A Zöld zónában Paul Greengrass kiváló akciófilmet gyúrt össze egy bombasztikus, minden finomságot és agyat nélkülöző politikai thrillerrel. Vagy fordítva. Matt Damon rettenthetetlen amerikai hőst játszik, de a fiktív Jason Bourne-t jobban elhittem neki, mint ezt a túlpolitizált, megalkuvást nem ismerő katonaembert.

Néhány héttel az amerikai megszállást követően egy egyenes lelkű, acélos szívű, kifinomult igazságérzékkel megáldott amerikai katona, Roy Miller (Matt Damon) tömegpusztító fegyvereket keres Irakban. Ezért indult a háború, ideje előásni a bukott iraki diktátor szennyesét. De hiába kutatja őket Miller lelkiismeretesen, sajnos nem találja a fegyvereket, ezért egyre idegesebb. Léteznek egyáltalán azok a fegyverek? És ha nem, akkor ki és miért terjesztette azt, hogy igenis vannak? Miller egyre gyanakvóbb, a néző ajkbiggyesztve bólogat: naná, hogy nincsenek, az olajért mentetek oda, innen megmondom neked, öreg. És Miller, az egyszeri amerikai katona teljes gőzzel nekilát, hogy a hivatalos állásponttal szembeszállva mentse a menthetőt. 

A Zöld zóna jófajta, hamisítatlan Greengrass-féle akciófilm, ami ugyanolyan, mint a hőse, Miller főtörzs: rettenthetetlen elszántsággal, lendületes mozdulatokkal és mindenekelőtt nagyvonalú leegyszerűsítéssel nyilatkozza ki az igazát - az igazat az iraki háborúról. Az angol Greengrass nemcsak a Bourne-filmek második és harmadik részét rendezte, de ő csinálta a Véres vasárnap-ot és A United 93-as-t is; akcióval tölti meg a politikai drámát és átpolitizálja az akciót. Ez érdekli. Szereti a történelmet, szereti a drámát, és szereti a politikát. De legjobban a hevesen rázkódó, szédülést okozó akciót szereti, és véresen komoly aktuálpolitika ide vagy oda, minden mást ennek rendel alá. 

Paul Greengrass abban a legnagyszerűbb, ahogy megfogja a nézőt és bevágja a füst és robbanások, géppuskaropogás és halálüvöltés kellős közepébe. Hajszálpontos érzékkel adagolja a káoszt. Kevesen tudják ilyen erővel és sebességgel megtölteni a vásznat, ez már a Véres vasárnap-ból kiderült. Úgy kapkodja a kamerát, úgy vágja össze a képeit, mintha az operatőre is az életéért futott volna a felvételek idején. Ehhez persze kell egy ilyen csapat is: Christopher Rouse vágta neki a Bourne-filmeket és A United 93-as-t is, az operatőr Barry Ackroyd pedig A United 93-as mellett a másik mostanában bemutatott Irak-filmet, A bombák földjén-t fényképezte. Bele a közepébe, hagy szédüljön a néző, kapkodja csak a fejét. Azért ül be a moziba.

Forrás: [origo]

De hiába az idegtépő, izgalmas jelenetek, hiába a háborús őrület tökéletes illúziója, a Zöld zóna mégsem sikerült tökéletesre. Greengrass nem az akción, hanem a politikán csúszik el: nem állja meg, hogy ne varrjon fénylő betűs mondanivalót a zászlajára. Dokumentarista eszközökkel meséli a fikciót. A forgatókönyvet egy akkori, ottani krónikás, az újságíró Rajiv Chandrasekaran könyve nyomán írták, mégsem elég meggyőző a történet, nem elég komplexek a karakterek, nem elég árnyaltak és mélyek a dilemmák. "Ha sikerül, megmentheted az országot!" - hangzik a bombasztikus mondat a testes CIA-ügynök (Brendan Gleeson) szájából, Miller főtörzs pedig felszegi a fejét, és gépiesen harcba indul. Teszi a dolgát, megmenti a világot. Matt Damon furcsamód sokkal emberibb, átélhetőbb karaktert játszik a fiktív, szuperhősös Bourne-filmekben, mint ebben a dokumentarista, komolyabb, élethűbbnek szánt politikai moziban. Miller soha nem inog meg, soha nincsenek kétségei, a demokrata, háborúellenes igazság lángoló pallosa ő. Semmi több.

Forrás: [origo]

Valamikor 2008 nyarán beszélgettem a Zöld zóna egyik szereplőjével, a szaddámista Al Ravi tábornokot játszó Igal Naorral. Kiderült, a Zöld zóná-t már akkor leforgatták. Érdekes, hogy két egész évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez a film a mozikba kerülhessen - azóta Amerikában lett egy új elnök, és Al Ravi tábornok váteszi kinyilatkoztatásai a 2003-as megszállás idején ma már nem lepnek meg senkit sem: igen, Irak vérbe fulladt, az amerikai bevonulással nem jött el a béke, egymás torkának esett a lakosság. Évekkel ezelőtt izgalmas és botránykeltő lett volna a film vészjósló, szókimondó stílusa, ma már történelmi képeskönyv egy regényesen tálalt, megkérdőjelezhető igazsággal a közepén. A híres Greengrass-féle kézikamerás akciójelenetekért azért érdemes beülni rá.