Káel Csaba: Magyarországon minden mögött van politika

2010.07.28. 12:05

Káel Csaba nevét általában akkor hallani, amikor a Fidesz van kormányon. 1998 és 2002 között a Happy End Kft. és a Bánk bán operafilm miatt, mostanában pedig egy készülő Munkácsy-film és Toldi-adaptáció apropóján. Ő a legritkább esetben kommentálja a róló szóla híreket, most azonban kivételt tett. Az [origo]-nak mesélt a Fideszhez fűződő kapcsolatáról, a politika és a film összefonódásáról, korábbi munkáiról, és jelenlegi terveiről.

- Sokat dolgozik mostanában?

- Sokat. Az év elején megrendeztem a Pécs Európa Kulturális Fővárosa nyitóünnepségét, aztán a Sanghaji Világkiállítás Magyar Pavilonjának filmjét, júniusban a Miskolci Operafesztiválra egy régebbi rendezésemet újítottam föl, Purcell Dido és Aeneis-át, de volt előtte egy prózai bemutatóm, a Tivoli Színházban Marlowe Doktor Faustus-ából. A darab azt a kérdést feszegeti, ami szerintem állandóan aktuális, méghozzá, hogy hogyan adjuk el a lelkünket, jelen esetben a tévén keresztül - akár szerepelünk benne, akár nézzük. Ez a darab Magyarországon eddig mindig megbukott, most a közönség köreiben nagy a sikere, a jövő évadban többször is játszuk.

- Nem hallottam róla.

- Nem véletlen. A sajtó bizonyos részével való érdekes viszonyom továbbra sem változott. Ha megjelenik rólam valami, az többnyire személyeskedés, a teljesítmény szóba sem kerül.

- Talán az sem véletlen, hogy épp önt támadják ennyit?

- Jó kérdés, erre hadd ne én válaszoljak.

- Nem zavarja annyira, hogy elgondolkozzon rajta?

- Már nem. Sokkal jobban érdekel, amit éppen csinálok, meg az üzenet, amit el szeretnék juttatni a nézőknek. Magyarországon ritka az olyan kritika, ami arról szólna, hogy mit vállalt a darab és azt mennyire sikerült teljesíteni. Eleve nincs semmi respektje annak, ha valaki valamit csinál. A világ más részein, például Amerikában vagy Indiában már az is tiszteletet vált ki, ha egyáltalában valaki valamit csinál. Magyarországon ez arra elég, hogy fúrják.
 
- Vannak, akiknek legalább egy bizonyos táboruk van.

- Azt nem szeretném, falsnak érezném. Én valamiféle objektivitásra vágyom, ami a szándékot és a teljesítményt vizsgálja.

- Miért nem tesz valamit azért, hogy objektívebben ítéljék meg?

- Mert nem az én dolgom ezzel foglalkozni.

- De ha - mondjuk - azt mondja a producere, hogy lassan kiállhatunk a nyilvánosság elé azzal a hírrel, hogy össze fog állni a Munkácsy-film, akkor nem kéri meg, hogy várjon egy kicsit és ne a választások után két héttel jelentse be, amikor éppen az a párt győzött, amelyiknek a nevével önt összekötik?

- Dehogynem, mondtam neki. De a következő történt: Pécsre levitték kiállítani a Munkácsy-trilógiát, és kerestek mellé egy hírt, amivel felkeltik ez iránt az érdeklődést. Így találták meg Dér Tamást, aki megerősítette, hogy dolgozunk a filmen.

- A Munkácsy-trilógia utaztatása valahogy eltűnt a hírből.

- Erről beszélek. Ugyanez volt a pécsi megnyitón. Aki a helyszínen részt vett rajta, annak egy meghatározó élmény volt, és nekem ez sokkal fontosabb, mint hogy előtte és utána mit irkáltak róla. De az szerintem az embereket sem nagyon érdekli. A tartalom, és az ezt körüljáró párbeszéd gyakorlatilag kiveszett a közgondolkodásból. Mindenki csak a hatalomról beszél.

- Az első - és eddig egyetlen - filmje épp a hatalomról szólt. A Bánk bán volt az a történet, amit feltétlenül meg akart filmesíteni?

