Adam Sandler ellazítja farpofáit

2010.08.02. 0:18

Adam Sandler új filmje, a Nagyfiúk, unalmas, érzelmes, és nagyon sok rettenetes kaki-pisi poén van benne. Rejtély, hogy lehet ennyi vicces ember részvételével ennyire nem vicces filmet készíteni.

Öt gyerekkori jó barát újra találkozik húsz évvel később, egykori kosáredzőjük temetésén. Feleségekkel, gyerekekkel, anyóssal felpakolva érkeznek, és a temetés után a régi szép idők emlékére együtt töltenek néhány napot egy tóparti nyaralóban. Ez a két mondat a Nagyfiúk alaphelyzete és egyben a sztorija is; gyakorlatilag nem történik ezzel az öt emberrel semmi az egész film alatt. Ülnek, söröznek, böfögnek, és közben félelmetesen lapos/ízléstelen/durva poénokat vágnak egymás fejéhez. Egymást ugratják, és aztán vállon veregetik a másikat: ez jó volt, haver, jó poén.

A rossz hír az, hogy nem, nem jó poén. Adam Sandler legújabb darabja az egyik legönzőbb film, amit életemben végigszenvedtem. Meg se próbál megnevettetni. A gegek jobb esetben lusták, rossz esetben gyomorforgatóak. A Nagyfiúk (Grown Ups) legszembetűnőbb vonása az, ahogy a csapnivaló, kaki-pisi poénjait ismételgeti, felhasználja újra meg újra, ahol csak lehet. Nem elég, ha Eric (Kevin James) egy adott pillanatban jólesően belehugyozik az uszoda medencéjébe, amivel kékre festi a vizet, és a sok gyerek visítva rohan onnan: ez a remek poén két perc múlva megismétlődik, csak most éppen mind az öt jó barát ereszti el magát, egyszerre. És a sok gyerek visítva rohan, már megint. Tényleg szeretném tudni, hogy ezen hány ember csapkodja a térdét a moziban.

Az egészben az az érdekes, hogy Sandler nem tehetségtelen komikus, mint ahogyan többi színésztársa sem az: a már emlegetett Kevin James (A randiguru, Férj és férj), Chris Rock (Betty nővér, Rossz társaság), David Spade (Kis nagy színész), Rob Schneider (Tök alsó 1-2), az utóbbi három Sandler Saturday Night Live-haverjai évtizedek óta. A feleség-fronton is itt van Maya Rudolph, szintén az SNL szimpatikus sztárja, aztán Salma Hayek, aki természetesen Sandler bombanő-nejét játssza, és Maria Bello, aki az évek során egész komoly hollywoodi művészfilmes státuszt küzdött ki magának (ehhez képest itt a mellét nyomkodva spriccel anyatejet Rudolph arcába). Jónevű, népszerű színészek - a legtöbbjük nagyon régóta abból él, hogy minket nevettessen. És most mégsem jön össze.

Forrás: [origo]

Az ok nem csak az ordítóan gyenge poénokban rejlik, de mégis ez az, ami a legjobban lefárasztja a nézőt. Schneider felesége (Joyce Van Patten) hatvanéves, ősz hajú matróna, úgyhogy nyomathatják ezerrel az öreg nős poénokat. Chris Rock garantálja a feka-poénokat, az anyósa (Ebony Jo-Ann) az anyósvicceket. A nagydarab, esetlen James a dagi-poénokat, a piás Spade karaktere a piás poénokat generálja. Ezeket puffogtatják teljes erőből, mint valami nyári táboros Ki mit tud?-est versenyzői. A rossz humor mellé társul még a csöpögős érzelgősség, a nosztalgiázás, az öregedés, a felelősségteljes felnőtt élet feletti busongás, és íme, itt van egy semmilyen szinten nem szórakoztató, repetitív, lusta film, tele sikeres sztárokkal.

Forrás: [origo]

Ki tudja, mi értelme volt megcsinálni egy ilyen filmet. Sandler tavaly megégette magát a komolyabb hangú, érzékenyebb, de hasonlóan vontatott Ki nevet a végén-nel (Funny People), ami nem hozta be az elvárt kasszasikert. Talán ezért döntött úgy, ellazítja a farpofákat és fingik egy jó nagyot, hátha azon majd dőlni fognak a nézők a röhögéstől (ja, igen, a fingós poénokat kihagytam az előző felsorolásból). Hiába a szorgalmas pufogtatás, ezen még akkor se szórakozunk, ha Sandler összeszedte a legjobb haverjait, és szemmel láthatóan mindannyian halálosan élvezték a forgatást. Hahó, mi is itt vagyunk.

KAPCSOLÓDÓ CIKK