A filmhu adott hírt róla, hogy Ulrich Thomsen és Tóth Orsi szerepet vállalt Szász János előkészítés alatt álló, A nagy füzet című filmjében. A film a magyar származású svájci írónő, Agota Kristof azonos című regényén alapul, amely két gyerekről szól, akiknek a háború miatt le kell költözniük egy határszéli faluba a nagymamájukhoz. A gyerekfőszereplőket még ezután kezdik majd keresni, a nagymama szerepére viszont Szász már "megálmodta az igazán nagynevű, Európában ismert színésznőt", de a nevét még nem hozta nyilvánosságra. Egyelőre az sem derült ki, hogy kit alakít majd Tóth Orsi és a Szász előző filmjében, az Ópium-ban főszerepet játszó Ulrich Thomsen.

Forrás: [origo]
Ulrich Thomsen az Ópium című filmben

Szászék a filmtervvel részt vettek a Berlinale koprodukciós fórumán, ahol számos potenciális koproducerrel találkoztak, de konkrét megállapodás még nem született. A film hangulatáról Szász úgy nyilatkozott, hogy "egyfelől a Bresson-filmek egyszerűsége, szárazsága, tervszerűsége jellemzi majd, másrészt egy lappangó, búvópatakszerű érzelmi világ, ami Tarkovszkij filmjeire jellemző". Szász elmondása szerint a forgatókönyv végső változatát Agota Kristof is látta és szerette.