Életem első katartikus moziélménye A semmi ágán... című Hal Hartley-film volt. Ez úgy 1993 nyarán lehetett, tátott szájjal ültem a moziban, sosem láttam még ilyen különös filmet, sem olyat, amivel ennyire egy hullámhosszra tudtam kerülni. Utána felmentem az akkori barátnőmhöz és másfél órán át köröztem a lesötétített szobájában (délutáni alvásából ébresztettem fel) és izgatott hangon magyaráztam neki a filmről, eljátszottam jeleneteket, próbáltam eldúdolni a zenéjét, tisztára, mint aki megkergült.

Forrás: [origo]
Attenberg | Evangelia Randou és Ariane Labed | Előzetes

Előtte semmit nem hallottam arról a filmről, nem is tudom, miért néztem meg, és azt hiszem az igazi katarzis csak így, váratlanul érheti az embert. Például most, hogy már harminc embertől elolvastam, hogy mennyire iszonyatosan jó a Black Swan, biztos nem fog akkorát ütni, mint ha én is itt lettem volna Velencében a premierjén.

Fogalmam sincs, hogy ezt miért mondtam el, az Attenerg című görög filmről szeretnék írni. Ja, igen, mert az Attenberg eléggé emlékeztetett a korai Hal Hartley-filmekre, és azt is el tudom képzelni, hogy ha egy 17 éves ember véletlenül beülne rá, akkor nagy eséllyel megtalálná az új kedvencét.

Forrás: [origo]
Attenberg | Evangelia Randou és Ariane Labed | Előzetes

Az Attenberg azzal a jelenettel varázsolt el először, amelyben teniszpályák mellett kocsizik lassan a kamera, és közben Françoise Hardytól szól a Tous les garçons et les filles. (ezt a dalt végig leadják a filmben, ahogy a fináléban egy másik Hardy-számot, a Le temps de l'amour-t is). Egy Marina nevű húsz év körüli csaj a főszereplő, akiről megtudjuk például, hogy még szűz, és irtózik a péniszektől. A nyitójelenetben a szexuálisan tapasztaltabb barátnője tanítja csókolózni, ütközésig kidugott nyelveiket forgatják egymás körül, mint a pornószínésznők. Később megkedvel egy férfit és nagyon határozottan testi síkra tereli a dolgokat. Amikor először kötnek ki az ágyban a lánynak be nem áll a szája, mindenféle hülye kérdéssel bombázza a fickót, akinek érthető módon így nem jön össze az erekció. Amikor Marina nem magában csocsózik, a Suicide nevű együttes számaira tombol, vagy David Attenborough természetfilmjeit nézi, akkor halálos beteg apjával tölti az idejét, akivel egészen sajátos a kapcsolata.

Forrás: [origo]
Attenberg | Ariane Labed és Vangelis Mourikis | Előzetes

A 32 éves Athina Rachel Tsangari írta és rendezte az Attenberg-et, ez az első filmje. Minden jelenet és minden dialógus valamennyire meghökkentő és kiszámíthatatlan, eleinte arra gyanakodtam, hogy a mókás abszurdkodáson kívül nincs is más a tarsolyában, de aztán a játékidő harmadánál hirtelen tétje lesz mindennek, ami a főszereplő lánnyal történik, sőt még az addigi történések is jelentőséggel ruházódnak fel.

Ariane Labed játssza Marinát (neki is ez az első filmje), és szerintem fenomenális. Olyan arca van, ami az egyik szögből nagyon szép, a másikból átlagos, a harmadikból meg furcsa, és ha feltűzi a haját, akkor egészen máshogy néz ki, mint amikor leengedi. Még a lapockáival is tud játszani, kimereszti őket, mintha szárnyak lennének, és van egy visszatérő képsor a filmben, amelyben a barátnőjével marhulnak kézen fogva egy gyárudvarban és az idétlen meneteléseik miatt még jobban megszeretjük őket.

Forrás: [origo]
Attenberg | Evangelia Randou és Ariane Labed | Előzetes

Legalább kétszer olyan érzésem volt az Attenberg alatt, amit csak a szerelemhez tudok hasonlítani. Örülök, hogy megtudtam, hogy van ez a fiatal rendezőnő Görögországban, aki ilyen elragadó filmet képes csinálni. Kíváncsian várom a következő filmjét.