Polanskit többé nem palizzák be egy díjjal

Vágólapra másolva!
"Ha tehettem volna, akkor sem jövök el. Legutóbb, amikor elmentem egy fesztiválra, hogy átvegyek egy díjat, lecsuktak." - üzente a házi örizetben lévő Roman Polanski a berlini filmfesztivál szervezőinek, amikor megtudta, hogy ő nyerte a legjobb rendezőnek járó elismerést a The Ghost Writer című filmért. Az Arany Medvét a Méz című török film kapta, duplán díjaztak egy román (Ha fütyülni akarok, fütyülök) és egy orosz (Hogyan végződött a nyaram) alkotást.
Vágólapra másolva!
Riportjaink az idei Berlinalérólhttp://www.origo.hu/cimkek/berlinale-2010/index.html?tag=Berlinale+2010

A Werner Herzog német rendező vezette nemzetközi zsűri a török Semih Kaplanoglu, Bal (Méz) című filmjének adta a fesztivál legnagyobb elismerését, az Arany Medve-díjat. Utoljára 46 évvel ezelőtt kapott török film Arany Medvét, mégpedig az Aszályos nyár című alkotás.

A Bal a vadregényes török hegyvidéken játszódik. Nem speciálisan török, sokkal inkább univerzális témát mutat be: a történet az apa és fiú, illetve az ember és a természet kapcsolatát boncolgatja. Különös, finom eszközökkel operáló, spirituális hangulatú film; az apát és fiát például nem hallja senki, mégis olyan halkan beszélgetnek az erdőben, mintha templomban lennének.

A legjobb rendezésért járó díjat Roman Polanski képviselője, Robert Benmussa producer vette át a The Ghost Writer-ért. Miután leszögezte, hogy ő és producertársa közül egyikük sem azonos Polanskival, átadta a közönségnek a rendező üzenetét: "Ha tehettem volna, akkor sem jövök el a Berlinaléra. Legutóbb, amikor elmentem egy fesztiválra, hogy átvegyek egy díjat, lecsuktak." - utalva ezzel tavalyi letartóztatására, amikor Zürichbe érkezett egy díj átvételére.

Forrás: AFP

A Berlinale hagyományainak megfelelően az Arany Medve mellett több Ezüst Medve került kiosztásra. Így a legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét a japán Vakamacu Kodzsi Caterpillar című versenyfilmjének főszereplője Teradzsima Sinobu kapta. A film általános megítélés szerint az elmúlt évek egyik legmegrázóbb háborúellenes drámája.

A legjobb férfi alakításért járó díjat megosztva két orosz színész, Grigorij Dobrigin és Szergej Puszkepalisz vehette át Alekszej Pokobregszkij How I ended this Summer (Hogyan végződött a nyaram) című filmjében nyújtott alakításukért. A film az Északi-sarkkörön túl egy meteorológiai állomáson játszódik, és két, elzártságban élő férfi közötti konfliktust mutat be. Alekszej Pokobregszkij filmjét a zsűri a legjobb művészi teljesítményért is Ezüst Medvével jutalmazta.

Forrás: AFP
Szergej Puszkepalisz és Grigorij Dobrigin a berlini díjkiosztón

A legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Medvét Vang Csüan-an Apart Together (Együtt külön) című, egy megrázó szerelmi történetet bemutató filmje kapta. A kínai filmrendező 2007-ben már Arany Medve-díjat kapott a Tuja házassága című alkotásáért.

A zsűri különdíjban - szintén Ezüst Medvében - részesítette a román Florin Serban If I want to whistle, I Whistle (Ha fütyülni akarok, fütyülök) című filmjét.

Forrás: AFP
Florin Serban (középen) két színészével (George Pistereanu és Ada Condeescu)

Katja Nicodemus, a Zeit nagynevű kritikusa - mint minden évben - idén is mondott pár frappáns szót a díjátadó után a 3Saton. A győztes filmben szerinte "mitikus a természet megjelenítése és nagyszerű figurák láthatók". A How I Ended This Summer két díjában "nyilvánvalóan benne volt Werner Herzog keze. Herzog a természettel operáló filmek nagy barátja". Polanski legjobb rendező díjáról: "Valószínűleg szolidaritásból kapta. Jó thriller, jól megcsinált, szórakoztató film, de akkor sem értem ezt a döntést" - jelentette ki. Összességében szerinte - és a kritikusok konszenzusos véleménye szerint is - idén elég jó volt a versenyszekció, sok új felfedezettel, akikről korábban nem hallott senki. Családi krízisek, emberi viszonyok, radikális iszlám - ezek voltak a filmekben megjelenő leggyakoribb témák. A Berlinale nagy központi témája idén önmaga, a hatvanadik jubileum, illetve a Berlint korcsolyapályává változtató jég volt.

Forrás: [origo]
Kim Cattrall, Olivia Williams, Pierce Brosnan a The Ghost Writer című Polanski-filmben

A Berlinalén az utóbbi években szinte szokássá vált, hogy nem az a film nyer, amire a közönség és az újságírók számítanak, hanem valami fontos üzenettel bíró alkotás. Idén kivételesen bejött a szakma tippje: a Tagesspiegel című napilap minden évben összegzi egy különböző nagynevű lapok kritikusaiból álló megmondókórus véleményét. Idén a Bal első helyen végzett holtversenyben a The Ghost Writer-rel és a Der Räuber (A rabló) című osztrák filmmel. Végül csak a maratonfutó bankrablót bemutató Räuber készítői távoztak üres kézzel Berlinből.

Magyar film idén sem indult a Berlinale versenyszekciójában. Hajdu Szabolcs Szemle-fődíjas Bibliotheque Pascal-ját a Forum programjában mutatták be, ahol imádta a közönség (erről bővebben itt), a Jud Süss - Ein Film ohne Gewissen című német filmben pedig Marozsán Erika kapott egy mellékszerepet (erről pedig itt).

+ + +

Az [origo] filmklub stábjának értékelése a versenyben és az egyéb szekciókban szereplő filmekről: (*: rettenetes - *****: remekmű, X: nem látta)

Varga Ferenc

Vincze Barbara

Bal

X

****

Besouro

X

**

Bibliotheque Pascal

****

****

Boxhagener Platz

X

****

Bróder!

X

***

Exit Through The Gift Shop

***

****

Frauenzimmer

X

****

Die Fremde

X

****

Gentlemen Broncos

****

X

Greenberg

****

****

How I Ended This Summer

*

***

Jud Süss - Film ohne Gewissen

**

**

The Kids Are All Right

****

****

The Killer Inside Me

X

**

Mammuth

X

***

Please Give

****

X

Plein sud

***

X

Sex & Drugs & Rock and Roll

**

X

Shutter Island

****

***

A Somewhat Gentle Man

X

***

Submarino

***

**

Welcome To The Rileys

**

X

Winter's Bone

*****

X

A Woman, A Gun And A Noodle Shop

*

***

Youth In Revolt

*****

X