Will Ferrell és Adam McKay rendező megint csináltak egy vígjátékot: a Pancser Police valami frisset ígér, mert olyan palikról szól, akikről általában soha nem szól semmi. Két ügyetlen, kétbalkezes zsaru, Ferrell és Mark Wahlberg botladozik végig a filmen, ami végül sokkal kevésbé vicces, mint amilyennek hiszi magát.

Szeretem a fonákfilmeket. Fonákfilmeknek azokat hívom, amik kifordítanak valami ezerszer látott, agybaégett képet és ugyanazt megmutatják a másik oldalról. Irodalomban talán ismertebb a műfaj, ott párhuzamos regénynek hívják őket, vagy párhuzamos színdarabnak (Rosencrantz és Guildenstern halott, ebből film is lett) - itt persze sokkal konkrétabb a megfeleltetés: van egy adott regény vagy darab, amit valaki kifordít a fonákjára és ezzel játszik. A Pancser Police nem egy filmet, hanem magát a műfajt nyúzza meg, a millió zsarufilmet, ahol van két szupersztár nyomozó, a háttérben pedig elporoszkál néha egy-egy egérszürke zakós, szemüveges aktanyomorult.

Ezeket az alig észrevehetetlen háttérszereplőket hozza fókuszba Adam McKay és Will Ferrell jól összeszokott kettőse (A híres Ron Burgundy legendája, Taplógáz: Ricky Bobby legendája, Tesó-tusa) és ha innen nézzük, ez a film remekül beleillik egy másik heti bemutató, a Mary és Max világába. Itt is előránthatjuk Adam Elliot, a Max és Mary rendezőjének kedvenc Shakespeare sorait, és azt, ahogyan ő folytatja az idézetet: "Van, aki nagynak születik; van, aki naggyá teszi magát; és van, akinek tálcán kínálják a nagyságot." "... és vannak a többiek." A Pancser Police angol címe, The Other Guys, még jobban rímel ezekre a sorokra: ez egy olyan vígjáték, ami valami frisset ígér, és olyan palikról szól, akikről általában soha nem szól semmi.

Egy ilyen alaphelyzet rengeteg poén és meglepetés ígéretét hordozza magában. Jó zsaru, rossz zsaru helyett itt van két viccesen béna zsarunk; Ferrell társa ráadásul Mark Wahlberg, aki keményfiú-szerepben erős és hiteles, de vígjátékban eddig még nem kapott főszerepet, úgyhogy ez is izgalmas újdonság. Will Ferrellt rengetegen szeretik, és miközben néztem az ügyefogyott Allen Gamble szerepében, majdnem elfeledkeztem arról, hogy én speciel nem bírom elviselni. A Pancser Police-ban messze nem idegesített annyira, mint általában - talán a szerep miatt, talán Wahlberggel egyensúlyozva, vagy talán a vicces Eva Mendes-geg miatt, amit remekül adnak elő ők ketten, Mendes és Ferrell. (Hogy pontosan mi az az Eva Mendes-geg, azt nem lőném le inkább.)

Itt van tehát ez a sok ígéretes összetevő, mégsem sikerült igazán szórakoztató filmet csinálni belőlük. Sok a jó poén, de a Pancser Police sok sebből vérzik és a végére szégyenszemre elhullik, elvesztegetve a remek lehetőséget. Legnagyobb hibája a vékony, kizárólag gegekre épülő forgatókönyv: semmi energiát nem fordítottak a sztorira, mégis beleerőltettek egy nagyszabású összeesküvést, aminek a világon semmi értelme nincs, annyira viszont nem abszurd, hogy ez a szál elegánsan átforduljon önmaga paródiájába.

Forrás: [origo]
Pancser Police | Will Ferrell, Steve Coogan és Mark Wahlberg

Van tehát valami hatalmas pénzügyi visszaélés Steve Coogan karakterével a középpontban, de az egész intrika annyira el van maszatolva, hogy annak ellenére sem érdekes, hogy egy szót sem lehet belőle érteni. Aztán ott van a jobb sorsra érdemes Michael Keaton, akire ráhúztak egy fájdalmasan erőltetett TLC-poént, és néha előrántják a kalapból, néha meg teljesen elfeledkeznek róla. Eva Mendes ennél kicsit jobban jár és a film is jól jár vele; ahányszor megjelenik a színen, a jelenet erőre kap.

Forrás: [origo]
Pancser Police | Rob Riggle, Damon Wayans Jr. és Michael Keaton

Egy óra elteltével már kicsit sok a komolytalan és mégsem vicces autósüldözés, túl sok az erőltetett, repetitív geg. Egyre világosabbá válik, hogy Adam McKay meg van róla győződve: elég két bénácska főhősét egymás mellett bandukolva megmutatni, és mi a térdünket csapkodva fuldoklunk majd a röhögéstől. Nem, huszadszorra már nem annyira vicces ugyanaz a poén. Innentől kezdve ólomlábakon vánszorog az idő, a film meg nem megy sehová, illetve éppen olyan kiszámíthatóan kúszik a befejezés felé, mint azok a filmek, amiket eredetileg a feje tetejére akart állítani. A Pancser Police nem annyira vicces, mint amilyennek hiszi magát, és hiába fordítja fonákjára a jó öreg szuperzsaru-filmeket, némelyik még mindig szórakoztatóbb, mint ez az elnyújtott óriásgeg, ami végül soha nem lesz több, mint egy beteljesületlen, bosszantó ígéret.