Retró forradalom

2010.10.19. 18:44

Stílusa, az van, mondanivalója szintén, de nézőket ezzel együtt sem jósolunk a Kolorádó Kidnek. Az elmúlt években ugyanis úgy el voltunk látva '56-os filmekkel - és a többségük olyan ciki volt -, hogy már senki nem kíváncsi egy újabbra. Még akkor sem, ha Vágvölgyi B. András kivárta, míg a téma körül elcsendesül a közélet, és így legalább a napi politikát elkerüli a mozija.

Egész mást jelentett egy '56-os film négy éve, amikor a forradalom jubilált, egész mást tavaly, és mást ma. Öt éve, amikor a jubileumi pályázatra készültek a filmek, még azt vártuk, hogy lesz köztük egy, amelyik egymagában elmond mindent. Amit majd 25 évig mutogatnak a tévében, meg vetítenek az iskolákban. Biztos van, aki a Szabadság, szerelem-et ilyennek tekinti, mi nem. A többit meg végképp nem.

Aztán zajlott az élet az országban, és pár éve október 23-a megint a politikai ellenállást jelentette sokaknak. Nem lehetett úgy megszólalni a témában, nemhogy filmet csinálni, hogy annak ne legyen politikai felhangja. Október 23-án újra meg újra befeszült az ország. Erre most itt egy olyan év, amikor nyugi van. Illetve ha nem is teljesen, akkor sem ettől, hanem mert iszaphelyzet van. Most épp előre nézünk, nem hátra, aki meg moziba megy, az kikapcsolódni akar. Magyar filmet talán még sosem kísért akkora érdektelenség, mint mostanában.

Vágvölgyi B. Andrásnak tehát pechje van. Öt éve készül a premierre, közben minden évben máshogy fogadták volna a filmjét, de ilyen közöny, mint manapság, sosem övezte volna. Kár, mert a Kolorádó Kid tele van értékkel, ha nem is tökéletes alkotás.

Általában egy film első tíz percében kiderül, hogy jó lesz-e vagy sem - ez most kivételesen nem igaz. A bevezetés inkább csak arra enged következtetni, hogy 1. nem volt elég pénz; 2. a rendező nem tudja, hogyan kell bemutatni a szereplőit, és bevezetni a sztorit; 3. nem tud akciót rendezni (lóverseny... te jó ég!); 4. nem a hagyományos "magyarfilmes" kliséket követi, hanem az '50-es évek hollywoodi modorát. És bár ezzel máris megragadtuk néhány alapvető hiányosságát, hangsúlyoznunk kell, hogy az utolsó felismerésünk pozitív irányba billenti a mérleget.

Öröm látni, hogy még a végtelenül komor és szürke Rákosi-rendszer hagyatékában, a megtorlások kezdetén is lehet egy első randi iszonyú bájos, egy szegényes bisztró menő hely, és a szerelem, az minden körülmények között szerelem. Az egész miliőben, a főszereplők öltözékében, viselkedésében van valami cool, és ez nagyon jólesik a szemnek.

De a ritmus döcög, csak lassacskán indul be a sztori. Az első figyelemfelkeltő arc Palya Beáé, az első jó megszólalás Bakács Tibor Settenkedőé. Nemhogy nem lógnak ki, de hozzátesznek, később persze a hivatásos színészek viszik a hátukon az egészet. A film akkor áll végre lábra, amikor a főhős (Nagy Zsolt) börtönbe kerül. Két olyan nagyágyú, mint Nagy Zsolt és Gáspár Tibor, meg a jó szöveg rögtön életre keltik a történetet, és innentől az új szereplők is remekül működnek.

Forrás: [origo]
Kolorádó Kid | Gáspár Tibor és Nagy Zsolt

Nagyon jó végre olyan dialógokat hallani, amik a korabeli szlenget használják, és emberi nyelven szólalnak meg, nem plakátszövegek. Rögtön látszik, hogy a színésznek is mennyivel könnyebb így eleven karaktert teremtenie. És ez nemcsak a főszereplőkre vonatkozik, hanem az olyan mellékalakokra is, mint például a börtönőrök - Varga Zoltán és Egyed Attila -, vagy Béla baráti köre, amiből Jordán Adél olyannyira kivirít, hogy egy személyben többet tud elmondani az akkori világról, mint egész filmek korábban.

A filmet persze akkor is Nagy Zsolt viszi a hátán, de róla már sokszor leírtuk, hogy épp erre született. Alkatához még illik is ez a korszak, egyszerűen kell az ő Soós Imre-i parasztfiú/munkásfiú karaktere, keresetlen modora, és "ősereje", mert pont az ilyen fiúk tudnak forradalmat csinálni. Nem lehet elképzelni jobbat.

Forrás: [origo]
Kolorádó Kid | Nagy Zsolt és Sárosdi Lilla

A történetben két súlyos árulást kell elszenvednie, mire hőssé és egyben lelki nyomorékká válik, és ezzel mindent elmondtak arról, milyen kilátásai voltak az embernek a XX. században, Kelet-Európában. Végül is az összes, kommunizmusról, diktatúráról, besúgásról írott történet ide lyukad ki: nem lehetett megúszni. Senkinek sem. Mai fiatalként egyszerűen felfoghatatlan, hogyan lehetett így élni.

Vágvölgyi B. András tehát teljesítette a legfontosabbat: elérte, hogy a bőrünkön érezzük, milyen választásai voltak akkor egy embernek. Láthatjuk, hogy nem feltétlenül kellett ahhoz ideológia, hogy valaki forradalmár legyen, és ha már így alakult, végül ez határozza meg az egész további életét. Azt is értjük már, hogyan lett ezekből a menő srácokból egész életükre sértett, zavarodott, véresszájú öregember. Már akiből az lett.

Forrás: [origo]
Kolorádó Kid | Nagy Zsolt

De a Kolorádó Kid mégsem az a film, amit minden évben elő fognak venni az iskolákban. Nem egységes színvonalon teljesít, egy-két erős jelenet után mindig jön egy gyengébb, és állandóan kizökkent az élményből a sok szakmai hiba. Nemcsak a pénz hiányzik - bár az is, nyilvánvalóan -, hanem egy olyan rendező is, akit lenézően sokszor csak "jó iparosnak" hívunk.

A két-három szereplős kamarajelenetek viszont nagyon jól működnek, öröm látni ennyi ritkán használt, nagyszerű színészt. A képi világ ritka gyönyörű, és ami még ritkább: elegáns. Még egy olyan kort is képes nagystílűen ábrázolni, amire nem épp ez a tulajdonság a jellemző. Ugyanez érvényes a narrációra is, amit a filmszakmában valamiért lenéznek, pedig ebben az esetben például kiválóan működik. Élmény hallgatni a legszebb brit kiejtéssel felmondott, jól fogalmazott mondatokat. A zenei aláfestés pedig végre nem az '56-os kliséket vonultatja fel, hanem mer és tud is újat használni. Egyszóval: a Kolorádó Kid stílusos film. És még gondolatokat is hagy az emberben.

Forrás: [origo]
Kolorádó Kid | Fullajtár Andrea és Nagy Zsolt

Amit például biztosan magammal viszek belőle, az egy tál leves és a betűtészta; Nagy Zsolt viharvert arca a villamoson; és Sárosdy Lilla kifent-kikent megbotránkozása a brit tévéstúdióban, ahol már új szelek fújnak. Mert hiába van, aki még szeretne mesélni a hős forradalmárokról, félő, hogy alig lesz, aki meghallgatja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK