Vágólapra másolva!
Christopher Nolan Eredet című sci-fijében egészen új jelentést ad az agyturkász kifejezésnek. Ha kíváncsi vagy rá, mit keres Leonardo DiCaprio áldozatai tudatalattijában, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub premier előtti vetítésére.
Vágólapra másolva!

Ahogy Christopher Nolan az első Batman után időt szakított A tökéletes trükk-re, úgy szerencsére a második és a harmadik közé is beékelt egy szerelemprojektet: az Eredet című sci-fit, amelynek alapötletét még a Batman-filmek előtt találta ki. Nolan első filmjeiből - különösen a Mementó-ból - már kiderült, hogy a rendezőt borzasztóan foglalkoztatja a tudat és az emlékezet működése, most ezt a témát bonyolítja tovább: az Eredet-nek egy olyan tolvaj a főhőse, aki képes alvó emberek agyából kilopni titkos gondolataikat. Utolsó megbízása egy minden eddiginél különösebb feladat: ezúttal gondolatlopás helyett egy gondolatot kellene beleplántálnia áldozata agyába.

Nolan egy interjúban elmondta, hogy már gyerekkorától kezdve nagyon izgatják az álmok, és már régóta tervezi, hogy valamilyen formában beleépíti a témát egy filmjébe: "Eleinte horrorfilmben gondolkodtam, de aztán ez lett belőle, mert azt akartam, hogy az álmok kulcsfontosságú szerepet töltsenek be a sztoriban. Ellenállhatatlan gondolatnak találom, hogy valaki képes behatolni az ember álmaiba és ellopni egy gondolatot. Az egész film azon alapul, hogy amíg álmodunk, valósnak érezzük, ami az álomban történik".

Az álomtolvajt Leonardo DiCaprio alakítja a filmben, aki mellé Nolan nagyon izgalmas csapatot szedett össze: Marion Cotillard a feleségét, Ellen Page (Juno) és Joseph Gordon-Levitt (A kulcsfigura) két segítőjét, a Batman-filmekben is szereplő Cillian Murphy pedig a célpontot alakítja. Felbukkan még Michael Caine, akinek ez már a negyedik szerepe Nolan-filmben.

Forrás: [origo]
Leonardo DiCaprio és Ellen Page az Eredet című filmben

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) válasz volt:

Cillian Murphy a Madárijesztő Christopher Nolan Batman-filmjeiben.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt július 21-én szerdán 20 órára Cinema City Allee mozi 3-as termébe (1117 Budapest, Október 23. utca 8.):

Agócs Hajnalka, Amigya Andrea, Bagi Andrea, Bálint András, Berencsi Márta, Blanyár Anikó, Csombok Ágnes, Demény Anita, Dozsa Andrea, Dvorszky Bea, Erzsébeti Éva, Faragó Gergely, Gábor János, Gilányi Péter, Gróf Gréta, Gulyás Andrea, Hámori Dóra, Haskó Zsuzsanna, Hóbor Angéla, Holecz András, Horváth Gabriella, Horváth Zoltán, Hudra Mónika, Kádi Fanni, Kazan Miklós, Kolozs Sándor, Kósa Tamás, Kovács Kinga, Krebsz Ádám, La Roche András, Lábodi Szandi, Liszkai Klára, Majoros Zoltán, Marosi Milán, Méry László, Metykó Lóránt, Molnár Balázs, Molnár Ferenc, Nagy Balázs, Osváth Noémi, Paizs Györgyi, Pakozdi Petra, Pallagi Anett, Pollák Zoltán, Poros Viola, Pozsgay Zsófia, Rozgonyi Anna, Ruskó Mónika, Senyi Anna, Siskovity Nevena, Sörös Ottó, Stoflek Elek, Szabó Ágnes, Szabó Levente, Szabó Olga, Szántó Becz Gábor, Szegedi Kata, Szurominé Dr. Korecz Andrea, Toman Balázs, Tóth Erzsébet Juliánna, Turú Csaba, Várdombi Csilla, Varga Andrea, Wolcz Katalin

És akik a Twitteren nyertek: lidia81, _Mate, PBarbi, sesam, teddike, tikky84

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne búsulj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!