A tervek szerint Peter Jackson februárban kezdi forgatni Új-Zélandon A hobbit-ot (amennyiben sikerül megegyezésre jutnia a zúgolódó színészszakszervezetekkel), amelynek végre megvan a főszereplője is: Zsákos Bilbót az angol Martin Freeman formálja meg, akit főleg a Galaxis útikalauz stopposoknak főszerepéből lehet ismerni, de játszott többek közt a Bűnös viszonyok-ban, illetve Penélope Cruzzal Az álomnő-ben is. A filmben szerepel majd Ian McKellen és Andy Serkis is, akik A Gyűrűk urá-ban játszott szerepeikben térnek vissza: előbbi Gandalfot, utóbbi Gollumot alakítja.

Forrás: [origo]
Martin Freeman a Galaxis útikalauz stopposoknak-ban

A filmben szerepet kapott James Nesbitt (Véres vasárnap) is, aki Bofurt, a Smaug nevű sárkány ellen harcba induló Bilbónak segítő egyik törpét játssza, továbbá Michael Fassbender (Éhség, A kilencedik légió) és David Tennant (Ki vagy, doki?), de azt még nem tudni, ők kiket alakítanak. Az első filmet 2012 karácsonyán, a másodikat 2013 végén mutatják majd be, mindkettőt 3D-ben.