Fliegauf Benedek: Cigánynak lenni ma Magyarországon maga a borzongás

Vágólapra másolva!
Fliegauf Benedek Wombját még be sem mutatták, de a rendező már hónapok óta járja az országot és amatőr cigány szereplőket keres következő filmjéhez. A Szállnak a varjak munkacímű film a közelmúlt cigánygyilkosságait dolgozza fel egy egyszerű cigánycsalád egy napján keresztül. A téma abszolút aktuális, és a filmnek már világforgalmazója is van, mégsem biztos, hogy az alkotók megkapják hozzá a magyar állami támogatást.
Vágólapra másolva!

- Miért a Szállnak a varjak címet kapta a film? Kapcsolódik valamilyen konkrét vagy szimbolikus szinten a Szállnak a darvak című klasszikushoz?

- Nem kapcsolódik, ez egyelőre csak egy munkacím. Persze örülnék, ha kapcsolódna: az egy gyönyörű film.

- Eddig annyit tudok a filmről, hogy a közelmúlt cigánygyilkosságait dolgozod fel benne.

- Ez a film egy cigánycsalád egy napját mutatja be, kora hajnaltól késő éjszakáig. Átlagos nap telik el, semmi különös nem történik, csak a szokásos: gyilkosok portyáznak a környéken, és cigányokra vadásznak. Amikor történetünk kezdődik, addigra mindez már megszokott a környék lakói számára. A félelem annyira része a mindennapoknak, hogy már semmi különös sincs benne. Cigánynak lenni ma Magyarországon sokszor már önmagában is maga a borzongás. A gyilkosságok pusztán látványos kisülések. Az igazi feszültség sokkal mélyebbről ered: a hétköznapok szövedékéből. Talán ez az oka, hogy ez a realista anyag szinte önmagától pszichothrilleré szerveződött. Nem sokat kellett rajta szerkeszteni. Egy ilyen filmben a suspense nem egy megvalósításra váró forgatókönyvírói feladat, hanem a rasszizmus természetéből fakadó mintázat, amit egyszerűen ábrázolni kell.

- Hogyan született meg a film alapötlete, és mennyiben illeszkedik a valós eseményekhez a történet?

- Én három éve Németországban élek a családommal, és januárban azért jöttünk haza átmenetileg, hogy ezt a filmet elkészítsem. Nagyon megrázott ez a merényletsorozat, nem tudtam nyugton maradni, úgy éreztem, valamit csinálnom kell. Az aktuális filmterveimet leállítottam, a felkéréseket visszamondtam. Hazajöttünk, és azóta gyakorlatilag cigányok között élek. Kollégáimmal hónapok óta járjuk az országot, helyszínt, és szereplőket keresünk, válogatunk. Az "alapötletet" oda vezethető vissza, hogy amikor tavaly az Északi-tengernél a Womb-ot forgattam, az egyetlen kapcsolatom az volt Magyarországgal, hogy a Mozgó Világot olvastam. Tábori Zoltán cigánygyilkosságokat bemutató szociográfiái nagyon mélyre mentek. Ő egyébként azóta a film konzultánsa.

Fotó: Lovasi Zoltán
Lovasi Zoltán terepszemle-fotója a Szállnak a varjak-hoz | Nézz még több képet!

- Kik a film főhősei?



- Hogyan válogattad a szereplőket, kik ők?



- Képi szempontból hogyan közelíted meg a történetet? Vizuális stílusában mutat majd rokonságot ez a film a korábbi munkáiddal?

- Lovasi Zoltán lesz az operatőr, aki a Rengeteg-et is fényképezte, és régóta várom, hogy újra dolgozhassak vele. A film kép világa sok mindenben hasonlít majd a Rengeteg-éhez, kézikamerát használunk, de ezt nem videóra, hanem super 16-osra forgatjuk. Már túlvagyunk sok próbafelvételen, ezek alapján állíthatom, hogy ez a képi stílus szervesen hozzárendelődik ahhoz, amiről a film szól.

Fotó: Lovasi Zoltán
Lovasi Zoltán terepszemle-fotója a Szállnak a varjak-hoz | Nézz még több képet!

- Milyen jellegű zenéket használsz? A filmjeidnek te szoktad írni a zenéjét, ez most is így lesz?

- Kipróbálok majd különböző zenéket, de nem hiszem, hogy működni fog. A szereplők mozgásának, viszonyainak lesz egy erős zeneisége, belső ritmusa, amit kívülről érkező, komponált zenével, azt hiszem, csak összezavarnék.

- A film magyar producere, Muhi András azt mondta, hogy ez egy dokujátékfilm lesz, ami megközelítésében nagyon elüt majd a korábbi munkáidtól.

- András talán arra gondol, hogy ennek a filmnek sokkal erősebb a szociográfiai háttere, mint az eddigi filmjeimnek. Kétségtelen hogy most először nem csak a személyes történet, hanem maga a társadalmi ügy is nagyon fontos. De nem csak nekem: soha nem tapasztaltam ekkora nyitottságot, érdeklődést az európai partnerektől, mint most.

- Hogyan áll össze a film finanszírozása?

- Partnereink Franciaországban, Németországban értesültek a történtekről, és nagyon fontosnak tartják, hogy ez a film elkészüljön. A Match Factory a sürgősségre való tekintettel szinte azonnal döntött: világforgalmazói lettek a filmnek. A német Post Republic rögtön és nagy elánnal szállt be a filmbe. Az ARTE pre-sales pályázatára nyolcvan filmtervvel neveztek szerte Európából, a kört a múlt héten szűkítették: a Szállnak a varjak bekerült a tízbe, amiből végül majd négyet választanak. Jók az esélyeink. A magyar támogatás az eddigi filmjeim normatív támogatásából ered. Illetve eredne: a nagykuratórium nemsokára összeül és dönt az ügyben. Ha nem írják alá a szerződésünket, akkor az egész konstrukció összeomlik, mint egy kártyavár. Én mégis optimista vagyok, szerintem felelősségteljes emberek ülnek ott, akik remélhetőleg mérlegelik a prioritásokat.

Fotó: Lovasi Zoltán
Lovasi Zoltán terepszemle-fotója a Szállnak a varjak-hoz | Nézz még több képet!

- A tervek szerint mikor fogtok forgatni?



Számok, adatok

A Szállnak a varjak összesen kb. 150 millió forintból készülne, amelyből 58,5 millió forintot a Magyar Mozgókép Közalapítványnak kellene fedeznie - összesen ennyi normatív támogatás jár Fliegauf Benedeknek és Muhi Andrásnak a Dealer és a Tejút nézőszáma és fesztiválszereplései után. A forgatás 25-26 napot vesz majd igénybe. Muhi András nagyon reméli, hogy a film még idén elkészül, és jövőre fesztiválkörútra indulhat, mert "kisebbségek a világon mindenhol vannak, ezt a témát a világon mindenhol értik". A producer szeretné, ha a fesztiválszereplések után a hazai mozibemutatóra is mihamarabb sor kerülhetne.