- Nem, de az MMA (Magyar Mozgókép Alapítvány, az MMKA elődje - a szerk.) korábban nem támogatta egyetlen filmtervemet sem. Ez pedig egy millenniumi pályázatra készült. Azt gondoltam, pótolom azt a hiányt, hogy amióta létezik magyar film, még egyetlen magyar operát sem vittek vászonra. Csak A kékszakállú herceg várá-ból készült korábban játékfilm, az is német produkcióban. És az is fontos szerepet játszott, hogy épp volt két szoprán világsztárunk: Marton Éva és Rost Andrea. Ez már piaci kérdés, vagyis hogy az ember gondol az eladhatóságra, amikor egy filmet tervez. Marton Éva akkoriban akkora sztár volt a világ operaszínpadain, hogy 2000-ben, amikor tartottak egy szavazást Amerikában arról, hogy ki volt az évszázad szopránja, Marton Éva lett a negyedik (és persze Maria Callas az első).

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Káel Csaba  | Fotó: Hirling Bálint [origo]

- Ha ennyire fontosnak tartja az eladhatóságot, akkor miért egy operafilmmel kezdett, ami manapság alig érdekel valakit?

- Ez nem igaz, az operafilmnek komoly piaca van a világban, méghozzá egy nagyszámú, tehetős közeg: az operabarátok közege. Bár nem járnak moziba, mert Hollywood a saját célcsoportját a 13-26 éves korosztályba lőtte be  - abszolút marketingokokból, mert a filmeken keresztül nekik tud eladni egy csomó mindent, tehát valójában hosszú reklámfilmeket gyárt nekik -, de DVD-n szívesen néz operát, és nagyon vágyik az újdonságokra.

- Tehát DVD-n siker volt a Bánk bán?

- Igen, de egyébként a magyar mozikban is. 2003-ban konkrétan az év második legnézettebb magyar játékfilmje volt 130 ezer nézővel. Csak a Kontroll előzte meg az év végén. Mindezt úgy, hogy eléggé visszafogott forgalmazással ment, összesen tizenkét kópiával. A világban pedig még jobban fogadták - a Hollywood Reportertől az India Timesig rengeteg pozitív kritika jelent meg róla. A Variety-ben Robert Koehler közölt róla egyértelműen dicsérő kritikát, Laura Emerick pedig azt írta a Chicago Sun Timesban, hogy az opera és film műfajának eddigi legsikeresebb ötvözése. Őket persze csak a produktum érdekelte.

- Úgy emlékszem, Magyarországon az is kisebb felzúdulást váltott ki, hogy milyen nagy nevek szerződtek a produkcióhoz. Például, hogy Zsigmond Vilmos volt operatőrje.

- Ezt nem volt nehéz elintézni, mert az alkotók nagy részével dolgoztam már korábban, például Vilmossal is. 1990-ben itt forgatott egy magyar-amerikai-izraeli koprodukciós filmet Liv Ullman és Michael York főszereplésével, A tékozló apá-t, amelyben első asszisztens voltam. Ott mondtam neki poénból, hogy "ha majd egyszer csinálok egy filmet, akkor téged foglak felkérni operatőrnek". Tíz év múlva felhívtam, és mondtam, hogy küldenék egy forgatókönyvet.

- Miért tartott ilyen hosszú ideig, mire elkezdett rendezni? Mikor járt egyáltalán főiskolára?

- 1989-ben végeztem Makk Károly osztályában, többek között Szederkényi Júliával, Wermer Andrással, Pacskovszky Józseffel. Hát igen, mi voltunk az első munkanélküli osztály. Mire végeztünk, pont megszűnt a Mafilm meg az egész szocialista filmgyártás. Az volt a szerencsénk, hogy ezzel egy időben beindult Magyarországon a reklámfilmezés és a videoklipgyártás. Bejöttek hozzánk is a nyugati reklámügynökségek, amelyek fiatal rendezőkkel akartak dolgozni, és mi pont ott voltunk.

- A főiskola után tehát reklámfilmeket kezdett rendezni.

- Igen. Sándor Pál hívott az akkor alakult produkciós cégéhez, a Novofilmhez reklámokat és tévéműsorokat rendezni. Ez a cég gyártotta A tékozló apa magyarországi felvételeit is, és mivel tudtam angolul, így lettem benne rendezőasszisztens. A reklámot egyébként akkoriban még eléggé lenézte a filmszakma, pedig nagyon jó gyakorlat volt. Mi nagyon ki tudtuk használni a Novofilm csapatával - Sas Tamással, Márk Ivánnal, Hutlassa Tamással. Az elmúlt húsz évben kb. hatszáz reklámot forgattam, a mai napig csinálom. És a 80-as évek végén hasonlóan jó lehetőség volt a videoklip-készítés is, ami sajnos mára jóformán kihalt mint vizuális kísérleti terep. Remélem, a YouTube-on még visszatér abba az irányba, aminek indult, végül is a technikai feltételei ma már olcsón is beszerezhetők. Nekem nagyon szimpatikus, hogy ma gyakorlatilag bárki csinálhat klipet.

