A lassan négy évtizedes karrierre visszatekintő Bertrand Tavernier egy gyenge hollywoodi kitérő, az In The Electric Mist után visszatért hazájába és mutatós fiatal színészekkel szemlélteti, hogy milyennek is kell lennie egy tisztességes történelmi drámának. A La princesse de Montpensier a tizenhatodik századi hugenotta-csatározások idején játszódik, de nem fárasztja a nézőt adatokkal, évszámokkal vagy családfákkal. Tavernier vagy evidensnek veszi, hogy a néző ismeri a történelmi hátteret, vagy nem tartja fontosnak, de jobb is így, hiszen a történelem iránt erősen érdeklődöknek ajándék minden egyes apró részlet a kor ismert figuráiról, mindenki másnak pedig a Le princesse de Montpensier klasszikus szerelmi történet remek figurákkal és parádés látvánnyal.

Forrás: [origo]
Lambert Wilson és Melanie Thierry

A címszereplő hercegnőről egyébként annyit kell tudni, hogy minden férfit, akivel kapcsolatba kerül, megbabonáz, vagy még inkább csöcsnotizál (ezt a csodás kifejezést a tavalyi fesztiválon alkottuk Sophie Marceau és Monica Bellucci közös filmje kapcsán) legyen a vezetékneve akár Anjou, Guise vagy Montpensier. Melanie Thierry dekoltázsa ennek megfelelően kellően fel van polcolva, de szépen fokozatosan a karakter jelleme is érdekessé válik és egy olyan nő portréja rajzolódik ki, akit nem lehet a kosztümös történelmi drámák skatulyáiba betuszkolni. Nem mártír, nem cafka, nem elvágyódó, hűtlen feleség és nem is feminista ikon - de egy kicsit mégis mindegyik.

Forrás: [origo]
Melanie Thierry

Az epekedő és kakaskodó férfiak szerepe némileg hálátlanabb, de Gaspard Ulliel, Grégoire Leprince-Ringuet (vele kapcsolatban csak az zavaró picit, hogy Christophe Honoré La belle personne-jában is lényegében ugyanezt a karaktert hozta) és Lambert Wilson is telitalálatnak bizonyultak. A sajtóvetítés után lehetett elégedetlen huhogást is hallani és voltak akik kosztümös szappanoperának bélyegezték Tavernier filmjét, de a La princesse de Montpensier pontosan a precíz történelmi korhűség és a fülledt szerelmi intrikák olyan egyensúlyát találta el, amilyenről a hasonló műfajú hollywoodi filmek - köztük az idei cannes-i nyitófilm, a Robin Hood - csak álmodhatnak.