Szeretnivaló kis ribanc a Filmklubban

Vágólapra másolva!
Egy tinilány különös módját választja annak, hogy felhívja magára iskolatársai figyelmét: hagyja, hogy elterjedjen róla, hogy óriási ribanc. Ha kíváncsi vagy rá, mi lesz ebből, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklubba, a Könnyű nőcske premier előtti vetítésére.
Vágólapra másolva!

A szeplős-szemtelen Emma Stone először a Superbad-ben tanítgatta Jonah Hillnek a férfilétet, aztán a Zombieland-ben Jesse Eisenberggel folytatta az okítást, most pedig a Könnyű nőcské-ben már egy egész iskolára való tininek ad leckét. Egy tűzrőlpattant kis csajt alakít, akit folyton cukkolt meleg osztálytársa megkér, hogy segítsen rajta, és tettesse, hogy lefeküdtek egymással. Az eset után egyre többen kérnek hasonló szívességet a lánytól, így természetesen elterjed róla, hogy hatalmas ribanc, de ebből is sikerül előnyt kovácsolnia.

A filmet Nathaniel Hawthorne A skarlát betű című regénye ihlette, amiről Will Gluck (Pomponsrácok) rendező szerint "mindenki azt állítja, hogy olvasta, de senki se olvasta", csak éppen a könyvbeli házasságtörés helyett itt a (kamu) promiszkuitás a főhősnő közösség által megvetett bűne. Természetesen azért majd besétál a nagy ő is, akit - minden bizonnyal A pletykafészek-rajongók legnagyobb örömére - Penn Badgley, a sorozat Dan Humphrey-ja alakít.

A Könnyű nőcske a néhai John Hughes (Nulladik óra, Tizenhat szál gyertya) legendás tinifilmjeit akarja megidézni, amiből nem is csinál titkot: többször is utalnak Hughesra a filmben. Emma Stone ugyan 1988-ban, az író-rendező fénykora után született, de mázlija volt: az apjának köszönhetően John Hughes-filmeken nőtt fel.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

Emma Stone hamarosan Pókember szerelmét alakítja majd.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt október 27-én szerdán 20 órára a Cinema City Allee mozi 3-as termébe (1117 Budapest, Október Huszonharmadika utca 8-10.):

Abrudán László, Agócs Hajnalka, Aissa Noredine, Ambrus Mariann, Andrásiné Stier Mária, Bajáki Lászlóné, Balázsi Gabriella, Bálint András, Baloghné dr Halász Barbara, Barta Katalin, Béres Hajnalka, Bikfalvy Ervin, Búsi Róbert, Czapári Csaba, Csala Borbála, Csányi Sándor, Csetényi Lila, Doktor Orsolya, Dzsaja Norbert, Ekker Tímea, Emmer Edina, Fekete Lara, Fűtő Róbert, Garai Zsuzsanna, Gulyás Szabolcs, Gyenes Erzsébet, Hajmási Peti, Hornyai Éva, Horváth Edina, Jakubik Éva, Jeruska Zsuzsanna, Kanyári Eszter, Kéri Veronika, Kiss Andrea, Kóczán Gábor, Kórody Krisztina, Kovács Vivienne, Krivánik Szabolcs, Láng Ditta, Lippai Ildikó, Makai Dóra, Maloviczki Ági, Mészáros Ágnes, Mészáros Zsuzsa, Micheller Mária, Molnár Botond, Molnár Júlia Dóra, Molnár László, Motolai Andrásné, Nagy Máté, Nagy Zoltán, Nemere Rory, Orgován Krisztina, Pacsi Zoltán, Pádár Dávid, Pálházi Mónika, Párkányi Rita, Pichler Lívia, Pokrócz Krisztina, Polyefkó Ramóna, Postás László, Ratimovszky Dávid, Reindl Linda, Rubicsek Balázs, Sebestyén Viktória, Selmeczy Attila, Seres Zsuzanna, Som Tibor, Sőrés Anita, Szabó Bogdán Árpád, Szabó Réka, Szaghmeiszter Máté, Szilicsány Nóri, Szorcsik Boglárka, Szűcs Kálmán, Szvath Zsófia, Táskai Katalin, Terény Lászlóné, Tóth Éva, Tóth Gergő, Várady Hanna, Varga Alexandra, Vass Krisztián, Verbőczi Tamás, Vidumánszki Csilla, Vinczepál Dóra, Vinkó Anna, Zsila Péter

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne búsulj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!