- Ön kiknek csinált?

- Jó pár előadónak. A Bonanza Banzaitól Sebestyén Mártáig.

- Csak a konzervatív táborba tartozó előadóknak?

- A Bonanza Banzai a legkevésbé sem volt konzervatív.

Bonanza Banzai: Valami véget ért | Rendezte: Káel Csaba

- De szóval nem Zoltán Erikának.

- De, egyszer neki is. Vagy például egy Artreaktor nevű undorground bandának is, amit Szurcsik József - ma elég ismert képzőművész - alapított. Utána ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően ott voltam a Warner akkor induló tévécsatornáinak létrehozásánál, így az HBO-nál, Spektrumnál és a Z+-nál, amelynek executive producere lettem. Én találtam ki a műsortípusokat, és az első műsorvezetőket is én válogattam - Sebestyén Balázst, Vadon Jánost és Philipet is. Az egy izgalmas időszak volt. A Novofilmes időszak közben jöttünk rá Wermer Andrással, hogy érdemes saját produkciós céget és aztán reklámügynökséget csinálni - ez lett a Happy End Kft.

- Ezt a nevet az első Fidesz-kormány idejéből mindenki ismeri, mint ahogy az Ezüsthajó Kft.-t is...

- Az utóbbi egy gyártó cég volt, aminek soha nem voltam se tulajdonosa, se ügyvezetője. Ezt mindig rosszul emlegetik. A Happy End Reklámügynökségnek is csak `96-ig voltam társügyvezetője, azután rájöttünk Andrissal (Wermer - a szerk.), hogy inkább a  kreatív részével szeretnénk foglalkozni.

- Ez a két cég úgy híresült el, mint amelyikeken keresztül rengeteg közpénzt lehetett kicsorgatni.

-  A több, mint három évig tartó vizsgálatok épp az ellenkezőjét bizonyították be. Nem folytak ki pénzek, és minden szerződés teljesítve volt.

- És azt állítja, hogy a Bánk bán mögött sem volt semmilyen politikai hátszél?

- Magyarországon minden mögött van politika, mert nálunk minden szakma átpolitizált, ami nagyon nagy baj. Jó lenne, ha egy szakma azt tudná mondani, hogy a magunk dolgairól mi döntünk.

- De hát a filmszakma éppen ezt próbálta meg - az után, hogy ön leforgatta a Bánk bán-t és Bereményi Géza a Hídember-t.

- Nem, szerintem csak arról volt szó, hogy a politikai kapcsolatain keresztül megpróbált még több pénzt szerezni a szakmának. És a pénzből is csak az kaphatott, aki politikailag beletartozott abba a közegbe.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Káel Csaba  | Fotó: Hirling Bálint [origo]

- De mi most a Bánk bán-ról beszélünk. Ön Fidesz-tag volt?

- Nem.

- A főiskola alatt sem?

- A főiskola alatt csináltunk egy Fidesz-szimpatizáns szervezetet, ami abból eredt, hogy elkezdtük dokumentálni a változásokat. A Fidesszel először a Veszprémi Diákparlamenten találkoztam 1988-ban, ahová a főiskola delegáltjaként kerültem, nagyon imponáló volt, hogy milyen értelmes dolgokról beszéltek az addig általában unalmas parlamenten. Így kezdtem szimpatizálni velük, és elhatároztam, hogy meghívom őket a főiskolára egy interjúra. De valószínűleg ennek híre ment, mert már a portás megállított minket a kapuban, és nem engedett be a stúdióba. Így végül Makk tanár úr teraszán csináltuk meg a beszélgetést, mert úgy gondolta, hogy ott talán nem hallgatják le.

- Kik vettek részt rajta?

- Kövér, Deutsch, Szájer, Orbán, Fodor, és még páran. Ez a beszélgetés egyébként a Fekete doboz első számában lett publikálva.

- De azt mondja, hogy ön nem lett Fidesz-tag?

- Nem, tagkönyvem sosem volt.

- De kapcsolatban maradt velük.

