Ovisokat a mozikba!

Vágólapra másolva!
A Bogyó és Babóca című rajzfilm fényt derít a moziba járás szempontjából eddig méltatlanul elhanyagolt réteg, az óvodás korosztály filmnézési szokásaira és megmutatja, hogy bő egy órára képes bababarát környezetté változtatni a vetítőtermeket. Bartos Erika vászonra bringázó csigagyerekének és katicakislányának tizenhárom egymást követő, ötperces meséje áhítattal elcsendesülő, tágra nyílt szemű kis lurkók tucatjainak jelenti legeslegelső mozis élményét.
Vágólapra másolva!

Márpedig az aprócska termetű ám őszinte nézőközönség felülír mindenféle felnőttes kukacoskodást és az eredetileg tévésorozatnak szánt, rövid kis történeteket hatalmas lelkesedéssel fogadja. A minden epizód előtt rendületlenül ismétlődő főcím a háromévesnek nem unalmas, inkább ígéret, mert a tizenhárom mese talán annyira sok, hogy soha véget sem ér. Anyáék mindeközben tűrjék kicsit a monotóniát-amúgy is követelmény manapság- és kárpótlásként gyönyörködjenek csillogó szemű porontyaikban, aki az átkötések alatt kedvükre kitárgyalhatják a látottakat, mocoroghatnak a puha székeken, mászókázhatnak a sötét (értsd: kalandos) játszótéren, valamint felfedezhetik a vászon összefogdosásának örömét.

Forrás: [origo]

Hála Antonin Krizsanics és M. Tóth Géza (Maestro, Mama) rendezésének, valamint a KEDD Animációs Stúdió animátorainak, Bartos Erika Babócás mesekönyveinek saját kezűleg illusztrált világa, megmaradt annak a megnyugtatóan ismerős és egyszerű, minden erőlködéstől mentes, természetes, puha, meleg és biztonságos univerzumnak, amelyet a gyerkőcök már olyan jól ismernek. A hagyományos rajztechnikával és 2D technikával életre keltett bogárkák, a színes házikók és lakberendezési tárgyak, ruhák és kiegészítők mind-mind az erdő aprónépének stílusos mintázatában pompáznak.

Bogyó és Babóca, két nagyon is eredeti, saját személyiséggel bíró, kidolgozott karakter, akiknek csápjai hangulatuknak megfelelően konyulnak illetve ágaskodnak. Babóca, a katicalány minden egyes nap képes új mókát kieszelni, szivárványcsúszdát eszkábál, papírsárkányt ragaszt, és ha a helyzet megkívánja, készségesen gondoskodik és vígasztal. Barátja, Bogyó érzékeny kicsi csiga, aki bár könnyen elszontyolodik és gyakran aggodalmaskodik, Babóca mellett nem ismer lehetetlent.

Forrás: [origo]

A két jóbarát kalandozása nem tanmese, csak az óvodás erdei lények mindennapjainak, konfliktusainak, örömeinek megélése és a kicsiket körülölelő természet felfedezése. Az óriáscseresznye árnyékában csodálatos barátság szövődik, a fülgyulladás fájdalmas ugyan, de a sapka-sál, a figyelmes barátok és Bagoly doktor jótékony közbenjárására hamar elmúlik. Nincs jobb, mint szivárványon csúszdázni, kifeszített ponyván pattogni, búvárkodni és színes-csíkos halakon száguldozni. Kiderül, hogy hányadán állunk a Mikulással, hogy az M&M's cukorka-testű, hatalmas barlangi pók valójában jófej, csak nem bírja, ha felébresztik, hogy az óvodai szerelem nem smafu és hogy más hóemberét lerombolni nem vicces. Az erdei oviban eltöltött idillikus nap, Dongó óvó nénivel, uzsonnával, kocsizással, babázással és a nagy kerttel, a kötelezően választható délutáni alvás máig felsejlő negatív élményének ellenére is ellenállhatatlan vágyat ébreszt egy azonnali óvodalátogatáshoz.

A Bogyó és Babóca-életérzést az összes szereplő hangján megszólaló és mesélő Pogány Judit elképesztő teljesítménye mellett, az Alma együttes muzsikája teszi teljessé. A zenekar népszerűségét remekül példázza családunk háromévesének slágerlistája, amelyen a Ma van a szülinapom-pom-pom-ot épp csak egy hajszállal előzi be a Po-po-poker face.

Forrás: [origo]

A Bogyó és Babóca-féle bababarát mozizás tehát - ellentétben a bababarát éttermekkel, ahol legtöbbször legális kismotoros szlalomozás zajlik az asztalok alatt - a kicsiknek szórakoztató, a nagyoknak felemelő élmény.