Mostantól csak évi nyolc játékfilmet támogat az MMKA

2010.07.13. 11:40

Az Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) kuratóriuma tegnap hivatalosan bejelentette, hogy a gazdasági audit során 7,9 milliárd forintos adósságállományt állapítottak meg a szervezetnél. Az MMKA hírlevelében közölték, hogy a kuratórium három év alatt tervezi felszámolni az adósságállományt a működési költségek lefaragásával, új szervezeti szabályzat bevezetésével, amelynek része egy gazdasági igazgatói és egy nemzetközi igazgatói státusz létrehozása is, illetve a támogatások radikális visszafogásával. Ezt konkretizálják is a szövegben: a támogatott egészestés filmek számát az eddigi egyharmadára csökkentenék. Magyarországon évente körülbelül 25 nagyjátékfilm készül állami támogatással, a megszorítás tehát azt jelentené, hogy ez a szám nagyjából 8 filmre csökkenne. Ugyanakkor jobban támogatnák az olyan "eddig háttérbe szorított" műfajokat, mint a dokumentumfilmek, a kisjátékfilmek és az animációs filmek.

Fotó: Valuska Gábor
Kőrösi Zoltán, az MMKA kuratóriumának elnöke

Az MMKA tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a kormány zárolni fogja a szervezet második félévi költségvetésének egy részét, a jelenlegi információk szerint 750 millió forintot. Ez megnehezítheti az elképzelések végrehajtását - idézi az MTI a kuratórium tagjait. Az MMKA-nak 2013-ig van érvényes finanszírozási szerződése a magyar állammal, amelynek értelmében összesen 26 milliárd forintot kellene kapniuk a költségvetésből. Bod Péter Ákos kuratóriumi tag szerint azonban "nem tudni, hogy a kormányzat be tudja-e, be akarja-e tartani a 26 milliárdos vállalást".