Őrült nő nyerte a Titanic filmfesztivált

2010.04.17. 20:00

Díjátadóval és Az út című, Viggo Mortensen főszereplésével készült posztapokaliptikus dráma vetítésével ért véget ma este a 17. Titanic filmfesztivál. A tízezer euróval járó Hullámtörők-díj nyerteséről háromtagú nemzetközi zsűri döntött, amely Nick Jamesből, a brit Sight & Sound filmes folyóirat főszerkesztőjéből, Tiina Lokkból, a tallinni Fekete Éjszakák filmfesztivál igazgatójából és Gothár Péter (Megáll az idő, Idő van, Tiszta Amerika) filmrendezőből állt.

Forrás: [origo]
Jelenet A bőrön is áthatol című filmből

A zsűri a kilenc versenyfilm közül A bőrön is áthatol című holland drámát tüntette ki a Hullámtörők-díjjal. Esther Rots filmje egy fiatal nőről szól, aki Amszterdamban erőszakos támadás áldozata lesz, és ezen úgy próbálja túltenni magát, hogy vidékre költözik, ahol azonban megnyugvás helyett egyre inkább az őrület felé sodródik (kritikánk a filmről). Nick James elmondta, hogy mindegyik versenyfilm magas színvonalú volt, és a zsűri döntését nagy vita előzte meg, de végül mindhárman egyetértettek abban, hogy fontos egy elsőfilmest díjazni, aki mind témaválasztásában, mind esztétikai tekintetben rizikót vállalt alkotásával. Gothár Péter azt emelte ki, hogy a zsűrit megfogta a film személyes hangja, és hogy egy kezdő rendezőt következő munkája létrehozásában segíthet a díjjal járó pénzjutalom.

A rendezőnő nem tudott személyesen jelen lenni a díjátadón, ezért skype-on kapcsolták az Uránia moziba. A vásznon partnerével és egyben a film zeneszerzőjével, Dan Geesinnel jelent meg. Elmesélte, hogy a film nem hagyományos módon készült: több szünettel egy egész éven keresztül forgatták, és a szünetekben részben megvágták az elkészült anyagot, illetve átdolgozták a forgatókönyvet. A zene is menet közben készült, nem pedig utólag, sok helyen a már elkészült zenére vágták a jeleneteket. A filmhez Rots nem gyűjtött adatokat hasonló helyzetben levő nőkről, és önéletrajzi alapja sincs a történetnek; mint mondta, egyszerűen megpróbálta elképzelni, ő hasonló helyzetben hogyan viselkedne.

Forrás: [origo]
Jelenet A fantasztikus Róka úr című filmből

A titanicjárók tudják, hogy minden vetítés után ötpontos skálán értékelhetik a megtekintett filmet, és ezeknek a szavazatoknak az alapján osztják ki a közönségdíjat. Ebben az évben Wes Anderson bájos bábfilmje, A fantasztikus Róka úr volt a közönség kedvence, amely egy jó útra térni próbáló (George Clooney hangján beszélő) tolvaj róka történetét meséli el. Bár Anderson most bábokkal dolgozott élő szereplők helyett, ez a meséje legalább olyan játékos és szerethető, mint korábbi filmjei (kritikánk a filmről). Bár Róka úr 4,87-es átlagát nem érték el, a Hátralevő életed első napja (2. helyezés) és A Vörös Kápolna (3. hely) is szépen teljesített a közönségszavazáson.

Forrás: [origo]
Jelenet az Elly története című filmből

A Diákzsűri díját az Elly története (kritika) című iráni film kapta. A zsűri indoklása szerint azért esett rá a választás, mert a film "kiválóan reflektál a férfi és női kapcsolatok társadalmi vetületeire egy sokszereplős, jól működő zárt szituációs drámán keresztül". Az idei Titanic két legsikeresebb filmje - amelyre a leghamarabb fogyott el az összes jegy - A Vörös Kápolna című dán dokumentumfilm és a Metropia (kritika) című animációs film volt.

A díjazott filmeket (az Elly történeté-n kívül) vasárnap ismét levetítik: A bőrön is áthatol az Uránia moziban 20.45-kor, A fantasztikus Róka úr az Uránia moziban 18.30-kor,  A Vörös Kápolna az Örökmozgóban 16.30-kor, a Metropia pedig a Kinóban 20.45-kor lesz látható.