- Érdekes módon akkoriban még nem. A rendszerváltás dokumentálásában más pártokkal és szerveződésekkel is forgattunk - például a SZDSZ elődjével, a Hálózattal is, akiknek utána még forgattam egy kampányfilmet is a négyigenes szavazásról. A Fidesszel pedig legközelebb úgy kerültem kapcsolatba, hogy '93-ban összefutottam Deutsch Tamással, és megkérdezte, nem lenne-e kedvem megcsinálni nekik a következő kampányfilmjüket '94-ben. De mivel volt egy másik reklámügynökség is, amelyik szóba került, kiírtak egy pályázatot, amit aztán mi nyertünk meg Wermerrel.

- És aztán?

- Aztán mi csináltuk a '98-as és a 2002-es kampányt is.

- És aztán?

- Aztán már nem dolgoztunk együtt. Azóta csak annyi történt a Fidesszel kapcsolatban, hogy készítettem egy dokumentumfilmet az elmúlt húsz évükről. Ez az oral history tipusú, három és fél órás film viszont csak DVD-n került forgalmazásra.

Részlet a Mert én itt születtem - dokumentumok a Fidesz történetéből című filmből

- Az életének ez a szakasza eléggé a Fideszről szólt, nem?

- A média egy részének a mai napig ennek a kihangsúlyozása a legfontosabb, de egyébként nem. 2002 óta pedig nincs kapcsolatom nincs velük. Természetesen maradt pár barátom köztük, de ennyi.

- Miért szakadt meg a kapcsolat?

- Mert véget ért egy korszak. Mi akkor a polgári Magyarország felépítésében hittünk és dolgoztunk, amihez képest egyébként szerintem azóta sem sikerült más alternatívát kitalálni, mert mindenki azt szeretné, hogy egy perspektívákkal teli polgári országban éljünk, ahol nincs minden átpolitizálva. Ez egy komoly, nemes cél volt. De mivel a választók akkor másképp döntöttek, a Fidesz új utakat keresett, és mi is úgy gondoltuk, hogy inkább a civil, gazdasági szférában folytatjuk.

- És könnyen ment az átnyergelés?

- A Happy End még a politikai marketing előtt az egyik legerősebb magyar reklámügynökséggé fejlődött, komoly multicégeket is képviseltünk. Úgyhogy a reklámszakmában maradtak kapcsolataink. Továbbra is forgattam tehát reklámfilmeket, televíziós produkciókat, és operaprodukciókat rendeztem. Természetesen minden évben beadtam egy-egy filmtervet az MMKA pályázataira is, de egyiket sem támogatták. 

- Lehet, hogy ennek is volt politikai vetülete?

- Nézzük csak a tényeket. Gazdasági számítások alapján csak egy minimum 60 milliós ország tudja megtenni, hogy nem kell államilag dotálnia a filmipart, tehát a politika távol marad a területtől, mert a piac el tudja tartani. A kérdés tehát az, hogy a szakma milyen megállapodást köt a mindenkori politikával. Mivel minden befektető elvár valamit a pénzéért, el tudja-e érni, hogy minőséget garantáljon az állami támogatásért cserébe. Hogy azt mondja: a tartalomért és a kivitelezésért én felelek, és garantálom, hogy az színvonalas lesz. És ez nem ugyanaz, mint hogy "Elvtársak, készítsünk remekműveket!" Hanem hogy tudjuk kiknek készítünk filmet, hogyan finanszírozzuk, és bizonyos szakmai standardeket betartunk. Az elmúlt nyolc évben sok rossz minőségű film született, rossz forgatókönyvből, alacsony színvonalon, alulfinanszírozva, amelyeknek ráadásul piaca sem volt, még itthon sem lehetett forgalmazni. Nagyon nagy szükség volna végre egy olyan rendszerre, amiben piacképes mozgóképi termékeket tudunk előállítani, és amit mi magunk alakítunk ki.

- És a sok fesztiválsiker?

- Azok is fontosak, ha van utóéletük. Persze nem a tömegfilm az egyetlen piacképes termék, a fesztiváloknak is van egy piacuk, és ma már a tévén keresztül jut el a legtöbb nézőhöz a film, de a lényeg az, hogy a producer vegye figyelembe, hogy milyen piacra dolgozik, és egészen a kasszáig gondozza a filmjét. Én részt vettem 1990-ben az East-West Producer szemináriumon, Londonban, ahol az angol filmszakma krémje magyarázta nekünk, hogyan kell nyugati módon filmet készíteni. Ott azt tanultam, hogy a mozgókép egy befektetés, és csak olyan vállalkozásba fogjunk, amire van kereslet. Olyan a világon nincs, hogy készülnek mozgóképes produktumok, és aztán nem vetítik őket sehol. Ez persze már a forgalmazást is érinti, ami egész Európában padlón van, és közös érdekünk, hogy együtt újraépítsük.

