a Szemlén. Látsz valami különbséget aközött, hogy hogyan fogadták otthon és hogyan fogadják itt?

- Nekem nagyon pozitív ez az egész. Nyilván, akinek nem tetszik, az nem jön oda - ahogy az Off Hollywood-ban mondja a főszereplő. Nagy számban jönnek oda hozzám, sokkal nagyobb számban, mint például a Fehér tenyér-nél. Óriási az érdeklődés, több fesztiválra is meghívták már most. A sajtóvetítés után egyből eladták öt országba a filmet.

- Hova adták el?

- Görögország, Románia, Szerbia, Németország, Csehország.

- A film egyik producerét, Mesterházy Ernőt nemrég őrizetbe vették. Ezen megdöbbentél?

- Nem. Megy most ez a választások előtti idiotizmus, hogy minden héten elcsípnek valakit, hogy na akkor most te vagy a hunyó. Csak ezért nem fogom Mesterházy Ernő nevét leszedni a főcímről. Hozzájárult ehhez a filmhez, szükség volt arra a pénzre, amit ő beletett, valószínűleg anélkül nem tudott volna elkészülni.

+ + +

SAJTÓVISSZHANG

A német napi sajtó csütörtökön nem hozott kritikát a filmről, internetes portálokon és blogokban viszont jelentek meg róla írások. A berlinaleblog a "A képzelet erejének ódája" címmel közölt egy hat bekezdéses írást, amiben a szerző sokat zengedezik a történetről, a cselekmény kezdetét valamiért a Pusztába helyezi (lám, a németeknek is vannak olyan előítéleteik rólunk, mint nekünk a katedrálisok meg a kertitörpék).

Így tapsolt a berlini közönség a Bibliotheque Pascal végefőcíme alatt


A film képeit giccses-tarka vízióknak nevezi és amúgy ilyen szépeket ír: "Hajdunál a látszat és a valóság, az élet és az álom szorosan egymásba szövődnek, éppolyan ambivalens mint ellentmondásos módon."

Illetve: "Egy hosszú hatású, nagyon sűrűn komponált óda a fantáziához (és a filmhez, mint médiumhoz), amely ötletgazdagon és művészien reflektál a látszatra és valóságra valamint az álmok erejére, anélkül, hogy az itt és mostot giccses Hollywood-klisévé alakítaná át. A valóság kemény lehet, a sors gyakran gonosz, a képzelet viszont erősebb lehet mindezeknél."

A kultiversum.de oldal szerint Hajdu képi nyelvezete a Jan ©vankmajer, Jioí Menzel és Emir Kusturica fémjelezte kelet-európai tradícióihoz nyúl vissza. A szerző visszafogottan lelkendezik a filmről illetve kritikus is. Mint írja, Hajdu csak addig bírja a szédítő iramot a költői-bizarr barkácsmozi nagymestereivel, amíg a cselekmény Romániában játszódik. "Utána a főszereplő és a rendező elhagyja a jól ismert terepet és a film teljesen elsodródik". A film vége nem tetszett a szerzőnek, írását azzal a kijelentéssel zárja, hogy a rendező a kényszerprostitúció kérdését vizuálisan meggondolatlanul kihasználta.



KAPCSOLÓDÓ CIKKEK