Freddie Mercury-film készül a főszerepben Sacha Baron Cohennel

Vágólapra másolva!
Megfilmesítik Freddie Mercurynak, a Queen 1991-ben elhunyt frontemberének az életét, adta hírül a Deadline Hollywood. A rendező még nincs meg, de az eddigi résztvevők személye nagyjából garantálja a film színvonalát: a forgatókönyvet Peter Morgan (A királynő, Frost/Nixon) írja, Mercuryt pedig Sacha Baron Cohen alakítja. Utóbbi elsőre talán furcsa választásnak tűnik, de az Ali G-t, Boratot és Brünót is megformáló komikus játszott saját alteregóin kívül már mást is, szerepelt például a Sweeney Todd-ban és Martin Scorsese most készülő Hugo Cabret-jében. Emellett pedig meglehetősen hasonlít Mercuryra. Hogy a filmben Mercury énekhangját használnák-e vagy maga Cohen énekelne, arról egyelőre nincs hír, de Cohen a Sweeney Todd-ban már bizonyította (nézd meg!), hogy tud énekelni - ha  nem is úgy, mint Mercury.Sacha Baron Cohen | Freddie MercuryA cikk szerint a film elsősorban a Queen együttes meghatározó éveire koncentrálna, és a legendás 1985-ös Live Aid-koncertjükben kulminálódna. A tervek szerint a film nem foglalkozik majd Mercurynak az AIDS szövődményei miatt bekövetkezett halálával. A Queen három élő tagja hozzájárulását adta, hogy slágereiket felhasználják a filmben, sőt, producerként részt is vesznek a projektben. A forgatás a tervek szerint jövőre zajlik majd.
Vágólapra másolva!