- Most ilyen filmterveken dolgozik?

- Én most egyszerre több projekten dolgozom. Van egy angol meg egy ausztrál filmtervem, és ott van a Munkácsy- és a Toldi-film is. De sajnos az ma még semmire sem biztosíték, ha egy filmterv IMDb-n megjelenik a nevem mellett.

- Miért, hogy állnak most ezek a filmtervek?

- A Toldi-n hetedik éve dolgozunk. A Munkácsy-filmnek a forgatókönyvét fejlesztjük. Ha majd úgy állnak, hogy már lehet róluk még konkrétabban beszélni, akkor lesz a produkciónak egy sajtósa, és az már jót jelent. De addig babonás vagyok.

- De a Munkácsy-film már bejárta a sajtót.

- Erről csak annyit, és ezt hangsúlyoznám is, hogy tévesen jelent meg róla, hogy ez "minden idők legdrágább magyar filmje" lesz. Ez egy nemzetközi koprodukció,  ami kábé annyira magyar, mint az Én, a kém, tehát itt, Magyarországon szeretnénk forgatni a nagy részét, amiért csak a 20%-os adókedvezményt vennénk igénybe.

- Több állami támogatást nem?

- Nem. De egyébként is nemzetközi piacra készül, csak azt akarja megvalósítani, ami régi mániám: megismertetni a világgal saját értékeinket. Még mi, magyarok sem tudjuk, hogy Munkácsy a maga korában mekkora sztár volt, például, hogy Amerika leggazdagabb embere csak az ő képeit hozatta ki a kastélyából, amikor leégett. És azonkívül egy nagyon gazdag élet, amihez egy nagyon egyedi képi világot szeretnénk kitalálni Zsigmond Vilmossal.

- Lehet, hogy nagy sztár volt a maga idejében, de most nem egyértelmű a megítélése.

- Igen, tudom, állandó vitákat kavar, hogy mennyire volt jó festő, mert az impresszionizmus idején egy teljesen más stílusban festett. De szerintem mindegy, hogy milyen formai köntösben jelennek meg tartalmak, amíg a forma a tartalmat szolgálja. Nem lehet mindenki modern, és a modern sem azt jelenti, hogy mindent töröljünk el, ami volt. Valahonnan jövünk, valahová megyünk, és a kettő összefügg.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Káel Csaba  | Fotó: Hirling Bálint [origo]

- A Toldi-film hogy áll?

- A Toldiból hét éve írtam egy forgatókönyvet, ami egy angol producert nagyon érdekelt, de mivel az MMKA minmimális részben sem támogatta, ő két év után kiszállt. Úgyhogy ez most egy teljesen magyar produkcióként indult újra, amire kaptunk egy 100 millió forintos szándéknyilatkozatot, de az MMKA jelenlegi anyagi helyzetében nem lehet tudni, hogy ez most jelent-e valamit. Erről ezért nehéz beszélni. Annyit mondhatok, hogy az identitásról és az emberi tartásról szeretnénk beszélni benne. És mivel hét éve készülök rá, már le van helyszínelve, és voltak kaszkadőrpróbáink is.

- Úgy tűnik, a kosztümös filmek érdeklik önt a legjobban.

- Vannak kortárs terveim is, például nagyon szeretném megcsinálni Réz András Orr című regényének adaptációját. Körülbelül tíz meg nem valósult forgatókönyvem van, ebből öt folyamatban. Én inkább azt mondanám, hogy az emberi tartás problematikája foglalkoztat leginkább. Szerintem a modern kor embere azzal küzd, hogy hogyan tud ember maradni. És ebben a mozgóképpel foglalkozó embereknek hihetetlenül nagy felelősségük van, mert ma az emberek a mozgóképből tanulnak meg élni. Onnan veszik az életmodellt, a konfliktuskezelési módokat, a szerelemről és szenvedélyről alkotott képüket, mindent. Ezt feszegettük a Marlowe-darabban is. A '60-as években még ezekről a kérdésekről gondolkodott az európai film, és én azt várom, hogy az a nyitottság és az a párbeszéd, ami akkor volt, visszajöjjön. Ilyen értelemben amit én szeretnék csinálni, az akár provokáció is lehet, tessék rá válaszolni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK